2011. december 28., szerda

utólag szopok ~

Utálom ha basztatnak, nagyanyám zseniális basszameg. -annyit tehetek, hogy az orcámba húzom a kardigánt, mert nem akarom előreláthatólag, sőőt biztosa hallgatni ahogy ordibál. juj de gáz még itt is erről beszélni xD. igazából kurvára rettegek tőle, a hangjától, kurva idegesítő fuck yeah.

Porcelánkút

Hát ez most elég durva, ide ültem hogy írjak erre elszállt a fantáziám is. Olivérrel ma kirúgunk a hámból, veszünk 1 kisüveg vodkát és szétcsapunk a kertek alatt. Egyelőre úgy tűnik, hogy szarrá fogunk fagyni az utcán, de majd valahogy megoldjuk~ max melegítjük egymást sállal, de neki nincs sála és az enyémet nem adom oda neki, ezért úgy döntöttem halálra fagyunk :-D
A másik, hogy nem is tudom ha leírom még a végén kiderül, hogy csak 1 szánalmas tréfás álom az egész. Az amit annyira akarunk és törjük magunkat, agyalunk, aztán megpróbáljuk elfelejteni erre hónapok múlva elő áll 1 improvizált szöveggel vagy tényleg komolyan mondja amit mond. Fenekestül felforgatott mindent, aztán hagytam ülepedni és most telve vagyok bizalommal olyannyira, hogy nem féltem a szemébe nézni, az őszinte véleményemet megmondani, egyenesen beszélni és elmondani hogyan is éreztem még anno'.
Tiszta hülyeség nemde? ha egyszer valamin sikerül túllépnünk és korrigálnunk a hibát magunkban, hogy tükörbe tudjunk nézni mosolyogva. Aztán a legközelebbi alkalommal pont ez a vigyor tesz majd tönkre mindent.
Ha egyszer valamit lezártunk magunkban, akkor minek engedjük vissza a fenevadat? Áspis kígyó(ka)t melengetünk a keblünkön ez az igazság ..

2011. december 24., szombat

Hoka HEY v*ze' !

Nos, Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves blogolónak és blogolvasónak! Legyetek jók, legyetek jól, mosolyogjatok, mert az elengedhetetlen, örvendjetek, egyetek mézes kalácsot és ne vigyétek túlzásba már most a tojáslikőr habzsi-dőzsit, különben 25-ét a lavorral karöltve tölthetitek :p.
Én már kiöltöztem, kicsíptem magam a hétköznapi óperenciás gimnáziumon túl, pereg az idő szépen.
Remélem Anyu és Cila örülni fognak a brownie-nak amit egyes-egyedül csináltam csak nekik, a nyálam kiperdül ha rá nézek. Kitty reakciója is nagyon kíváncsivá tesz már, tűkön ülök, hogy mit szól majd a 2 egyedi kis csattocskához, a pluss(viziló?párnához) amin magas-sarkús 'tedy bear'-ek trallaláznak :-) + a diabetikus csoki, valamilyen különlegesség (olyan édi volt amikor alig akarta elhinni, hogy én állom neki, tud róla, de még nem csomagolta ki xp) és kap 1 F&F melltartó-bugyi szettet pontosan az ő méretében.
Majd írok "Olcsiról". tegnap nála akartunk brownie-t sütni, de a végén elhúzódott :-)
 


Kívánom, hogy legyetek boldogok!


2011. december 22., csütörtök

késsel megyek a falnak !
Tegnap reggel arra ébredtem, hogy a kutya ugat valamit Apa szobájában, Kitti berohant és félve magyarázta nekem, hogy Törpe ugatja a semmit. Tök kómásan benéztem én is és konkrétan tényleg ugatott valamit, a Tv mellett, de ott üres terület van és ablak. Szóval én tényleg nem értem mi akart ez lenni a részéről. Nem játszani akart, nem volt ott a játéka. Kitti előjött a "szellemes" ötleteivel, meg azzal, hogy mostanában sokat gondol Apára és suttogást hall.   ? problem?

Painter.

Olivér rólam álmodott. Volt ott 1 én, 1 ő, 1 nyúl meg 1 robot ami engem szállított ide-oda, mert nem tudtam járni, beteg lettem etc. A nyúl 1 ketrecben volt, beteg volt minden. ~ Olivér szerint pedig addig nem gyógyult meg ameddig ki nem békülünk. Meglátogatott engem, pedig már utáltuk egymást, már nem tudtam mozdulni sem. Ránézett a nyúlra, és a nyúl már én voltam, az ágyon pedig az original nyúl feküdt, na most ezt még nekem is nehéz értelmeznem mekkora lehetett a nyúl, mert azt mondta Olivérnek szereti és a nyakába ugrott. Aztán rám nézett és álmában elkezdett görcsösen sírni, amire felébredt és az álom megszakadt. De nagyon durva.
Rettenetesen fura festményt lehetne készíteni ebből, én ugyan az egészet olvastam és ez csak részletezés nagy vonalakban, de amikor végigolvastam a levelét végigfutotta az agyamat a gondolat, hogyan lehetne ezt ábrázolni. Nagyon kész vagyok. Szimbolikus jelentősége van az egésznek. ~ tisztára Frida Kahlo.
Meghatározó film, a többiek lefújolták. Nem Frida művészete az ami annyira meghatározó, hanem a fájdalom amit belesűrít. A képek bonyolultsága, hogy szinte kivehetetlen mi micsoda, vagy miért hever a bal sarokban 1 vese. Szeretünk rajta elszörnyedni milyen végtelen az emberi fantázia, akárcsak Dahlí' festményeiben. Bárcsak élne még Frida, vagy lehetne levelet írni Fridának. LOL xd. nem is tudom miért kérek ilyeneket.
Tudom, hogy nagyon rég nem voltam már itt. És most, hogy itt vagyok minden felgyülemlik, leírnám magamnak ugyanazt amiről már van fogalmam azért, hogy mások is tudják mi folyik bennem.

2011. november 26., szombat

szentimentálé'

Azt hiszem, nem hiszem azt, tudom, hogy van bennem valami iszonyat nagy fal, ami elzár mindentől. Szorongok itt- szorongok ott. Érzem baszki belül, hogy nem tudom elengedni magam, hogy valami nagyon elő akarna törni mögülem, de iszonyatosan fél és gyenge is azt hiszem. És nem tudom mi ez a szorító dolog, de nagyon rossz. Mintha csak én lennék az aggastyán aki a halálára vár csendben, mert a kilátástalan helyzet ezt hozza. De bennem nincsen baj, nem dúl harag, itt nincs vízesés. Csak akkor sem értem, nem tudom eléggé kisajátítani a pillanatot, nincs időm szeretni, nincs erőm elfogadni, nemet mondani, megtagadni. Nincs lehetőségem a kibontakozásra, mert eltakarnak a fellegek. Olyan érzés mintha lenne egy trambulinom és nem ugrálhatok rajta, a testem rabja vagyok, képtelen vagyok mindenre, édességzabáló tohonya tehén. Talán a lelkem is nehezebb nálam. És még Anyám szerint nem vagyok kövér.. :-D

2011. november 25., péntek

nekem van a legszebb blogom. ^^

lapos.JPG


Megeszem Olivért xdd.



(basszus, ha ezt meglátja majd kinyír, de eddig még nem adtam meg neki a blogom címét.)
olyan, mint 1 apró udvari- bolond xdd. tök cuki :-)

challannged enáf'

el sem hiszem milyen hülyeségeket írtam. atyaég ..


Össze-vissza élet :D

Gyerekek, nem hiszem el mennyien néznek. Zavarba ejtő, vicces, nevetséges, bohém. Close the door, please :-D. 1,2,2,1,3. efféle tendencia. 321. LOL van.

2011. november 17., csütörtök

high flying birds-

20-an nézték meg csak ma? Most már igazán sírjak. vagy nevessek? Még soha. de soha. köszönöm

aligátor-tánc.

zenével.

† soha

Még nem jött el az idő, hogy megmutassam neki, nem tudom mit jelentene ez neki. Helyette küldtem egy Oasis számot, vagyis Noel-t :http://www.youtube.com/watch?v=1NMUDb3Ewhs&ob=av3e
Ismét sokat írt, megint Tro Ll. És megőrültem, kaptam gyerekkori fotót, és annyira édes rajtuk. És én megeszem őt. Ha ha !

Temetés! Broken heart, crying peoples! ha éreznék a temetők különös illatát, ha tudnák milyen amikor a felnőtt szív gyermekként szakad. Ismét szárnyalni lenne kedvük, újra repülőt hajtogatnának és csákókat az újságból, hogy a kis dombon ismét sárkányt eregessenek és megfürdjenek a kiáltó habokban, a kis patak ami ott fog állni megint. Lélekfalva lélekpatakja. tök hülyeség nem? És megint viháncolni fogtok, ha nem akartok majd én kikeltelek titeket, mint egykor az anya, aki az életét áldozta értünk minden nap. Sírni nem láttuk többé, a küzdelem az életért elvette a csalogató fájdalmat, a helyére csalódást szült. A reménytelenség legtorzabb formáját, és mikor azt hittük megjavulhat, örökre elhallgatott. Köszönés nélkül akart elmenni, nem akarta látni ahogy sírunk. Többé ő sem tudott élni a gondolattal, kiszakította a vérző darabot szíveinkből és magával vitte, velük repdes tovább. Velünk akart lenni, velük. Azokkal akiket elszakított tőlünk. Azt hitte úgy fogják őt szeretni, mint valaha mi tettük. Ha újra hallaná a kurva gitárszólót amit érte tettem, ha látta volna a csorba könnyeket, a 2 síró kislányt akik érte haltak minden nap. Akik soha nem lehettek többek puszta fájdalomnál. Nem voltak angyalok onnantól. Minden eltűnt, és pár órára azt akartad újra érezzük, és azt hiszed megszólítalak, pedig nem szólok hozzád. Csak szeretném ha tudnád mennyire fájt minden. Mindaz mennyire fájt amit tettél, hogy ezt csináltad, aztán itt hagytál a nyamvadt kérdésekkel amiket neked címeztem, hogy elvártad azt, hogy kimenjünk a tóhoz, hogy elhitetted velünk, hogy ott a helyünk, hogy van kiút a fájdalomból, azt hitted soha senki nem fog tönkre tenni, hogy örökre élni fogsz, hogy soha az életben nem fogsz sírni, hogy nem fogsz sírni látni. Mit hittél? ember voltál? ember voltam? És újra nekünk szegezted a kérdést, szerettünk valaha úgy, mint akkor? Jelentett bármi is bármit akkor, vagy csak menekültünk, futottunk át egy keskeny erdőn..és újra napfény törte át a lombokat, távolról mosolyogtál. Szabad volt a lelked, nem lehet többé börtöne a tested, láttad a rózsaszín eget úgy, ahogy aznap én láttam? Hallottad a sírva nyögést, vagy újra hátat fordítottál, hallottad hogy zakatolt az agyam, mennyire vert a szívem mikor azt hittem létezhet. Talán sosem éltél eléggé ahhoz, hogy igazán élj! A fény tisztaságába burkoltad magad, újra elbújtál, nem tudtál többé menekülni saját hálódból. Tudtad, hogy aznap sírtak a felhők? Hogy aznap senki sem volt már a régi? Tudtad, hogy felszabadítottad a sebzett szíveket? Hogy összetörted a mécseseinket, hogy soha nem akartalak látni, holnap mégis megteszem. Tudod mit érzek most? Gombóc van a torkomban, ha nem múlik, meghalok, belebetegedem. Ha sírok elárvul a lelkem, ha megteszem egyedül maradok, milyen az apa, aki cserben hagyja a kislányt. A két kislányt akik mindig szeretetre vágytak, akik csak élni szerettek volna, akik a szeretetedre születtek.. Mit nem értettél soha azon amit mondtam, miért nem hallgattad meg őt, miért nem fogadtad a tanácsot, miért akartad azt, hogy sírjunk, miért nem érezted azt amit akartam, hogy érezz. Miért voltál képtelen? Miért. waiting for a moment*. Talán neked is idő kellett ahhoz, hogy valaha bármit is mondj, miért akartál elszakadni. Miért miért miért! Basszameg! Én csak már nem tudom mi legyen, csak mélyen érzem még, még mindig érzem, még mindig, még mindig, még mindig, még mindig dudorászom magamban ha sírni támad kedvem, még mindig bezártalak egy kinti világba ahonnan nem foglak látni, csak szűnne meg ez az egész. Az átkozott érzés! Repítse messzire a szél, tavasz volt, nyár lett, a halálból 1 élet...
Sajnálom

Befejeztem. Apa.  -2011.május 14.

2011. november 16., szerda

Ha majd megakarok halni remélem meghalok !

-ne olvass el-

Kurva életbe már!
igen, a fejemet vakarom. igen, egy degenerált emberállat vagyok és életképtelen. és gyűlölöm!gyűlölöm!gyűlölöm! az "L" betűt, olyannyira, hogy majdnem elsírom magam!
-?
-Mire jó ez ha semmire nem jó?
-!

1 tömör év tömör emlékei ugrottak be megint, kurvára nem hiányzott már. Ha 1 dolog lenne amiért nem bánnám ha isten igazából megvakulnék, hogy nem tudnám elolvasni  "nyomi kurva" bejegyzését.
Annyira szánalmas vagyok, és ti nem értitek, vagyis senki nem érti rajtam kívül. -csak rajtam belül.
Ha visszamehetnék a múltba olyan erősen arcba rúgnám magam, hogy soha a büdös életben nem emlékeznek erre az életképtelen faszfejre, aki semmivel sem különb tamaránál, és az ő talpnyalóinál.
Ismét kérdez. Ismét felel. És még mindig nem tudja mit tegyen. Az arcához kap, a szempilláját igazgatja és 1 kutyával beszél.
Fuck you, go for a drink faszfej.

Hát ez faszán fasza.

Mennyire szánalmasan érzi magát az ember, ha 5 héten át minden nap beszélgetett az árnyékával, és aztán 1 nap *huss-* az árnyék eltévedt hazafelé és soha többé nem talált vissza hozzám :-)
cseszettül kínos az egész. az ahogy érzek Scheier iránt. jézusom. annyira idegesítő, iszonytató, hogy nem is tudom talán Gyöngyi volt az, aki elindította bennem, mert mégis miért nekem kell hallgatnom őt? És mirét nekem kell néznem ahogy turbékol mással. Amikor látom és rosszul érzem magam, aztán hozzám szól olyan idiótán, azt hiszi vicces. Mind azt hisszük. Aztán olyanná válik, mint Levi. Levit nem bírom elképzelni az életemben, Scheier véletlenül belekerült akkor a múltamba. Mekkora faszság.
És (kitörölt név). Érted, fogalmam nincs. Azt sem tudom miért az ő nevét írom ahelyett, hogy troll. Ja értem.
Én már jó formán semmit nem tudok, semmit de semmit. Rajzolnék vagy széttépném a ruháimat. Aztán mégis mit tettél velem, nem tudom. És te se tudod. Hagyjuk az egészet.
Néha azt érzem nem lesz már villámlás  ... Kurvajó vagyok!!

2011. november 15., kedd

Kutya.















FaszaRAWR!
rar

Salvador bácsi,.

"Ne hülyülj. ne hülyülj, légy őszinte. Mondd ki, mondd ki, mondd már ki. Aztán csend lesz és vége mindennek."
rohadt pici hangocskák, around. around. around.
Szégyellem magam, mert az emberek olyan hülyék. Boldognak érzem magam, mert az emberek olyan hülyék.
Megakarok halni, mert az emberek olyan hülyék. Szétrobban a fejem, az emberek olyan hülyék. Ne keress, olyan hülye vagy."
People = shit. don't cry about this.. go for a drink, after live your empty life alone!

2011. november 5., szombat

"Anyám erre a világra szült"

A mai talán az egyik legkevesebbre értékelt és legtöbbet magába fojtó estét tartogatta számomra, kezdve a mikulás beköszöntével, a furcsa képmásommal a tükörben, a sok fura figurával Auchanban és a legújabb olvasómmal, köszöntelek. :-)
Igazából még csak arra sem számítottam volna, hogy bármily nemű nézettséget is kap majd ez a kis kotyvasz, gondolván: az emberi elme anélkül is elég bonyolult szerkezet, hogy megpróbálnám más kedélyűvé varázsolni, hogy a gondolataim, az érzelmeim mind-mind értelmetlen kinyilatkoztatások. Így köszönöm, talán azt, hogy rajtam kívül mások is megélik az életem, a csalódást, a fantáziálást, mindent amit máshol is megtalálunk a világ különböző pontjain, és én mégis szerencsésnek érzem magam. Egy nyomorult vagyok,  aki megfogta Isten lábát? Megyek most. Békét!

2011. október 30., vasárnap

2011. október 29., szombat

- Nincs benned félelem?
- Van.
- De mégis meg kell próbálnom megszelídíteni.
- Ő a másik felem......



Lehetőség a lehetetlenben.

tessék bátran sírva fakadni!

"Szánj egy percet másokra"

Angie, és Hippicsa, olyan csodálatosakat írtok. vagy írnak. Jó olvasni, jó látni, magamat érzem benne, minden szóban. Azt érzem ami jól esne, amit már egyszer átéltem még ártatlanul. Mint a kisherceg. Megszelídíti a lelkemet, az hogy szépet látok. Kiváltanak belőlem valami kozmikust, hihetetlen.
"Szeretném úgy hinni, azt hinni, hogy újra. Egyszer talán eljön az én napom, amikor engem üdvözölnek a tavak, a csicsergő madarak és a szunnyadó lombú fák, és veled ülök majd az aprócska pataknál, énekelve, belekap a szél hajunkba, azt mondod ez tökéletes. Nem érzel már bánatot, és leheveredsz mellém az avarba.
Összekuporodni, igen. Már fázol. Ha eljön a tél és mindent hó takar majd ott leszel mellettem a zizegő avarban? Fogod még a kezem, vagy csókot nyomsz a homlokra, örökre lángolsz. Ha tavasz lesz énekelsz-e velem szép dalokat, ha elhozom a gitárt; játszol majd rajta? Fogunk még együtt nevetni, megmosolyogni a másik tétlenségét. Nyáron még velem leszel, mikor cserepes ajkunk, száraz tenyerünk ismét összefonódik, akarni fogod még? Szeretnél még látni ezután, ha visszafekszünk a hűs harmatba ugyanúgy érzel-e majd, mint rég.. Egy a lényeg, ne keresd. Akard mindörökké"
Amikor a lezárt múlt a jelenbe ér, és én újra érezni akarom úgy, mint azelőtt :-)
3 hét telt el és várom azt a löketet ami bennem motoszkál.

Bizalom.

Le eső állal nézem amit eddig írtam :-D.
Én is ugyanolyan befolyásolható és egyszerű ember vagyok, mint a többi. Talán elment az életkedvem.

2011. október 27., csütörtök

dóra a városember.

elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam.
brutálisan vagy csak 1 picit?


~

Reménytelenül és végleg elbasztam mindent? Biztos ez? Komolyan? Kaptam 1 levelet, 1 elnézését kérő levelet a Zh után és most azt várom minden legyen 1 kicsikét jobb újra.
Rajta járt minden gondolatom, visszagondolva jó érzés volt, de ameddig nem tudtam addig nem :-(

2011. október 26., szerda

BASSZAMEG!

basszameg..
Olivér !

Tényleg ilyen hülye vagy?

Megakarom ütni magam, mintha folyton, menthetetlenül és magam ellen dolgoznék. Minden áron. Jobban odavagyok 1 idegen arctalan emberért, mint azokért akiket ismerek. Azt érzem nem akar mást, csak.. csak én sem tudom. És félek, ha rájövök ki ő valójában akkor semmi sem lesz már olyan, mint "rég". Nem lesznek azok a kifinomult dumák, a hülyülések, vagy Debi és Beni, meg a képek, meg az, hogy nem nézlek hülyének pedig hülye vagy, vagy a nehezen elválós beszélgetések, mert más lesz ő is, más leszek én is. Nagyon félek, és nagyon fáj a torkom, a gyomrom, minden ami csak lehet bennem lejátszódik ebben a percben. Az, hogy ezek után többet akar, mint a többi elmebeteg, de ő nem olyan. És ezt megírtam neki, a csattanó- apokalipszis és világ vége együttvéve, ha most elkúrtam nincs visszautam. Pedig megírtam, hogy chat-barátok vagyunk, nem vagyunk olyanok és én mégis tartok. Tartok az olyan célzatos viccektől, a téma elvesztésétől, attól, hogy lekezelő lesz. mint a többiek. Hogy annak fog látni, törlőrongynak, mint más, aki lát 1 pofikát és 1 jó akciót. És ezt nem akarom, ezt nem vettem számításba már az első naptól kezdve, ha nem látom ki is ő valójában nyíltabb vagyok, könnyebb, mert nem akarom majd besorolni "az ő is olyan kategóriába" így olyan mintha idegenek lennénk folyamatosan, az idegen előtt nincs mit titkolni. Nem ismered, mit tehet? Basszus elfújt gyertya illatot éreztem 1 másodpercig, wonderful. hihetetlen, egyre hülyébb vagyok. Sose voltam így, egyszerre jól és rosszul, de mindkettő olyan passzívan, hogy szinte széttép az egész. Most jutottam arra a pontra, hogy ne tovább? Annyira tökéletes minden, hogy képtelen lennék túlszárnyalni a pénteket, a hétfőt, a hétvégét. Ha nem tűnt föl neki, ha igen akkor nagy szarban vagyok. Tök gáz nem? Itt sírok 1 olyan valaki után, akit sose láttam. Csak pár dolgot tudok a sötét haján a sápadt bőrén kívül. És mégis úgy érzem mindent tudok róla, és nem akarom, hogy abbahagyja az érveléseit a világbékéről, a fejezetcímeket, a "hablatyolást" ami szerinte senkit nem érdekel, a részeges sztorikat, azt ahogy mesél a dolgairól, hogy kiváltott belőle bármit is az a zene ami nálam majdnem a legmeghatározóbb, amibe beleborzongok. A fejemben 1 érzékeny srác, gáz vagyok, a valóságban: Ilyen létezik?

2011. október 22., szombat

Tamara + László. legyetek boldogok :)

csinálj olyat, hogy másnap szégyelld, hogy vele kefélsz és más nevében !!

All the other kids with the pumped up kicks..

Gyönyörűen szétesett minden, a legnagyobb érzés, a legnagyobb feltöltődés, felfelé zuhanás, fejjel lefelé lógás és alvás, árnyékomat kergetem, szerelmes lettem az éjszaka csendjébe, kattogok- kattogok- belül megint kattogás van. Zűr-zavart hozott a kánikula, szelektáltam bennük mindent, süket vagyok, néma vagyok, nem vagyok vak. És annyiszor hallgattam meg a kedvenc zenémet youtube-on, hogy összeomlott :-D.
A zene kifejezi a személyiséget, de kifejezi az életet? az életet amit élsz, vagy az életet amit élni akarsz? a szakadékba ugrást, az egymásba fonódó hangjegyeket, a gyurmajátékot, a gitárt, eltüntet mindent. Létrehoz mindent, úgy hogy az szinte már nem is fáj annyira, mint a legelején. A gombócokról beszélek, amik megjelennek a torkomban amikor olyan zenét hallok ami felidézi bennem a szabad vágyat, az eltűnést, a tanyasi házat, a pedigree reklámot, a kutyákat, a naplementét, a langyos szelet, a halálba vezető út édes illatát, ami elfeledteti velem mit is akartam igazán, kitörli a romantikusan fájdalmas életérzést, kitépi belőlem az egyéntelen énemet és olyat alkot amiért én is művész akarok majd lenni. Az őrületbe fognak kergetni, a sok gondolat, az hogy nem tudom a papírra vetni mit akarok, miért akarok kitörni, mit érzem felfokozottan a semmit. Az a semmi bár megmutatkozna. A dobolás ritmusára csukott szemmel táncolni, a konyhában térden csúszva a kutyámat csalogatni, be vagyok fújva. Lehetetlen, hogy a francia nők szebbek legyenek hétköznap, mint a magyar nők. Lehetetlen. Megbuggyantam, félreléptem és levágattam a hajamat, kisfiú lettem. vállhossz hajjal 1 kisfiú, perverz. Jól néz ki, mégsem tetszik senkinek egyenlőre, imádlak. Eltaszított szeretettel, és végigrohannék az erdőn érte, a hajamért, a zenéért, hogy azt mondd : Itt valahol! mint tavaly, mikor a sínek közt sétáltunk nővérkém. Te vagy a jó, neked megvan mindened, én vagyok itt is a fekete bárány, a barátom már nem szeret-a vonat elé ugrom, mint az a ribanc. Vagány leszek és kitalálok valamit, kitalálom hogyan vessek véget a játszmámnak, hogyan legyek semmi újra, mert a semmi ennél jobban szórakozott. És mikor száguldtak a vonatok mindkettőnk oldalán, egymás felé fordultunk és te fogtad a hajad, megint, azt hitted elfújja. Mosolyogtam, hallottam a dübörgésüket. hallod a dübörgést? megijedt. szegényke. aztán sétált a síneken hajszálvékony lábaival, lefotóztam. Széttárta a karjait, angyalka volt. Akkoriban az akart lenni. Cinkosnak éreztem magam, csak voltam, fotóztuk egymást és vonat. Nem történt semmi "jól vagyok, csak 1 kicsit most meghaltam odabenn" -ez volt a mottónk, inkább az enyém. Talán akkor is ezt mondtam. Elmentünk a sínekről, sírni akartam még ott, nem ott sírtam. Sétáltunk, megölelt, bőgés és irány haza. Akkor éreztem magam a legalacsonyabb szinteken és az egekben is. Elágon a rózsaszín felhők alatt, és a kutyámat simogatom. Aztán az eddig már rég nem látott szerelem szerteszaggatta a szívemet..
Jók legyetek :-)

2011. október 15., szombat

Jolán, Bódog

Az amit soha nem fogok megemészteni, hogy az emberek ennyire szeretnek kapva kapni a szörnyű dolgokon, vagy élvezkedni a másoknak kínos helyzeteken, szeretik ha másokat kellemetlen helyzetbe lehet hozni. "Hát, rengetegen vagytok. nem szeretlek benneteket." A támpontom talán az volt, hogy a -Megbánom majd holnap című bejegyzés- kapta a legnagyobb nézettséget (már 12) a legmagasabb eddig 6 volt.
Bár lehet a cím alapján mindenki valami másra, színes masnis dobozra, valami fancsalian pajzán dologra asszociált :-)

Sajnos,

ha nincs ihlet, nem tudok írni :-( konkrétabban nem is tudnék fogalmazni azon kívül, hogy nikotin függő vagyok már megint majdnem, és 1 húsgolyó vagyok.

2011. október 14., péntek

^-^

http://www.youtube.com/watch?v=SDTZ7iX4vTQ&ob=av2e

Reggeli órákban 1 kis muzsika, én erre bízom az életem :-)
a felfogási stílusom erre irányítom, és az agyam kikapcsol xp
Viszlát édesapám :-)

2011. október 13., csütörtök

Ugyanaz vagyok én *

Unalmas vagyok, semmit mondó és művésznek is kevés?
Na majd meglátjátok :-)

?

talán jobb is így, hogy nem láthatom a megjegyzését ..

Gondoltam egyet és.. :)

Megszülettek az álmok,  elfutott előlem a gyerekkor, felnőtté akartam válni, 1 komoly nagy lánnyá, most már visszabújnék anyukám szoknyája mögé.
Gondoltam egy nagyot és megalkottam terveket, életcélokkal vágtam neki mindennek. Látod most itt vagyok teljes valómban és már nem tudom mit akarok. Gondoltam valahányat és elvesztettem az utat a szívem felé, megakartam halni, azt akartam szeressen, a fellegekben akartam újra járni miután letaszított onnan, olyan gyerekesen. Gondoltam még egyet- és még egyet, élni akartam és szórakozni. Megtudni milyen az élet túloldalán. Kockára tettem mindent. Elvesztettem mindent. Mégsem vesztettem el semmit.
Gondoltam egyet utoljára, elgondolkodtam az eddig életemen, mit és miért bántam meg vagy vettem fontolóra, miért ártott nekem valaha bárki és én pont így nekik, miért játszott úgy az élet, mintha a bábja lennék.
Lenni akartam valaki,  karakteres, egyéni, tele ötlettel, élettel, érzéssel. Egyedül akartam elérni, egyedül is fogom elérni. Nem kértem, hogy szeressenek azért, amilyen nem vagyok, hogy ítélkezzenek afelett amilyen vagyok, hogy rám figyeljenek, hogy éltessenek. Hogy az legyek, aki gyerekként voltam. Hogy halálos örömöt okozzon 1 szimpla péntek délelőtt, hogy a legnagyobb fájdalmat is könnyekkel gyógyíthassam, hogy az anyukám velem legyen, hogy érezzem azt amit régóta nem. Csak szeretni őszintén, a pillanatot megbecsülni, vagy könnyzáporban kitörni egy elérhetetlen álomkép láttán, őszintén zokogni minden sérelemért, és életmentő ölelést kapni valakitől, aki odaadóan és feltétlenül szeret. Vágyak és képek, vágyak és képek. Sorozatos. Ha leírom a reményeimet az agyam kis neorunjai talán képesek lesznek újra felidézni bennem ezeket a 'feeling'-eket.
Hagyom, hogy lerohanjanak az érzéseim, és talán most különös negatív meglátásból írom le az érzéseimet. Megleptem most magamat is. Nem jó értelemben! :-l

Motoszkál bennem mindenféle dolog. és gondolkodom. de nem írom ide le, mert nem erre találtam az én kis "újságomat". Lenne mi rosszat és jót leírnom. de azt hiszem ezt későbbre halasztom.
Szép álmokat kis utazók ! :-*

2011. október 12., szerda

Ne kövess ..

- Megőrültem, amikor veled voltam. Nem engedhetem, hogy újra megtörténjen. A szerelemnek nem erről kéne szólnia, őrültté tettél.
- Te pedig most őrjítesz meg. És pontosan ez az, amiről a szerelemnek szólnia kell..

Skins.

"Megbánom majd holnap"

3 napja lassan, hogy nem írtam és be fogok golyózni,
Éljen! Mónika már facebook-on is közszemlére teszi az én és az alkoholos ital frigyét. Kicsit leégetésnek tartom ha komoly szemmel nézzük a dolgokat. Egyértelmű utalással is alátámasztja posztolt gondolatát. Mondhatnám erre azt, hogy én azért idáig nem süllyedek, hogy 1 álcázott játékon keresztül próbálom a tudtára juttatni, egyáltalán nyomatékosítani mennyire harmonizál a "piával".
Ilyenkor szívesen lecsitítanám, midőn majd hogy  1 hónapja láttam holt részegen, akárcsak Kittyt. De azóta megváltozott, most már csak "igényes borozgatásokra" kapható. Lehet én ugyanezzel érvelnék 1 ilyen "jó" kis este után, de velem ez még nem fordult elő. Furcsa?
Helyzetjelentésként,  Krisztivel összevesztem a gimiben, egyből matek doli megírása után. Kiindultunk a tartozom 50 Ft-ból és a tegnapi taslin amit kaptam tőle a minden bizonnyal értékelhetetlen humoromért.
Amikor megütött rettentően megszeppentem. Fura érzés volt, hogy 1 olyasvalaki ér hozzám akinek holmi köze nincs az életemhez, nem is játszik benne nagyobb szerepet az együtt töltött francia órákon kívül.  Hát azért meglepődtem. Legszívesebben kérdőre vontam volna, hogy ezt miért kaptam. azt mondtam volna, ő nem teheti meg ezt velem, nélküle is elég gubancos minden. Valahogy úgy esett az egész, mint valami kegyelemdöfés az ellenségtől. Mára ott motoszkált bennem az emiatti neheztelés is. Megmondtam neki, hogy ő ilyet nem tehet se velem, se mással.  Még jó páran belefolytak ma a vitába, még a WC-ben is kérdőre vontak a " VV vagányok" vagy inkább a nagyszájú lányok, miért nem ütöttem vissza, mit csináltam utána, miért ez, miért az. Miközben magyarázkodtam nekik eszembe jutott mennyire kevés tapasztalatuk is lehet abból amit más életnek hív. Pedig művészek, rajzolnak, énekelnek, kifejezik magukat, örjöngenek, gondtalanok, tökéletes összképet alkotnak és mégis tudatlanak. Képtelenek lettek volna ki kerülni azt a konfliktust amit én ki kerültem. Hogy miért nem ütöttem vissza bármekkorát is, vagy miért kezdtem el magamból ki kelve üvöltözni a folyosó közepén, vagy tűrtem meg a helyzet az önbecsülésem sérülése nélkül. Talán mert érzek magamban harmóniát, azt hogy ezzel nem ásta alá az életem értelmét, nem tett tönkre csak megbántott. Utáltam magát az érzést, hogy faggatnak és körülvesznek, rosszabbul esett, mint maga a konfliktus. Mikor elmagyaráztam, hogy miért nem hat meg a dolog majdnem elsírtam magamat. Idézve magamat valami olyasmit mondhattam, hogy ez nekem semmi az eddigi életemhez képest, hogy amit eddig kaptam, amik történtek, ez a kis pofon nem hozza ki belőlem a vadállatot. Bármennyire is ki vannak éleződve rá az osztálytársaim. Aztán kibékültünk, összeölelkeztünk és tisztáztuk az ellentéteket.
Megtanultam, hogy meg kell hallanom mások véleményét és néha maradjak csöndben. De az egyéniségemen ettől még nem változtatok ;-)

2011. október 9., vasárnap

|















Ideje bugyit váltani '
pöttyös-rojtost francia módra !

l'ambiance*

Könnyűszerrel az eper-limonádé
1 kis fizika
irodalom
és történelem.
cseperészik az eső,  "kismadárkákat" rejtegetek a ruhás szekrényemben ;)
koszos talpak dobogása
beolajozott bicikli kerék
Amelie csodálatos élete át vitt értelemben.
délután láthatom a darvakat..
hamarosan le megy a Nap ~pont~

2011. október 8., szombat

Mottó≈



"All the other kids with the pumped up kicks, you'd better run, better run, outrun my gun."


áldásom*

Ülök a kredencen*

Törpillának hiába röfögök csak értetlenül bámul rám. Ma én vittem le sétálni, amint meglátott újongó örömében tört ki. A napot Anya munkahelyén töltöttem olvasgatva az amúgy is "nagy kedvencemet", a Bánk bánt.
Vettünk mindenfélét, kakaós csiga, valami sonkás újdonság, innivaló, volt terülj-terülj asztalkám. És jól éreztem magam. Mialatt olvastam ő mintákat vágott ki rendelésre.Beszélgettünk, zenét hallgattunk és ettem. Dicsekvésemre legyen, hogy hallottam Hated Tomorrow és Supernem legújabb zeneszámait. Emlékbörze ~ emlékeztetett a múlt évi történésekre, az akkori szerelemre.
Penny marketben vásároltunk, megérkeztünk az apró kis panellakásba, aztán levittem Törpillát. Végül lebaktattam dm-be az addig is viselt vörös koptatott bőrdzsekimben, tele önbizalommal miközben tudom, hogy iszonyat rémesen vasaltam ki fürtöcskéimet. Az úttesten rám mosolygott 1 férfi, dm előtt pedig 1 csordányi srác és lány állt. Persze tőlük kicsit betojtam, mert nem tűntek túl barátságosnak :-) pláne, hogy ott kocogok el a beszélgetésüket félbevágva. Az üzletben megvettem az étcsokoládé színű hajszínezéket saját filléren (motiváló).
Már nagyon vágytam rá, hogy újra sötétbarna legyek, vagyis csütörtök óta :-D de már megfordult párszor a fejemben.- a mahagóni fekete valahogy már nem vonzott annyira, persze kikopott színvilágában még mindig sokkal mutatósabb volt, mint ifjú korában amikor lilás- és bordós fényt kölcsönzött a rőzsémnek.. nagyon nem szerettem. És mások sem annyira, megjegyezték, hogy a jelenlegi hajszínem (a világosas barnás-vöröses kotyvasz) áll a legjobban. Az eredeti hajszínemről szimplán annyit, hogy olyan mintha keresztetnénk 1 szürke és 1 barna galambot. Szürkés és barnás árnyalatú. Anya munkatársa, Zsuzsi meg is jegyezte mennyire jó, mert minden fényben változik az árnyalata és ő is ilyet szeretne. De én ezt megelégeltem és váltottam. És a változások 1 picit még inkább valaki másnak tüntetnek fel, mint amilyenek vagyunk, van hogy jobb és van hogy rosszabb. A sorban 1 apuka egyből maga elé engedett, mert a felesége (avagy a fizetőképes vendég) még mindig nem állt vissza a sorba. Aztán távoztam, a színek világából kikerültem a szürke aszfalt és kipufogó szag elegye közé. 1 nő sétált velem szembe az oldalán 1 kapucnis gyerekkel, akinek riadtan sápadt volt az arca és lilásan karikás szeme. Furcsa volt látni, olyan lehetett, mint valami alteregó akit belőlem téptek ki. Elveszett, fázott, és haza akart menni.

Ha sírnak a felhők, sírjak én is ?

A költői vénám most kiveszett belőlem. Konkrét módon pedig nem szeretek beszélni. A nap mozgalmassága olyannyira magába lendített, hogy leginkább szerelmet vallanék az ősznek és a derekára dőlve aludnék :-)
A komorság a barátom, az elmúlás érzése nem bánt, mégis olyannyira nem találom a közös hangot a boldogokkal. Talán a tesóm az, akinek az érzései kirántanak ebből a bűvkörből,  a nevelő apám lakásáig vezető út alatt végig 1 dolog járt az eszemben, és ezt a dolgot tovább is fűztem: Nem akarok felnőtté válni. A gyerekekben annyi érzés van, a felnőttekbe már nem szorul ennyi, képtelenek meghallani a hangomat, képtelenek megérteni a gondolataimat, szinte már az őrületbe kerget az érzés, hogy a 2 szülőm nem ért meg engem. Nem babusgat Anyukám úgy, mint régen, vagy rak rendet a szobámban, takargat be éjjel. Aztán eszembe jut, hogy mennyire is kínos lenne ez ennyi idős koromban. De a fájó érzésen csak nem változtat :"-D
Ilyenkor nem lehet mit tenni. El kell fogadnom a helyzetet, hogy nem vagyok már kisgyerek ~ de még mindig gyerek vagyok. 1 megóvatlan kölyök? Féltékeny kisember.
Összegezve, amikor beborul én is beborulok, mert eszembe jutnak a régi szép idők?

2011. október 6., csütörtök

Akinek elgurult a gyógyszere..

.. az azon nyomban menjen utána,
Ha bárki neki állna olvasni a blogomat (most mondom) mielőtt még belevágna vegye be a tolerancia bogyót és valami szert ami kiélezi az érzékenységét. nem szeretném koptatni a nyelvem és nem értem miért vagyok most lüke.
Norbi az a valaki aki még most is itt van velem, és olyan dolgokat mond el nekem, amitől le esik az állam.
ez szabotázs.
remélem Evanak tetszeni fog a blogom..
Megy a Való Világ..

Cserfes kritikusok_

 Talán én vagyok az a szamár, aki olyan egyszerű perceket oly nagy pillanatoknak tart.
Keresgéltem a blogok között, hátha találok valami nekem való érzékeny "költőt". Hát találtam körül-belül egyet. Bohém is meg nem is.
Vajon jelzésértékű az, hogy épp egy anno 160 kilós punk lefogyott 40 kilós szőkévé, aztán pár kilót felszedett, hogy legyenek idomai. Ha neki megy akkor nekem miért ne menne? Teszi föl a kérdést pár milliárd dundi. Köztük én is. Eszembe jutott a "fiú tekintet". Nem tudom kiverni az idétlenségeket a fejemből.
A tesóm pedig a cipőit elnevezte gyermekeinek.. furcsa, de hát az élet apró meglepetéseket tartogat még :-D
"Csodálatos álmok jönnek"

Elfogott a sírhatnék, talán a kép miatt. Felidézi a múlt időt az akkori Balaton illatát, az érzést, hogy nincs már tovább, hogy egyedül vagyunk ott: én, anya, apa, kitty
Hogy olyan gyermeteg álmokba babusgattuk magunkat amelyekkel képesek voltunk átlépni minden akadályt, amitől azt éreztük különleges kötelék fűz minket az élethez, hogy mi vagyunk az élet- az éjszaka és a nappal, mi vagyunk a víz, belőlünk lett minden öröm forrása. Nem féltünk akkoriban sírni, nem tombolt bennünk a vadság szele, a menekvés, a halálfélelem, a kilátástalanság. Én már nem érzem magam életnek.
Talán a felnőtté válással együtt mosódott el bennem minden csepp emlék. Már nem lehetek többé víz, se éj, se nappal. Nem érezhetem újra a percet, nem fogok ácsorogni a hideg vízben fülig érő szájjal.
Egyre percre megállnék, elakad a lélegzetem és megkérdezném: Mi változott bennem ennyi év alatt? Mi az mit vesztettem? Mit tettem, hogy így érzek magam iránt? Mit tettem Kittyvel? Miért nem vettem észre előbb apa ivászatát? A képen szerepel a 4 tagú család? Vagy szimplán 2 árva kislány utazása az, ami idáig juttatott? Szégyellem magam. Nem tudtam megfogalmazni azt, amit igazán akartam és ez most mindennél rosszabbul- jobban fáj.<3

Akinek nem inge, ne vegye magára :)

Nem akartam itt ilyen érdektelen és amúgy is értelmetlen dolgokról fecsegni, de konkrétan aki ismer tisztában van vele, hogy sokszor nem azt teszem amit mondok, vagy azt teszem amit nem akarok. Érthetetlen alapokra épül az életem. Gyűlölöm a testemet, az egészét, az egészet úgy ahogy van! Mindennél jobban. Még az "ellenfeleimnél" is jobban. És annyira nehéz az érzet, hogy úgy érzem egyedül vagyok a problémával. Bizonyára sok korombeli tini állt már pucéran a tükör elé és kezdte el vizsgálgatni magát, aztán feltűnt neki, hogy valami nem stimmel. Túl kövér itt, túl vézna ott, ez túl nagy, ez meg túl kicsi. Olyannyira messzinek érzem innen ezt a témát, hogy még említést sem érdemelne és még beszélni is nehéz róla. Érzem magamon a felesleget.. a hájas részt. Éreztem már úgy, hogy legszívesebben lekaristolnám magamról az összeset. Felpumpálnám a melleimet, zsírleszívnám a combomról a sok kövér hájat, a hasamról is. Megnyújtatnám a testemet, hajbeültetést "operáltatnék", mivel már elegem van az alig vállig érő kóróból a fejemen. A karjaimról leszívatnám a zsírokat és azokat is megnyújtatnám, az arcomat átültetném, vagy leszívatnám róla a hájacskát és a tokámat.
Ha mindez teljesülne bombanő lehetnék.





Ha valaki komolyan veszi, hogy az utóbbi mondatot komolyan gondolom valószínűleg még nem olvasta elégszer a blogomat, vagy még egyáltalán nem. Inkább kérdéssel fordulnék efelé. "Ha mindez teljesülne bombanő lehetnék?". Valószínűleg nem. Elveszteném az egyéniségemet, azt az egyéniséget ami minden emberből tükröződik. És bármennyire is 1 rohadt nagy dagadéknak érzem magam és még ebben a percben is összedörzsölődik a 2 combom nem tudom mit tenni. Feladtam az esélyt arra, hogy szeressem a testemet amellett, hogy mostanában már futok és szoba-biciklizek is. Amióta leszoktam a cigiről az evéssel töltöm ki az életemet, mostantól a szoba-biciklizéssel kell. Vagy a lassan meglevő (ami ugyan csak plátói álom marad :-) )  elektromos cigi. A legrosszabb az, hogy megvan az akaraterőm, de ez az erő amint meglátom magamat a tükörben rögtön elhagy. Undorodom magamtól, undorítónak érzem magam. Undorító vagyok, bárcsak sírhatnék. A tesóm 1 csontváz, én meg 2x akkora vagyok most már, mint Ő. Régen nem így volt, akkor csont és bőr voltam, kiskorunkban olyan jó volt. De most, hogy nem eszik normálisan, egyre jobban fogy. 171 centi és 46 kiló. Én egyszerűen rosszul vagyok, ki vagyok. Látom őt és aztán látom magamat. Sovány, vidám , gyönyörű még ilyen véznán is. Aztán magamra nézek és tocsogok a zsírban. Mindenki körülugrálja és a kedvében akar járni, etetni akarja, minden férfi őt bámulja, még annak ellenére is, hogy a nevelő apám állítása szerint nagyon durván nem szép* és még szépen fogalmazott.  Az emberek odajönnek hozzám és a szememre hányják, hogy én miért nem teszek semmit, anyám és a nevelő apám engem nyüstölnek, mikor ezzel csak nekem ártanak. Mindenki azzal van elfoglalva, hogy mennyire sovány, az emberek csak fogják a fejüket és sugdosódnak. Sokan nem kívántam eddig sem úgy érzem, és talán ezután a jó kis 'antiönbizalom koktél' sem tesz majd jót a kiállásomnak. Elkezdtem egyre takarosabban öltözni, egyenlőre senkinek nem tűnt fel. Olyan mintha napról-napra kövérebb lennék, ő meg napról-napra soványabb. Régen kevésbé ért össze a comb belsőm, most össze ér majdnem az egész. Rá nézek és látom, hogy rohadt nagy fesztáv van a 2 belső combja között, és annyira törékeny, szinte már félek, hogy elfújja a szél. Aztán majd újra magamra nézek.. a tohonya bálnára és már nem akarok semmit. Ki akarok szabadulni ebből, gyűlölöm a rohadt testem. Egyszerűen rohadtul gyűlölöm. És szánalmas, hogy az evés okoz örömöt. És az is, hogy nem gyújtok rá a nagy semmi kedvéért. Rohadtul be van telve a poharam. Rohadtul ki vagyok akadva. És nem tehetem meg azt, hogy elbukom és kiengedem a gőzt, mert haladni szeretnék, teljesíteni a tanulásban, hogy a tanárok elismerjenek. És ha nem is nagy dicsőséget elérni egyszerűen jól érezni magamat a gimnáziumban és félvállról-könnyedén venni az akadályokat.
Bár kérhetnék tőled tanácsot. Bárki is vagy aki olvasod. Ilyenkor még keserűbb ez a fekete leves. És már nem akarom látni Kittyt és a vézna combjait. Annyira rohadtul mérges vagyok rá. És annyira oktalanul, hogy az hihetetlen, nem bírom elviselni a tényeket, hogy ő sovány én meg kövér. És ez ellen aligha tudok majd mit tenni a nem evésen kívül. Hihetetlenül önbizalom-hiányos lettem. Voltam már ennyire mélye magamat illetően, de ez most mindnél őszintébb mélypont az életemben, azt érzem ez határoz meg bennem mindent. Nem tudom mi az igazi testkép. Nem tudom hol a határ kövér és sovány, sovány és normál, normál és kövér közt. Nem tudom, mert az ikertestvérem anorexiás. És akármennyire is hasonlítottunk régen, most már semmiben.. Azt kívánom inkább nekem is legyen akkora mellem, mint neki vagy egyáltalán ne legyen. Akkora combom, mint neki, hogy a combom oldalán ne bugyogjon ki a háj, hogy a karom lefogyjon soványra, törékeny akarok lenni, k*rvára törékeny..
Ez a pohár betelt gyerekek :'-)

2011. október 3., hétfő

*Borongós..

Baj az ha jó embernek érzem magamat, mikor mások percre pontosan állapítják meg rólam, hogy kibírhatatlan vagyok, érzelmi zsaroló és sakkban tartó, "kiskiránylány", aki nem törődik a szeretteinek érzéseivel?
A hiba ott van, hogy nem veszem észre magam? Vagy néhány ember szeret túlozni 1 picit. Némelyik 1 alkoholistához hasonlít, némelyik 1 álszent banyához, némelyik 1 rongyos prostituálthoz.. és ezek a jelzők mind-mind embert megnevező tulajdonságok. Apám 1 alkoholista volt, amíg élt. Tamara álszent banya volt, amíg a bizalmamba férkőzött és még azt követően is. A rongyoska jelző pedig igen sok barátosnémre lenne megfelelő jelző. De nem is szeretném tovább taglalni vagy feszegetni.
Nem húzom fel magamat apró-cseprő dolgokon. Ehelyett inkább büszkélkednék abban amit idáig megtettem 1 jobb életút reményében, mert mint említettem csak úgy mint mások, én is a hozzám leginkább méltó utat keresem. Sokszor elbuktam és még el is fogok. De az élet kiszámíthatatlan. Nincs siker bukás nélkül, vagy gyógyír seb nélkül, vagy szerelem fájdalom és kín nélkül. Az éremnek is két oldala van tudjátok jól.
A felnőttek azt mondják ne játssz a tűzzel. Én azt mondom igen is játssz, és égesd meg magad, aztán tanulj a hibáidból és vállald a következményt, hogy legyen 1 sztenderd. Legyen 1 séma amit követsz. Hogy érjenek kritikák, hogy te tegyél azokra a kritikákra és váltsd valóra kicsiny világod álmát és ki engedhesd a kis kolibrit kalitkájából, hogy szabadon szárnyalhasson minden gondolat, elillanjon a komor emlék és érezz újra ugyanúgy, mint akkor amikor a tündéreiddel együtt táncoltál a mező szélén és arcodon a naplemente csillogott..

2011. október 1., szombat

Elhajlási engedély.

Fogalmunk sem lehet róla mennyi rosszat tettünk másoknak. Mindig minden lépésünknek következményei vannak, és a figyelmetlenségeinken életek bukhatnak el. Sose lehet tudni kinek ártasz 1 rosszkor elszórt poénnal, kritikával. Sosem tudhatod, hogy az akiről azt hiszed ismered és közben mégsem, hogy érezhet belül.
Ha azt is hisszük megvan a kötődés bizonyos emberekkel nagyot tévedhetünk. Tévedünk és csalódunk.
Ez már velem is megesett. A saját tapasztalataim alapján mondom ezt. Ma van 1 éve életem legnagyobb baklövésének története. vagyis itt ért véget minden, és innentől jöhetett szóba az önmarcangolás, az eltávolodás, az önmagunk keresésével járó feszült érzés, az identitás kérdése, a "HOVA TARTOZÁS" kérdése, és az a bizonyos: most hogyan tovább, ki segít fel a rideg kőről és egyéb hasonlatok.
Nekem nem jött időben a segítség úgy érzem, valahol meg nem értettséget éreztem, mert sem a családom, sem a barátaim nem voltak képesek osztozni a csalódás fájdalmán. Onnantól teljesen elhidegültem tőlük, nem szerettem volna az "anya-lánya" és egyéb családi viszonyokon belülre süllyedni, úgy éreztem ha én nem kapok tőlük semmiféle támogatást, ők miért is kapjanak tőlem?
Nem fogom ok nélkül adományozni lelkem darabkáit, és nem fogom hagyni, hogy véleményt alkossanak arról hol is rontottam el. És ez még nem volt a hab a tortán. Gáborék pont ezidőtájt vittek bele minden rosszba amiben csak lehet.. Gábor összejött Kittivel, és így Kitti még távolabb került tőlem. Már nem volt cimborám. Így Tamarára támaszkodtam, úgy éreztem senkim nincs aki rajta kívül megértené mit érzek. Mivel az akkori szerelmem legjobb barátja, Tamara fokozott lelki kielégületlenségének amorf tárgyává vált és csúnyán ki is használta az adott lehetőséget, néhány szempontból viszont szorosan kötődött hozzá. Mindketten apátlan gyerekek voltak, akiknek csak szeretet kellett volna még nagyon régen. Egymást mardosták.
Közülünk senki sem vetette meg innentől az alkoholt és a kábítószert sem. Titkos összejövetelek a szülők tudta nélkül. (esetleg azt mondtuk moziba szeretnénk menni) A sok idióta konok 16 éves gyerek. Mi voltunk a meg nem értett lelkek, mi mindannyian. néhány fiú- és néhány lány, akik csoporton belül keresték az igazit, a lelki társat. És így visszanézve valóban így volt. "szét vagyok esve" folyton ez járt a fejemben. Ilyenkor nem volt bennem bűntudat, se semmi. 3 hónapon át valahány hétvégét együtt töltöttünk és "téptünk".
Folytatás következik.

2011. szeptember 26., hétfő

*pure

Érzem a kora este illatát. Annyira elbűvöl, mint kislányként. Szebb a szerelemnél ez az érzés. Törhetetlen vagyok, mindig is az voltam. Sosem voltam az. Aztán mégis.
Nem fogod megérteni, nem akarom, hogy megértsd az életem. Értsd meg az életed aztán hagyj időt rá, hogy felemésszen. És kezdődik újra minden..

Ha azt akarod éljen..

Hagyd őt felnőni újra és újra, tanítsd meg franciául vagy vegyél neki dobgitárt. Zárd kalitkába, hajítsd el a kulcsot, ne hagyd szeresse, akard az akaratát. Csak tegyél úgy mintha szeretnéd vagy csináld azt amit ő akar. Most én is őrült vagyok, mindenki táncol. Fejek a magasba, kezek odalenn. Suhanás a szélben, süppedés a napon. Csak az árnyékom az, ami betakar, egyedül maradok 1 pózna mellett, sötét köd a vánkosom. A fejemben zúg az éjjeli dal~ jó itt lenni egyedül. Erkély arcán ülni a napot ízlelve. Pálinkás. Szivaros. Royalos.
Fáradt. Fáradt. Fatigué. Elmenne mindenki és mégsem teszi senki, mind itt ragadunk. itt akarunk lenni. Mi nem akarunk elszabadulni, ő elakar szabadulni, de nem teszi, mert te itt ragadtál. Kellesz neki, te is akartad. Mindenki látta, mindenki mondta és te nem éreztél semmit. Csak eltemetted jó mélyen magadban odabent. Tartogatod még valahol? És miért is kérdeznék ha senki nem válaszol. Asszem' befejeztem immár. Nekem ebből elég, csak az ész, csak az ész, csak játszik? Nincs időm, hát csinálok magamnak. Van életem? Ha van eldobom? És ha eldobom mi lesz. Az érvelés:
Itt hagyom nektek ezt,
Nektek ez úgyis jobban tetszik
Dugjatok, sírjatok, dörgölőzzetek
Még legalább kétszer ennyit
Aztán nyugodjatok békében
S ha ’pokalipszis megvolt
Aki föltámadt, az ne röhögjön
Azon, aki tényleg megholt.

//Kispál-minden rendben//

meghallgatom :-)

2011. szeptember 23., péntek

Elengedtem.

Ha nincs mit mondanod, beszélj!
Mondj el mindent ami fáj, aztán tarts szünetet. Levegőzz és engedd ki, ne vedd fel a telefont, ne gyógyszerezz, ne akarj lefogyni, és ne akarj olyan célokat hajkurászni amelyek rossz útra helyeznek.
Foglalkozz a magánéleteddel, foglalkozz a jeleneddel, hagyd a múltat, álmodd a jövőt. Szeress azért, mert szeretnek. Ölelkezz  amiért más nem teszi, írd le mit érzel, kapj el, hogy érezzem. Engedd el őt, végy megint levegőt, most fújd ki, ne telefonálj, ne játszadozz, ne csinálj semmit, ne akard a világot, ne akarj célokat, ne akarj szeretni, és ne akarj ölelkezni. Maradj otthon, nézz csillagokat, sétálj 1 padon, ugorj a kőbe, állj a levegőn, őrülj meg. Őrült voltál, legyél őrült, maradj meg örökre. Maradj itt benn a fejembe'

2011. szeptember 18., vasárnap

..

Remény?

" Sineim mentén még havazik az est..éjszakába nyúló holdfényesség"

Eszembe jut 1 kietlen vasút, a cím valahogy ezt idézi föl bennem. Egyszer már voltam kietlen vasúton, azon a napon szakított velem a szerelem. És én azóta nem lettem újra szerelmes, megtanított az érettségre, az "élet" eltűrésére vagy arra ami az ajtómon kopogtat. Izzad a tarkóm, kedvem lenne újra elviharzani, felszívódni, elpárologni aztán belekerülni 1 mély fekete-lyukba. Nem félnék a sötétben, takaróznék, lefeküdnék, aludnék.
Egész nap arra vártam, hogy írhassak ide, addig gyűjtögettem magamban a gondolatokat amíg túl nem csordultak. amíg megijedtem már annyira, hogy lehetetlen dolgok jutottak eszembe. Belemerültem a tegnapba. Bármennyire is illetlen volt mégis felemelő, akármennyire szemöldök felhúzó nálam más volt minden.
Nem tudnám szavakba önteni, mert olyan volt, mint 1 film. Inkább levetíteném, a fejemből sokkal könnyebb lenne minden. Elhittem, hogy nem álmodom, közben álomba képzeltem magam. 1 lehetetlen helyzet közepén az elvarázsolt szikra. Nekidől a falnak, utolsó lélegzetével is azután kapkod ami nem kell neki, az utolsó szava is megbolygat, az illata nem olyan intenzív már, a pillanathoz illő minden. A hold sem bukkan elő, és mégis bevilágít mindent. Ő neki dől a falnak és most már én is. És utolsó lélegzetünkkel is folyton azután kapkodunk ami nem kell nekünk. S az utolsó szavunk is megbolygat. Már nincs kölni illatunk, és már nem a pillanathoz illő minden. Aztán rajta kapom megint, újra visszaköszönt az érzés. És megint a falnak dőlünk, megviselten, rossz kedélyűen, túlzottan is "emberi" érzéseket táplálva, és megbeszélünk mindent. Navigálunk jobbra-balra.
Megtudja a miérteket, megtudom a miért nemet, ködösítünk, várunk és letisztázunk. Nem jutunk szóhoz, nem akarunk szóhoz jutni, levegő után kapkodunk. Azt hiszem ez a panel álom. A kilátás álom. Az álmom filmbe illő. Minden furcsa. A pán Péter figura és a ronda hercegkisasszony beszélgetése furcsa módokat idéző ruhákban :-D. Bajlódik a levegőben a bohém töltet. A járókelők számára még tisztább a kép, mint nekünk. Ők mindent tudnak, belénk látnak aznap is. Sosincs másképp. És ők tudják, ők a tanúk rá, hogy mi kik vagyunk, kinek a kijei. Egymás "kis-nagy barátai"- a halhatatlan és a halandó, az akiből emlék marad és az akiből a hamva sem. Az ember aki beírja magát a történelembe és az, akit megtör az élet, aki álomvilágát éli nap, mint nap, aki a mának él és az, aki a szomorú valóságot látja és a jövőben él. És ezért nehéz annyira minden. Jobb az egyikben, mint a másikban élni. Inkább keress, mint találj. Az idő végtelen, de az életünk véges, mégis hajlunk afelé az elérhetetlen felé. aki talán sose lesz a miénk bizonyos okokból. Még akkor sem ha elhisszük, hogy 1 gyönyörű háznak a teraszán énekelünk miközben mindent beborítanak a gyönyörű őszi levelek, a madarak csicseregnek a halk patak zúgása közben, a hintaszék lassan nyikorog és én halhatatlan leszek ahogy lemegy a nap. Annyira szép, és annyira elérhetetlen és mégis küzdünk érte.
Aztán évek múlva majd magunkra vetünk, hogy miért.. minek okán pazaroltunk el 1 fél életet az elérhetetlen keresésével, rájövünk majd mennyivel jobban jártunk volna 1 igaz szerelmes karjainak meleg ölelésében, mint hogyha zarándokoltunk volna évtizedeken át a hűvös világban. És azt fogjuk érezni igazságtalan, főleg az amit mi tettünk. Elveszítettük azt akire szükségünk lett volna, aki ott állt mellettünk, 1 pallón álltunk és leléptünk. Ott hagytuk magára, porosodni, a szívét 1 apró ládikába zártuk- a ládikát pedig magunkba zártuk- magunkat végül a saját kalitkánkba száműztük.. és ez így maradt évtizedeken át..

2011. szeptember 17., szombat

Vadállatok; csinos ruhák.

Nagyon félek, most nem is szeretnék írni ide. Nem érzem az ihletet. Össze is vagyok zavarodva. Nehezen vetem most papírra képletesen gondolataimat, miközben a zongora lágy hangja szól- és azt kívánom bárcsak testközelből hallanám a játékát. De most így is megteszi..
Kitty ma látja először Gergőt. Remélhetőleg 1 csodálatos találkozás részesei lesznek, a különleges lány és a különös srác. Addig én Anyuval maradok majd. A történet az "Édesek és mostohák" című filmre emlékeztet talán. Nem a mostohák vagy a rossz érzéseik miatt, egyszerűen ez kifejezi az együtt töltött és hamarosan elkövetkezendő időket. Biztos, hogy jó lesz. Szinte már én is zongorázom :-)
Ahogy leütöm a billentyűt olyan érzésem van mintha elkapnám a hangokat, játszom velük. Dobálom őket ide-oda. Visszarepülnek, elmenekülnek, nevetve.
Szeretném ha meghallgatná minden ide tévedő.:
http://www.youtube.com/watch?v=gsSBwykoF9g&feature=related
A klip figyelmen kívül hagyható, itt csak a zene számít.
Kitalálom, hogy talán ezt hallgatva kéne végig olvasni a bejegyzést, mennyivel másabb átérződése lenne :-D
Bár karácsony lenne már :-(

2011. szeptember 16., péntek

Újra játszom a szalagot.

Semmilyen sem vagyok, csak is olyan amilyen akartam lenni.
Hatott rám minden, kimondhattam amit szerettem volna, de ha szerelmet vallhatnék a világ összes szeretőjének, ha összesúghatnék a fákkal, ha elkapnám az esőt vagy ha futhatnék a szélben minden más lenne. Ez is elvonatkoztatott, olyan ami lehetetlen ha csak nem hiszel benne. A hitben sok minden rejlik ami a valóság számára elképzelhetetlen. Ami veled megtörténhet, az velük nem. Ha te kitalálod, ők majd felfedezik. Ha üzletet csinálsz, ha céget alapítasz, elveszik tőled. Ha férjet akarsz és gyerekeket ráfizetsz az életeddel, ha szabad akarsz lenni halnod kell. Elismerésre vágysz, menj egyetemre. Munkát szeretnél, szerezz diplomát. Életet akarsz, keress állást. De ha élni akarsz? És tudod mit, ha élni akarsz hagyj mindent.
Alapíts zenekart! Táncolj, repülj, zenélj és énekelj. Vonatkoztass el mindentől és mindenkitől. Legyen 1 színpadod, írj dalokat, készíts klipet. Adj koncertet, adj autogrammot, adj erőt, adj hitet és vegyél el mindent ami téged valaha megilletett. Pláne ha  ennek az ára 1 élet :-S

2011. szeptember 15., csütörtök

Régi szép idők és lusta gyerekek.

Emlékszem még a Myvip idején, és nem viccelek mikor ezt mondom, állandóan változtattam a profilom.
Mindig újabb és újabb állapotot raktam ki a "magamról" szeksönbe.
Egyszer már olyannyira megelégeltem a sok agyfrászt, hogy kiraktam ezt:
" Aki fittyet hány, az fittyet evett ". Akkoriban elég frappánsnak tűnt a sok idióta beszólás és önpocskondiázás után :-D. Mostanra meg már ez is béna?

*Lassú keringőt hányunk a pálya kövére*

Holnap este "Apával" futok majd Royikon,  megígértem neki, hogy tartom a tempóját. Szerinte már az első kör után emlék lesz belőle. De én nem fogom hagyni, hogy feladja..
Hiszem, hogy van annyi ereje, hogy együtt megcsináljuk xD.
Csak összehozunk valamit :-) Bennem ne kételkedjék senki.
Olyan jó, most beszélek Bubuval, az én Bubummal. Ő is Szent Lászlós lesz ^ ^
Már alig várom a jövő évet :-D

Követem a nyomokat, hátha bújócskázol..

Furcsa érzésem van ma. Pont ma, pont most. Nagyon érdekes érzésekkel töltődöm el, amit nem tudok hova tenni. Az egyik percben kicsattanok az erőtől és büszke vagyok a kis lakomra, hogy ide menekülhetek és irkálok, aztán megszégyenülök, elszomorodok, mert nem találom magam a rengetegben. Nem tudom hol vagyok, merre sétáltam, hol bujkál mindenki, hogy mi a célom vagy, hogy ki vagyok én.
Norbi, Móni és Gábor.:
Furmányos, cseles, eszes. Ezek a szavak ragadtak a számra, ki akarom mondani ehelyett persze leírom. A tudatalattim furcsa dolgokat művel velem. Ami annyira nem is meglepő, hogy 1 padon ültünk végig. Az ember elgondolkodik, hogy 1 órán keresztül ki képes a padon ülni? Miért ül valaki csak céltalanul ott "azon" a rohadtul mocskos padon :-D. Mert annyira céltalan. Nem is csinálnak semmit. Ezek a gyerekek fáradtak, megviseltek az iskola miatt és sör van a kezükben. Ezek a gyerekek csak herdálják, lopják az értékes idejüket, mert egymással akarnak lenni. Lehet, hogy nem mind a másikkal, de valamit akarnak. És ezért jönnek, ez a céljuk. Bár minden ember feje fölé lenne tetoválva 1 légbuborék belsejében mit akar tőlünk, miért akar velünk szóba állni. Bennünk látja a potenciális lázadót? az igaz szerelmet? a barátot? egy újabb cselszövőt vagy barbárt. Mindig okkal fordulnak hozzám, ha panasz, ha fáj, ha szerelmes, a céljuk pedig az, hogy megoldást kapjanak a bajaikra, 1 gyógyírt amiről azt hiszik majd enyhíti a "fájdalmat" ami nem is fizikális, mégis jobban sajog mindennél. Szóval ezért nem értem néha, és magamról sem tudom, hogy valaha volt-e olyan, hogy céltalanul és ok nélkül mentem a semmibe. Nem tudtam mi várhat rám, megütöttem a spontaneitást és azt csináltam amihez nem kellett semmi. Sose volt ilyen. 1 ember mondja meg nekem mikor tett valaha olyan spontán dolgot amire életében nem is gondolt volna. És nem úgy, hogy egyszer felmerült benne aztán elhesegette,  hanem csak úgy bejött az élet.
Mennyiben volt könnyebb a múltban élni, mint most? Ennyit számított az idő már akkor is? Mindenki határok közé szorította a boldogságát már akkor is? A fiúk már akkor is nyuszik voltak ha 1 lányról volt szó? Az emberek már akkor is ennyire eltiporták egymást? Vagy volt egyáltalán bármi jobb, jobb ennél ami most van? Nehéz..
Megint szárnyalnak a dolgok, nem akarok itt poéta lenni. De kit érdekelne az ha szimplán leírok 1 monoton másfél órás padon ülést. A fiúk kezében a sört. Azt, hogy beszélgettünk. Hogy elhülyéskedtünk, azt hogy volt a kezemben 1 doboz félzsíros tej és, hogy Móni mesélt Németországról. Hogy Norbi beszélt az angol keringőről, hogy Gábor bolondozott. Vagy hogy Tamara felhívta Gábort azért, hogy beszélhessen Norbival. Ez skatulya. Nem élhetek 1 skatulyában.
Itt nem!! Itt szabad akarok lenni, még ha csak 1 internetes maki is vagyok az se számít.
Ha a fent említett sorokat leírom szintén így, csak még húzom-húzom. Tölteléknek mondok még pár idétlen "faszságot". Mennyiben fejezne az ki engem? Mit tudnának meg rólam az emberek. Egyáltalán azok akik közel állnak hozzám és szeretnek. Ennek semmi köze hozzám. Ez csak.. semmiség?
Ettől érzem jól magam, hogy másnak éreztem ott magam. Ültem 1 helyben és úsztam a gondolataimban, a felettem levő felhőkben, ültem minden biciklis hátsó padkáján, felszálltam minden buszra, énekeltem a rigócskákkal és elszédültem a kútnál* ez az ami körbevett. Illatok, érzése, temérdek gondolat. És saját magam. Minden teljes volt akkor körülöttem és én mégis belefáradtam. Ha rádőltem volna bármelyik fiúra, az én hibámból biztos félreértés lett volna, nem volt kedvem. Inkább csak ültem, beszéltem, hallgattam és néztem :-)

Elcsépelt butaságok *

"Ott akarok melletted lenni, mikor reggel felkelsz, csak nézni ahogy  nyújtózol egy nagyot, ásítasz és félálomban megölelsz,  hozzád bújok;  Finom ajkaddal gyengéden csókot lehelsz homlokomra, s  fülembe súgsz;
Ott akarok lenni melletted, mikor kijössz a zuhany alól és vizes, félig meztelen testeddel mögém osonsz és nyakamra puszit nyomsz;
Ott akarok lenni melletted, s ha elmész látni ahogy becsukod az ajtót.
Ott akarok lenni mikor hazajössz, megölelsz és azt mondod "szeretlek";
Ott akarok lenni melletted, látni amit te látsz . Melletted akarok lenni mikor álmosan iszod a kakaót, és a TV-ben agybutító műsorokat nézni, összebújni, és érezni, hogy biztonságot ad tested lágy melegsége;
Melletted akarok lenni, veled nevetni az élet apró dolgain és egymáson; egymás butaságán. Veled akarok lenni, mikor valami fáj, ha megbántott valaki..
Veled akarok lenni, moziba menni, és eljátszani hogy hogyan ismerkedtünk meg, újra, s újra .
Melletted akarok lenni minden este és reggel, melletted elaludni, hozzád bújni, a kezedet fogni, "miért"-eket föltenni , mint az 5 éves kisgyerek."
A vizuális típusoknak ilyenkorra már 2x olyan gyorsan ver a szíve ;-)
~ az igaz szerelemre~ *-*

Ha Tesco, akkor már legyen olcsó.

Elragadtak az érzelmek, kicsit még bántam is a tegnapnak azt a  részét mikor megjelenítettem ezt a burkolt kis levelet. Féltem, hogy mit szól hozzá bárki is, mennyien nevetnének ezen, mert a mai világnézet alapján a gyengét eltapossák az erőset trónra emelik. Sajnos ez így is van.
"Félek tőletek!!". Mondhatnám ezt minden egyes embernek, ismerősnek és ismeretlennek.
Mégis 6-an nézték meg az utóbbi bejegyzésemet, talán ideje volt már valamin jót csámcsogni, vagy kifigurázni. Igazából sejtésem sincs. Talán együtt éreznek, ők is tudják. Vagy neheztelnek rám, mert nem akarják tudni mi is ez valójában. Mennyire nehéz és mennyire egyszerű a megoldása.
"Aki keres, az talál". Annyi megválaszolatlan kérdésem lenne még. Talán lesz elég időm, hogy majd feltegyem.
Egyenlőre apránként haladok, nem akarok elsietni semmit. Csak olyan fura ez a nagyvilág, ha elvonatkoztatunk mindentől ami átlagos, elunt vagy hétköznapi. Ha kizárjuk magunkból a világot és a magunkéra összpontosítunk talán képesek leszünk meglátni belül azt, amit más még soha. Mi mind világok vagyunk, és nem engedünk betekintést minden titkunkba, ahogy az "univerzum" sem teszi azt. Nem ad választ a kérdésünkre, mert a válasz bennünk rejlik talán. Nem az egyszerű esetekre gondolok itt, hanem azokra amik bennünk zajlanak. Kortól független az, hogy az ember mennyire érzi magát elveszettnek, mennyire nem találja az összhangot magával, mennyire van haragban az élettel, és mennyire ábrándult ki az eddig felállított képből.
Mi mind kincset érünk, és egyedülálló tehetséggel vagyunk képesek összedönteni azt a várat, amit annyi kín-keserv során építettünk fel.. :-/
Most érkezett: Monával megyünk Tecsába venni energia italt, remek találmány.
*Tegnap futottam*
Ki néz mától őrültnek? :-D

2011. szeptember 14., szerda

Füst szag a kéményemben*


Mostanában találtam a képet.
Demotiváló? De mennyire :-D Eddigi talán legkedvencebb képem (bár most ebből a nézetből rohadt csúnyának tűnik xD). Egyszer ránéztem és azt éreztem, hogy erőt ad. De rajtam már nem segíthet más. A magam ura vagyok, ahogy mindenki a maga ura ~nem tegeződöm~ de olykor mind elbukunk. S mint szokott lenni az ember nem szeret egyedül utazni, kell 1 társ mellénk aki kitart mellettünk jóban rosszban és képes átzökkenteni a "ló túloldalára" vagy együtt keresi velünk az arany középutat.
A legrosszabb, ha mindez csak ábránd. Ha egyedül kell megtennünk. Nem jó egyedül. Egyedül nélkülük, azok nélkül akik segítenek minket. Akik csak úgy odakerülnek mellénk és elkezdünk velük beszélgetni, aztán eljutunk 1 közös pontba, ami összeköti az életünket és azt érezzük "igen",  mert rátaláltunk valakire, aki velünk tapossa majd az életet..
Nekem ez megadatott úgy érzem. Vannak "cinkostársaim" persze mind másképp kötődik hozzám. És én is hozzájuk. Ők külön utakat járnak és néha engem is a vállukra csapnak. Vagy velem tartanak, engem követnek, követni fognak. Mert azt hiszik én jobban érzem. Mert én is elhiszem másoknak, hogy ők jobban érzik. Jó hinni valakiben. Felruházni őt azokkal a képességekkel amiket magunknak szántunk, kibontakozni mellette, aztán elvirágozni. A végén 1 kis hintaszékben ülve az őszbe borult teraszon csodáljuk majd életünk értelmét. Sírni fogunk, sírva örülni, mert bár bejártuk az "utat" még annyi minden kimaradt az életünkből. De nem fogunk gyászolni, mert a közelgő szél lemossa könnyeinket. ( *kifúj* ) LOL.

-nem tudom mi történt- valahogy elkapott ez az egész.

Ha én lennék ..

Ha süket lennék, nem fájna az igazság.
Hogyha néma lennék, nem fájna a fejem.
Ha vak lennék, nem csalódnék a szerelemben.
De ha elveszteném ezeket az alapvető "készségeket" én meghalnék.
Nem akarok soha megvakulni. Néha filózom ezen, hogy mit csinálnék ha megtörténne.
Az biztos, hogy összeomlanék, nem akarnék így élni. Nem tudna erőt adni semmi és senki.
Öngyilkos akarnék lenni, és nem számítana hány embert zsarolok meg érzelmileg ha azt mondom öljetek meg.
Nem is tudom miért lyukadtam ki ide, de ez nálam az egyik legérzékenyebb pont, mert kis korom óta nagyon szarul látok a bal szememre. Még magzatkoromban kaptam 1 jókora monoklit a szemem alá, de úgy, hogy még az orvost is megleptem mikor előbújtam ^ ^
Állítólag körbe a szememnél be volt vérezve a bőrfelület. Pápá sasszem.
Igazából megszoktam, a fél szememmel látok gyakorlatilag :-P. A bal csak a navigálásra való, meg az alaplátásra, ami tök homály. De tubákolás után elkezdtem hunyorogni és egész élesen láttam elágot, a buszokat, az OTP-t. Magam is meglepődtem rajta.
Ha tornáztatnám talán már rég jobb lenne a helyzetem. De mind1.
A süketségben a zene hiánya bántana nagyon, az kevésbé, hogy halljam ki mond rám kígyót-békát :-))
A némasággal a fent említettek alapján nem lenne sok problémám.
Kezdek begolyózni a zajoktól, a beszédtől, az emberektől, attól, hogy hülye vagyok. Annak érzem magamat.
Tompafalva..

Felfedeztem a fényt.

"Tudod mi az égő?" Tehetném föl ezt a kérdést annyiotoknak. Mi "kamaszok" tele vagyunk problémákkal és világmegváltó ötletekkel, de így csak a nagyok fogalmaznak, azok akik már éltek.
Mi még nem éltünk igazán. Mi csak játszunk a gondolatával, ide-oda lökdécseljük, mint kiscica a gombolyagot és mit sem törődünk azzal, hogy milyen nehéz jövő is áll majd előttünk.Í
Az az érdekes, hogy bármennyire is belekezdenék 1 témámba mindig 1 másik jön elő. Cikáznak a fejemben a gondolatok. Fura az egész.
***
És hát Gábor épp most ír rám, hogy megtanítana ugrálni (a falon, a betonon, a levegőben). Már majdnem visszautasíthatatlan, mire tudatosul bennem, hogy Anyuval megyek ma futni. Felkérték szalagavatóra táncolni :-D Végül is 1 úriemberről beszélünk csajok.
Szóval nem tudom, igazából azt akartam mondani, hogy rettentően bánom, hogy megadtam a fiúknak a blogom címét, mert bármennyire is nem tudják elolvasni a blogom. azért valahogy ha akarják megtalálják a módját annak, hogy a mostanit olvasgassák. Azt pedig nem szeretném. Nagyon, nagyon, nagyon nem :-(
1 percet kérnék, csak addig kellene amíg kitisztul a fejem, amíg kitisztul minden bennem, amíg elmegy a köd. És amíg elfeledem mennyire bolond voltam tavaly ilyenkor. Megrészegültem a szerelemtől és az ördög prádát visel főszereplőjétől (Tamarától) vajon ki másra gondoltam volna. Önző vakarék :-p

Sikítófrász*

Már most kifolyik a szemem az agyam a minden.
Most tartok annál a pontnál, hogy elsírnám magam leginkább. Már annyiszor volt olyan, hogy ez az érzés eltöltött és mindig is utáltam. Az a "most különösen nehéz a szívem" feeling. Kényelmetlen és széttép belülről az egész. Megtanultam a törit, már most félek, hogy vagy nem tudok majd semmit töriből, vagy túl sokáig olvasom és elmegy az időm. Pedig nincs idő pöcsölni. Tavaly sem volt, most sem lesz elég.
Előre rettegek az egész rohadt iskola miatt. A családomtól félek, mert nem tudom ki, mikor és hogyan fog  "alám tenni" 1 apró beszólással, vagy kritikával, vagy azzal, hogy még csak azt sem engedi meg, hogy a legjobb barátnőmet lássam. És ilyenkor érkezik el az igazi mélységesen mély pont. A feneketlen mélység. Amikor az ember csak térdel és néz és néz és néz és gondolkodik magában, hogy mennyire vegye a dolgot a szívére, vagy mit találjon ki a megnyugvása érdekében. De ez nekem nem megy.
Nem tudom elfojtani mennyire bántanak ezek a dolgok. Semmi kedvem kimenni royikra futni, most már pláne. Annyira bántóan tudja megmondani, hogy nem találkozhatsz ezzel- nem találkozhatsz azzal, vagy hogy csináld ezt- csináld azt. Most meg elakarja hívatni Mónit futni. Amikor Móni nem akar futni. Persze Anyám nem tudja.
7-ig még annyi idő van. Vagyis főként inkább volt és lett is volna. És annyira nem fogom soha megérteni Anya gondolkodását, vagy azt hogy mit miért tesz. Vagy miért hiszi azt, hogy ha így bánik velem azzal csakis a rohadt javamat szolgálja mikor nem?
Annyira elképzelhetetlen lenne a számára az ha 1 kicsit enyhülne. Ha megengedné, hogy találkozzak azzal az emberrel aki mellett még képes vagyok jól érezni magam? Ezt nem értem. Nem is fogom érteni soha.
Majd csak 45 évesek ..

2011. szeptember 13., kedd

Mire számíthat itt bárki is.

Azt mondom, hogy nem szeretek ömlengeni~ ez hazugság. Nagyon érzékeny vagyok a külvilággal kapcsolatos dolgokra. A barátaim hangulatváltozásaira. Arra ha valami nem úgy teljesedik be ahogy én szerettem volna. Ha nem úgy zajlik 1 folyamat ahogy azt én tervbe vettem. Nagyon könnyen befolyásolható és könnyen zsarolható vagyok. Nem fogok keménykedni, hogy így-úgy használom az öklöm. Gyenge vagyok ahhoz, kerülöm a konfliktust. Félek az emberektől, legalábbis 1 bizonyos rétegtől. Van az a réteg amelyik érdekel. A különös formák bámulatra méltóak.
Nem viselem jól a kritikákat,  vagy ha kevesebb törődést és odafigyelést kapok, mint Kitty.
Nem szeretek elmerülni semmiben, a tanulásban pláne nem. Valamiért belülről rágom magamat, magam sem tudom miért. Mama erre fogja talán az elzárkózásomat. Anyámmal egyre rosszabb a kapcsolatom. Tegnap az új apafigurán veszekedtünk, aki már 8 hónapja tart agymosást nálunk, megteszi azt amire Apa képtelen volt.
Este Anyám közölte velem, hogy Apa annó' mikor még élt sokszor a fejéhez vágta, hogy Anya ugyanolyan kurvát nevel belőlem is, mint amilyen ő maga. Mert hagyja, hogy a lakásban dohányozzák. És a fiúk is ott cigiznek velem. Szép családi körkép nem de?
1 alkoholista Apa, 1 Anya aki bármilyen engedményt megtett azért, hogy az életünket megkönnyítse, 1 Mama aki csak ordibált/ és ordibál éjjel-nappal. és 1 testvér, akire mostanáig nem számíthattam ..

Álszent kapcsolatok?

Na jó, néhány dolgot már most le kell tisztázni. Talán már más is került ilyen helyzetbe, én életem során rengetegnél is többször. Mi, emberek néha képtelenek vagyunk különbséget tenni barát és barát között.
Van aki csak átver, miközben a saját malmára hajtja a vizet, hátba szúr, megsebez lelkileg.
Nevezzük ezt a bizonyos személyt fantomnak. Persze az én fantomomnak neve is van. Tamara.
Sok köze volt idáig az életemhez. Általa kerültem bele 1 igazán jó kapcsolatba, és végül az ő akarata által lett vége is. A hátam mögött rólam beszélt. Volt, hogy nyíltan fellépett ellenem. Ilyesfélék.
És most tartunk ott, hogy elfogadtam. Elfogadtam azt ami történt, amit tett velem, hogy utál mégis jól titkolja.
Az elfogadásom oka az, hogy összejött a számomra egyik legkedvesebb sráccal a baráti társaságból. Azt hiszem boldog kapcsolatban élnek Norbival. És Norbit talán nem is kell annyira félteni ettől a szukától.
Azt hiszem jó hatást gyakorol rá és kész.
Tamara legjobb barátnője Zsuzsi- őt nagyon szeretem, imádom sőőt. A legédesebb mosolyú tünemény az egész Földön. Azonkívül eléggé pasicentrikus. Semmi sem szent neki, a fiúkért bármit. A héten is kiszívta Simonfi barátunk a nyakát. Mit ne mondjak, ehhez már tényleg csak gratulálni tudok.
A legjobb barátnőm Móni. Róla bőven elég ha csak én tudom a titkokat és nem kell magyarázkodnom ezért. Legyen elég az, hogy ő az én cinkostársam. :-)
Kitty. Kitty az ikertestvérem. Kitty & Dóry a név szerinti felállás. Mi mindig is voltunk, vagyunk és leszünk. Együtt mindörökre ! (L)
A fiúk. Társaságunk sok egyedet tartalmaz. Pár szavas említésben.
Gábor, Kitty volt barátja-parkourozik (remélem jól írtam le). Laci, Zsuzsival járt 4 hónapot, lefeküdtek majd szakított vele. 2x is. Norbi, róla már meséltem. Lala, drogfüggő. (füvezik. nem olyan nagy szám, de gáz).
Dani, ő a kakukktojás, Tamaráék hozták be a bandába, azelőtt Zsuzsira nyomult. Most nálam próbálkozik/vagy csak próbálkozott :-/. elég jóképű számomra :-)
+ még van a családom. Annyit fűznék csak hozzá egyelőre, hogy apukám kevesebb, mint 1 éve halt meg. Tehát csonka család vagyunk. De isteni sugallat blabla.. jött Cila a mostoha apánk, aki elvileg feltétel nélkül szeret bennünket. Engem pedig folyamatosan baszogat. A családom rossz embernek tart. Azt hiszem..

Helo, helo..

A nevem Dóra.
De hívhat bárki úgy ahogy csak akar, ezen ne múljék semmi. Az utóbbi időben sokan megjegyezték mennyire megváltoztam, mennyire kifordultam magamból és mennyire eltávolodtam a családomtól. Pedig régen versikéket és meséket írtam, most meg én vagyok sátánka. Talán a legrosszabb rémálmuk is. Nem értik miért lettem ilyen. Persze nekem már nincs ennyi bajom önmagammal. Vagy is vannak egyéni szoc.prob. dolgaim.
De én én vagyok, és szeretnem kell magam. El kell fogadnom azt amilyen vagyok. Ennek ellenére ők nem hiszik, hogy én tényleg elfogadnám magamat, pláne így. Ezért létrehoztam 1 blogot amiben lépten-nyomon követhette bárki a változásomat. Hogy lemondok a cigiről, hogy megváltoztatom az életemet. Nos ezt a blogot töröltem szépen. Létrehoztam még 1-et. Túl sok keresetlen olvasóm jutott hozzá az én hibámból. Így most létrehoztam ezt. Nem tudom meddig marad ez titokban. Egyelőre még magam elől is titkolnám a legszívesebben, mert jó hírrel nem szolgálhatok magamnak.
Üzenem valamennyiünknek, hogy fel a fejjel. Egyszer még kisüt az a napocska :)