2011. szeptember 13., kedd

Álszent kapcsolatok?

Na jó, néhány dolgot már most le kell tisztázni. Talán már más is került ilyen helyzetbe, én életem során rengetegnél is többször. Mi, emberek néha képtelenek vagyunk különbséget tenni barát és barát között.
Van aki csak átver, miközben a saját malmára hajtja a vizet, hátba szúr, megsebez lelkileg.
Nevezzük ezt a bizonyos személyt fantomnak. Persze az én fantomomnak neve is van. Tamara.
Sok köze volt idáig az életemhez. Általa kerültem bele 1 igazán jó kapcsolatba, és végül az ő akarata által lett vége is. A hátam mögött rólam beszélt. Volt, hogy nyíltan fellépett ellenem. Ilyesfélék.
És most tartunk ott, hogy elfogadtam. Elfogadtam azt ami történt, amit tett velem, hogy utál mégis jól titkolja.
Az elfogadásom oka az, hogy összejött a számomra egyik legkedvesebb sráccal a baráti társaságból. Azt hiszem boldog kapcsolatban élnek Norbival. És Norbit talán nem is kell annyira félteni ettől a szukától.
Azt hiszem jó hatást gyakorol rá és kész.
Tamara legjobb barátnője Zsuzsi- őt nagyon szeretem, imádom sőőt. A legédesebb mosolyú tünemény az egész Földön. Azonkívül eléggé pasicentrikus. Semmi sem szent neki, a fiúkért bármit. A héten is kiszívta Simonfi barátunk a nyakát. Mit ne mondjak, ehhez már tényleg csak gratulálni tudok.
A legjobb barátnőm Móni. Róla bőven elég ha csak én tudom a titkokat és nem kell magyarázkodnom ezért. Legyen elég az, hogy ő az én cinkostársam. :-)
Kitty. Kitty az ikertestvérem. Kitty & Dóry a név szerinti felállás. Mi mindig is voltunk, vagyunk és leszünk. Együtt mindörökre ! (L)
A fiúk. Társaságunk sok egyedet tartalmaz. Pár szavas említésben.
Gábor, Kitty volt barátja-parkourozik (remélem jól írtam le). Laci, Zsuzsival járt 4 hónapot, lefeküdtek majd szakított vele. 2x is. Norbi, róla már meséltem. Lala, drogfüggő. (füvezik. nem olyan nagy szám, de gáz).
Dani, ő a kakukktojás, Tamaráék hozták be a bandába, azelőtt Zsuzsira nyomult. Most nálam próbálkozik/vagy csak próbálkozott :-/. elég jóképű számomra :-)
+ még van a családom. Annyit fűznék csak hozzá egyelőre, hogy apukám kevesebb, mint 1 éve halt meg. Tehát csonka család vagyunk. De isteni sugallat blabla.. jött Cila a mostoha apánk, aki elvileg feltétel nélkül szeret bennünket. Engem pedig folyamatosan baszogat. A családom rossz embernek tart. Azt hiszem..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése