2013. augusztus 21., szerda

Idegbeteg ~

Beadom a kulcsot, nincs semmi értelme ennek az egésznek. Tök ideges vagyok, tökre elmúlt a menzesz és még mindig van, tökre nem érdekel senkit a blog, és tökre engem sem.
pont.

2013. augusztus 11., vasárnap

live fast.. die young.

Nem tudom miért pont így, de estére felpörögtem :D. Még eddig nem sikerült magam rá vennem, hogy írjak, de most elkapott az ihlet is. Bár amint látom senki nem olvas, de ez sem törheti le a kedvem, végül is egyöntetűen megszavaztam magamnak, hogy ez rólam szól magamnak. Régen volt már..
Rá jöttem, hogy a pillanatnyi boldogságom titka a gyorsaság, a pörgés, az hogy semmi nem tud letörni. Persze ennek az eredete talán örök időkre titok marad majd előttem és sose fogom megfejteni honnan szabadul fel hirtelen ennyi energia és pozitivitás bennem is. Az eredmény viszont számít, pörgök, megy minden, nem állok meg és ezek a dolgok önmagukat generálva valamiféle lelki békét eredményeznek. Sosem akarok megállni, remélem ma még nem csappant meg semmi sem.
A nagy hír, hogy Lilla ma rám írt. Lilla a régi legjobb barátnőm, istenem.. annyira szerettem, több volt egy legjobb barátnőnél. Olyan volt, mint egy hugica, amit meghatározott mindig is a 4 év korkülönbség. Talán pont ezért tudtunk mindig jól hatni egymásra. Én mindig is nagyon érzékeny voltam és "kislányos", félénk, fiús és játékos kedvű, mint Lilla. Imádtam az együtt töltött nyarakat. Annyi mindenen mentünk keresztül hárman. Ma már klisé, de olyan emlékezetes perceket éltünk át, és mindben hatalmas érzések voltak, még gyerekként. Együtt hallgattuk a Nirvana-s CD-t, amit tőle kaptam még születésnapomra. Annyira rajongtam értük. Imádtam hallgatni. Hárman, Lilla lila és zöld falú szobájában, a hangfal az ablakába volt téve és még a kert felé is a zene hallatszott. Roxy és a kölykök. Táncoltunk, vizibombáztunk, bújócskáztunk a kertben, felmásztunk a trabantjukra és órákat vagy napokat lettünk volna képesek eltölteni együtt. Az itt-alvások, beszélgetések, Ziegler keksz ( amit imádtam, mert nagyon finom. igazi amerikai keksz, és home-made :p ).
Felejthetetlen évek voltak ezek.. minden nagy dolognál jelen volt, ami velem történt. Az első nagy szerelemnél, amit sosem felejtek majd el, Kittivel görkorcsolyázva leselkedtem utánam, hogy minden rendben legyen velem, vagy ha mégsem, akkor majd kitervelt módon közbeavatkozzanak. Imádtam! Gyerekek voltunk, persze akkor nem éreztük magunkat annak. Emlékszem tőle kaptam a Bart Simpson-os pólót is, ami az övé volt, csak már nem kellett neki. Hárman tökéletesek voltunk.
Pár hónapja már elkezdtem töprengeni rajta, hogy mi lehet vele. Elkezdtek hiányozni az őszinte gesztusok, a közös percek, az a testvéries szeretet. Istenem annyi emlék önt el engem, még 2 éve nyáron is egész éjjel fenn voltunk és gépen chat-eltünk, olyan üdítő marhaságok volta ezek- hajnali 1-kor kimentünk hintázni a játszótérre, majd visszajőve mindent folytattunk tovább, amit félbehagytunk. Azok voltak az igazán szép idők. Visszatérve a vezérszálhoz.. az utóbbi 1 hónapban már az igazi tétlenség kerülgetett, hogy mi lehet vele. Próbáltam apró jelzéseket küldeni felé facebook-on, mindig zárkózott volt, és hihetetlenül önálló, neki nincs szüksége félbarátságokra, mert tudja hogyan éljen meg a jég hátán is. És ez 2 év távlatából sem változott. Ezért sem tartottam magam elég bátornak, hogy én írjak neki, még a rengeteg közös emlék ellenére sem, mert az életünk külön medrekbe terelődött, és anyáink sem maradtak meg régi jó barátnőknek.
Az a levél amit tőle kaptam olyan sokként hatott rám, hogy elsőre olvasva majdnem sírva fakadtam és mikor célba ért az üzenet ismételten ezt éreztem. Nagyon kedves dolgokat írt, úgy látszik ő is emlékezett a sok közös évre.. el sem akartam hinni.. ő Lillus.. döbbenetes!
A jelenlegi állapotjelentésem:  - alapvetően tele vagyok furcsábbnál furcsább kavargó érzésekkel, egyelőre úgy tűnik Kitti nem akar hazajönni, Mama folyamatosan ideges; de szerencsére könnyen le tudom szedálni, minden a hanglejtésen múlik ahogy érzem, egy kis határozott zajszint az ő fülének sem árt mi tagadás..
Anyu és Cila elutaztak, most Füreden pihennek, eközben Mama nem győzi zaklatni őket, és ez abszurd. Mindenki tök nyugodt LEHETNE a babérjain ülve, csak ez az idős asszonyság képtelen lenyugodni. Már összeesküvés elméleteket gyárt, miszerint mindenki arra apellál, hogy "haljon meg a picsába, kapjon infarktust"- mindezt azért, mert jóanyám kikapcsolta a mobilját, hogy ne zargassák munka ügyben, Kitti telefonja lemerült, Mama nem tudja pityuét, én sem tudom- de ha tudnám se keresném. és ez egyértelmű. De hogy kondítsunk a harangon, Mama most azt kérdezgeti, hogy mi bajom van pityuval. Én megőrizve hidegvéremet csak annyival kommentáltam, hogy semmi, egyszerűen csak nem kedvelem- bántott?- nem, csak szimplán nem vagyok oda érte és kész. Elég vicces.
A nap dilemmája, hogy már majd 100valahány oldalt kiolvastam a Harmadik ikerből, még az edzést is kifelejtettem a napi rendből, mert annyira odáig vagyok a könyvért, amiért mondjuk 1 éve nem lettem volna oda. Mert amúgy a téma tökre nyersnek tűnik és nem is foglalkoztatna, de Horvátországban elkezdtem olvasni és máig is tart a szerelem, de sajnos már nem sokáig, mert lassan már csak kevesebb, mint 100 oldal maradt hátra.. de oda vagyok Steve-ért és Jeanie-ért is, szóval baszkikuli...

2013. augusztus 10., szombat

Te vagy nekem..

Mint látjátok alakítgattam a blog kinézetén, én egyelőre csak amolyan sablonozás. Találtam egy képet, azt beraktam és csináltam betűtípust. Engem általában zsigerből zavar, ha egy blog folyton arculatot vált és a szerkesztője állandóan azon károg, hogy 'hjaaj de be köllene már zárni'. A képlet így vált egyszerűvé és most rühellem magam. Eléggé megcsappantja az imázsát, a legnagyobb gondom, hogy ez nem 1 napló. A naplókba kerülnek matricák, eredeti képek, teljesen személyes dolgok. Tudom, ennyi erővel a word-be is gépelhetnék órákat, de talán nem is igazán jutnék el odáig. De ha megtenném valószínűleg úgy is valamelyik családtagom meglátja.. Bizony, a MAGÁNSZFÉRA igazi luxuscikk manapság.. Ha belegondolok engem is mennyire feldob, ha azt látom olvassák amiket írok, persze ahogyan írok, az már kevésbé. A szomorkás ömlengéseken kívül a szóbeli előtt- alatt- és óta semmi nem történik itt. Erre lett volna jó egy végleges bezáratás, vagy az ismételt esély adás, hogy akkor most váltsunk és legyen valami full extrás cucc ebből a rémálomból. Az eredmény nem tökéletes.. ezt alá írom, de a lényeg, hogy még itt van. Még állnak a falábai és van hova írnom, van mit olvasnom, és van hova fejlődnöm, mert tavaly óta az íráskészségem, és én is jó sokat változtam (nem feltétlen pozitív irányba).De (és de-vel amúgy nem szokás mondatot kezdeni, szóval ez most frusztrál, ha újságíróként is elkövetem ezt a bakit, lehet hogy az állásomba kerül majd?).
Annyira sok klisét olvastam csak az utóbbi fél napban bizonyos blogokban, hogy csak fogtam a fejem és azon élcelődtem, hogy ennek mégis mi az értelme, és hogy van aki ezt komolyan is gondolja. Van 1 csaj, akit örülök, hogy nem ismerlek annál közelebb, mint amennyire. Ő azt hiszi, hogy majd megváltja a világot, vagyis a saját világát.- igazi amatőr, de valószínűleg mind azok vagyunk, ha már megpróbáltuk úgy megélni a boldogságot, hogy vedelek, cigizek és aztán bedőlök egy szórakozóhelyre, mert az zsír. A kedvenc visszatérő nagyot mondások közé tartozik a "művészet megmenti az életem". Lehet, hogy én vagyok a tökkel ütött, de a művészet nem ott kezdődik, ahol bizonyos emberek elgondolják. Lehet azt mondani, hogy szubjektív vélemény.. de kérem..
Persze kívánom, hogy a pozitivitás egy nap alatt lengje körbe a bizonyos illetőt, akiről szót ejtettem. Vannak persze bizonyos más emberek is, akiknél azt érzem mostanában, hogy le esik az állam. A legjobban a vakságuk fáj, és az, hogy folyamatosan van valami bennük, ami engem iszonyatosan távolra sodor. Azt hiszem, hogy tudok segíteni, de nem tudok. Aztán ez a vágy elmúlik, mert nem engedte meg, és már nem is akarok segíteni. Tavalyhoz képest olyan sok szájra került lakat, és még többről került le. A pokol elszabadult és minden, de minden, de minden futótűzként terjed egy 18-24 éves korosztályig terjedő "klánban". Hát persze, ez nem normális. De ha 1 dolgot tehetek, azt akarom elérni, hogy ne is legyen normális. Mindig mikor az ember megpróbálja újra meg újra meg újra, egyszer csak eljön az idő, hogy már nincs kedve hozzá többé. Mi, csajok összetartunk, Olivér, te pedig látsz engem {I see you}. Mi látjuk egymást. Demokratikus, békés körülmények. Persze tudom, hogy van bizonyos valaki, akitől a szőr feláll a hátamon, de kinőttem a pelenkát pont eléggé ahhoz, hogy hidegen hagyjanak a dolgok. Meg aztán tök gáz is lennék, ha nem a saját kertemmel foglalkoznék. Valljuk be azért, a szerencse engem is elhagyott és kicsit össze is törtem ezen a nyáron. Kiestem a pikszisből, de ha folyton ezt mondogatom és az eget kérlelem, hogy majd valami jobb lesz, ugye más? akkor mégis mit fogok elérni? A nagy semmit, hát ez az. Azzal kell boldogulni, amink van, ha valami nem megy, nem adjuk föl, csak félre állunk az útjából és miután vettünk egy jó nagy lélegzetet, újra neki vágunk a dolognak. Velem nem könnyű, napjainkban már azt sem tudom mi az az önkontroll, és minden fájdalom ellenére úgy veszekedem és annyira nem adom fel.. de Te tudod. Olyan vicces, hogy neked és még sok (lány?)nak írok ezekről.. hátha valaki szintén ihletet kap, csak nem tudja majd megfogalmazni mire.
Élni akarunk, a vérünkben van, és nagyon rövid időt kaptunk. Ki kell használnunk, ki élvezni minden percét. Keményen megdolgozni a boldogságért, munkahelyen, családban, az otthonodban.. vagyis ahol csak te vagy és senki más. Ez nem egyik napról a másikra fog majd működni, hogy most csettintek és akkor boldog vagyok. Ha bárki tudná én hányszor próbáltam már ezt, és 2-3 napig tényleg euforikus volt, mert mindenkivel kedvesen bánni, abszolút oda figyelni csak ennyi ideig jó, hamarosan feltűnik, hogy csak magadra nem gondoltál. Kell az egyensúly a rendszerben. Csak még nem tudom hol kezdem el..

Feltéve ha elkezdem..
jók legyetek!

2013. augusztus 5., hétfő

Mindig végleg be akarom zárni ezt a történetet, vagy ezt a kört. Ne legyen ez a blog, és vele ne legyenek az ábrándok se. De akkor történik valami eszméletlen, és megnevettet, hogy másokon keresztül kell rá jönnöm, hogy ha ennek véget vetek, akkor vele ér véget a múlt és jelen..
http://24.media.tumblr.com/tumblr_m0fxqzItP61qj3s2oo1_500.gif

2013. július 20., szombat

Kövérség.

Itt legalább tudom vállalni. Undorítónak tartom magam, az utóbbi 2 hónapban jól felszedtem.
Olivért rendszeresen csesztetem a súlyomat illető kérdésekkel és egyre rosszabb, mert lassan már meg sem szólal, azt hogy sovány lennék végképp nem mondja. 2 hónapja még mondta, ha jól emlékszem.
Buta dagadt tehén vagyok, az olvasóim megutálták ezt a szart, én is megutáltam ezt az egészet.
Hisztérikus, türelmetlen, kétségbe esett leszek egy percen belül, amint rám tör az éhség, kitör a kibaszott pánik.. Era nagyon cuki, a kedvemben akar járni úgy érzem. Az én Erám meg egy angyal! Remélem tényleg nem lesz galiba a mama levélből. Kicsit már nagyon kezd elegem lenni a sok szarságból, amit otthon művel.
Miatta képtelen a család boldogulni, mindenki agyfaszt kap tőle, amin lehet persze csodálkozni. Egy 80 éves kriptaszökevény mégis hogyan képes szétbarmolni az annó boldog emberek volt boldog életét? Hát így.
Ha majd elindítom az új blogot (ami mentes lesz a kitöréseimtől, ahol nulláról kezdhetek mindent, mintha úk ember lennék) ezeket mind behatóan körültárgyalom. De első és legfontosabb terveim közt sorolandó egy napló beszerzése már végre! (naazért *karolásan*)
Emlékszem amikor még nem érte el a napi látogatottságom még az 5-öt sem, olyan bátran mertem írni, mert tudtam, hogy az álcám védve van. De most már semmi kapacitásom az ilyenekhez, hogy engem is elkurjantsanak valami béna hipsztermásolatnak, aki kispál és a borz meg kiscsillagra veri a klaviatúrát, folyamatosan indie zenét hallgat, bazinagy fényképezővel tolja és olyan baromságokat tud kitalálni, ami szerinte addig senkinek nem jutott az eszébe. Mindenkinek van legalább egy ilyen ismerőse.