2011. november 26., szombat
szentimentálé'
Azt hiszem, nem hiszem azt, tudom, hogy van bennem valami iszonyat nagy fal, ami elzár mindentől. Szorongok itt- szorongok ott. Érzem baszki belül, hogy nem tudom elengedni magam, hogy valami nagyon elő akarna törni mögülem, de iszonyatosan fél és gyenge is azt hiszem. És nem tudom mi ez a szorító dolog, de nagyon rossz. Mintha csak én lennék az aggastyán aki a halálára vár csendben, mert a kilátástalan helyzet ezt hozza. De bennem nincsen baj, nem dúl harag, itt nincs vízesés. Csak akkor sem értem, nem tudom eléggé kisajátítani a pillanatot, nincs időm szeretni, nincs erőm elfogadni, nemet mondani, megtagadni. Nincs lehetőségem a kibontakozásra, mert eltakarnak a fellegek. Olyan érzés mintha lenne egy trambulinom és nem ugrálhatok rajta, a testem rabja vagyok, képtelen vagyok mindenre, édességzabáló tohonya tehén. Talán a lelkem is nehezebb nálam. És még Anyám szerint nem vagyok kövér.. :-D
2011. november 25., péntek
lapos.JPG
Megeszem Olivért xdd.
(basszus, ha ezt meglátja majd kinyír, de eddig még nem adtam meg neki a blogom címét.)
olyan, mint 1 apró udvari- bolond xdd. tök cuki :-)
Össze-vissza élet :D
Gyerekek, nem hiszem el mennyien néznek. Zavarba ejtő, vicces, nevetséges, bohém. Close the door, please :-D. 1,2,2,1,3. efféle tendencia. 321. LOL van.
2011. november 17., csütörtök
high flying birds-
20-an nézték meg csak ma? Most már igazán sírjak. vagy nevessek? Még soha. de soha. köszönöm
† soha
Még nem jött el az idő, hogy megmutassam neki, nem tudom mit jelentene ez neki. Helyette küldtem egy Oasis számot, vagyis Noel-t :http://www.youtube.com/watch?v=1NMUDb3Ewhs&ob=av3e
Ismét sokat írt, megint Tro Ll. És megőrültem, kaptam gyerekkori fotót, és annyira édes rajtuk. És én megeszem őt. Ha ha !
Temetés! Broken heart, crying peoples! ha éreznék a temetők különös illatát, ha tudnák milyen amikor a felnőtt szív gyermekként szakad. Ismét szárnyalni lenne kedvük, újra repülőt hajtogatnának és csákókat az újságból, hogy a kis dombon ismét sárkányt eregessenek és megfürdjenek a kiáltó habokban, a kis patak ami ott fog állni megint. Lélekfalva lélekpatakja. tök hülyeség nem? És megint viháncolni fogtok, ha nem akartok majd én kikeltelek titeket, mint egykor az anya, aki az életét áldozta értünk minden nap. Sírni nem láttuk többé, a küzdelem az életért elvette a csalogató fájdalmat, a helyére csalódást szült. A reménytelenség legtorzabb formáját, és mikor azt hittük megjavulhat, örökre elhallgatott. Köszönés nélkül akart elmenni, nem akarta látni ahogy sírunk. Többé ő sem tudott élni a gondolattal, kiszakította a vérző darabot szíveinkből és magával vitte, velük repdes tovább. Velünk akart lenni, velük. Azokkal akiket elszakított tőlünk. Azt hitte úgy fogják őt szeretni, mint valaha mi tettük. Ha újra hallaná a kurva gitárszólót amit érte tettem, ha látta volna a csorba könnyeket, a 2 síró kislányt akik érte haltak minden nap. Akik soha nem lehettek többek puszta fájdalomnál. Nem voltak angyalok onnantól. Minden eltűnt, és pár órára azt akartad újra érezzük, és azt hiszed megszólítalak, pedig nem szólok hozzád. Csak szeretném ha tudnád mennyire fájt minden. Mindaz mennyire fájt amit tettél, hogy ezt csináltad, aztán itt hagytál a nyamvadt kérdésekkel amiket neked címeztem, hogy elvártad azt, hogy kimenjünk a tóhoz, hogy elhitetted velünk, hogy ott a helyünk, hogy van kiút a fájdalomból, azt hitted soha senki nem fog tönkre tenni, hogy örökre élni fogsz, hogy soha az életben nem fogsz sírni, hogy nem fogsz sírni látni. Mit hittél? ember voltál? ember voltam? És újra nekünk szegezted a kérdést, szerettünk valaha úgy, mint akkor? Jelentett bármi is bármit akkor, vagy csak menekültünk, futottunk át egy keskeny erdőn..és újra napfény törte át a lombokat, távolról mosolyogtál. Szabad volt a lelked, nem lehet többé börtöne a tested, láttad a rózsaszín eget úgy, ahogy aznap én láttam? Hallottad a sírva nyögést, vagy újra hátat fordítottál, hallottad hogy zakatolt az agyam, mennyire vert a szívem mikor azt hittem létezhet. Talán sosem éltél eléggé ahhoz, hogy igazán élj! A fény tisztaságába burkoltad magad, újra elbújtál, nem tudtál többé menekülni saját hálódból. Tudtad, hogy aznap sírtak a felhők? Hogy aznap senki sem volt már a régi? Tudtad, hogy felszabadítottad a sebzett szíveket? Hogy összetörted a mécseseinket, hogy soha nem akartalak látni, holnap mégis megteszem. Tudod mit érzek most? Gombóc van a torkomban, ha nem múlik, meghalok, belebetegedem. Ha sírok elárvul a lelkem, ha megteszem egyedül maradok, milyen az apa, aki cserben hagyja a kislányt. A két kislányt akik mindig szeretetre vágytak, akik csak élni szerettek volna, akik a szeretetedre születtek.. Mit nem értettél soha azon amit mondtam, miért nem hallgattad meg őt, miért nem fogadtad a tanácsot, miért akartad azt, hogy sírjunk, miért nem érezted azt amit akartam, hogy érezz. Miért voltál képtelen? Miért. waiting for a moment*. Talán neked is idő kellett ahhoz, hogy valaha bármit is mondj, miért akartál elszakadni. Miért miért miért! Basszameg! Én csak már nem tudom mi legyen, csak mélyen érzem még, még mindig érzem, még mindig, még mindig, még mindig, még mindig dudorászom magamban ha sírni támad kedvem, még mindig bezártalak egy kinti világba ahonnan nem foglak látni, csak szűnne meg ez az egész. Az átkozott érzés! Repítse messzire a szél, tavasz volt, nyár lett, a halálból 1 élet...
Sajnálom
Befejeztem. Apa. -2011.május 14. †
Ismét sokat írt, megint Tro Ll. És megőrültem, kaptam gyerekkori fotót, és annyira édes rajtuk. És én megeszem őt. Ha ha !
Temetés! Broken heart, crying peoples! ha éreznék a temetők különös illatát, ha tudnák milyen amikor a felnőtt szív gyermekként szakad. Ismét szárnyalni lenne kedvük, újra repülőt hajtogatnának és csákókat az újságból, hogy a kis dombon ismét sárkányt eregessenek és megfürdjenek a kiáltó habokban, a kis patak ami ott fog állni megint. Lélekfalva lélekpatakja. tök hülyeség nem? És megint viháncolni fogtok, ha nem akartok majd én kikeltelek titeket, mint egykor az anya, aki az életét áldozta értünk minden nap. Sírni nem láttuk többé, a küzdelem az életért elvette a csalogató fájdalmat, a helyére csalódást szült. A reménytelenség legtorzabb formáját, és mikor azt hittük megjavulhat, örökre elhallgatott. Köszönés nélkül akart elmenni, nem akarta látni ahogy sírunk. Többé ő sem tudott élni a gondolattal, kiszakította a vérző darabot szíveinkből és magával vitte, velük repdes tovább. Velünk akart lenni, velük. Azokkal akiket elszakított tőlünk. Azt hitte úgy fogják őt szeretni, mint valaha mi tettük. Ha újra hallaná a kurva gitárszólót amit érte tettem, ha látta volna a csorba könnyeket, a 2 síró kislányt akik érte haltak minden nap. Akik soha nem lehettek többek puszta fájdalomnál. Nem voltak angyalok onnantól. Minden eltűnt, és pár órára azt akartad újra érezzük, és azt hiszed megszólítalak, pedig nem szólok hozzád. Csak szeretném ha tudnád mennyire fájt minden. Mindaz mennyire fájt amit tettél, hogy ezt csináltad, aztán itt hagytál a nyamvadt kérdésekkel amiket neked címeztem, hogy elvártad azt, hogy kimenjünk a tóhoz, hogy elhitetted velünk, hogy ott a helyünk, hogy van kiút a fájdalomból, azt hitted soha senki nem fog tönkre tenni, hogy örökre élni fogsz, hogy soha az életben nem fogsz sírni, hogy nem fogsz sírni látni. Mit hittél? ember voltál? ember voltam? És újra nekünk szegezted a kérdést, szerettünk valaha úgy, mint akkor? Jelentett bármi is bármit akkor, vagy csak menekültünk, futottunk át egy keskeny erdőn..és újra napfény törte át a lombokat, távolról mosolyogtál. Szabad volt a lelked, nem lehet többé börtöne a tested, láttad a rózsaszín eget úgy, ahogy aznap én láttam? Hallottad a sírva nyögést, vagy újra hátat fordítottál, hallottad hogy zakatolt az agyam, mennyire vert a szívem mikor azt hittem létezhet. Talán sosem éltél eléggé ahhoz, hogy igazán élj! A fény tisztaságába burkoltad magad, újra elbújtál, nem tudtál többé menekülni saját hálódból. Tudtad, hogy aznap sírtak a felhők? Hogy aznap senki sem volt már a régi? Tudtad, hogy felszabadítottad a sebzett szíveket? Hogy összetörted a mécseseinket, hogy soha nem akartalak látni, holnap mégis megteszem. Tudod mit érzek most? Gombóc van a torkomban, ha nem múlik, meghalok, belebetegedem. Ha sírok elárvul a lelkem, ha megteszem egyedül maradok, milyen az apa, aki cserben hagyja a kislányt. A két kislányt akik mindig szeretetre vágytak, akik csak élni szerettek volna, akik a szeretetedre születtek.. Mit nem értettél soha azon amit mondtam, miért nem hallgattad meg őt, miért nem fogadtad a tanácsot, miért akartad azt, hogy sírjunk, miért nem érezted azt amit akartam, hogy érezz. Miért voltál képtelen? Miért. waiting for a moment*. Talán neked is idő kellett ahhoz, hogy valaha bármit is mondj, miért akartál elszakadni. Miért miért miért! Basszameg! Én csak már nem tudom mi legyen, csak mélyen érzem még, még mindig érzem, még mindig, még mindig, még mindig, még mindig dudorászom magamban ha sírni támad kedvem, még mindig bezártalak egy kinti világba ahonnan nem foglak látni, csak szűnne meg ez az egész. Az átkozott érzés! Repítse messzire a szél, tavasz volt, nyár lett, a halálból 1 élet...
Sajnálom
Befejeztem. Apa. -2011.május 14. †
2011. november 16., szerda
-ne olvass el-
Kurva életbe már!
igen, a fejemet vakarom. igen, egy degenerált emberállat vagyok és életképtelen. és gyűlölöm!gyűlölöm!gyűlölöm! az "L" betűt, olyannyira, hogy majdnem elsírom magam!
-?
-Mire jó ez ha semmire nem jó?
-!
1 tömör év tömör emlékei ugrottak be megint, kurvára nem hiányzott már. Ha 1 dolog lenne amiért nem bánnám ha isten igazából megvakulnék, hogy nem tudnám elolvasni "nyomi kurva" bejegyzését.
Annyira szánalmas vagyok, és ti nem értitek, vagyis senki nem érti rajtam kívül. -csak rajtam belül.
Ha visszamehetnék a múltba olyan erősen arcba rúgnám magam, hogy soha a büdös életben nem emlékeznek erre az életképtelen faszfejre, aki semmivel sem különb tamaránál, és az ő talpnyalóinál.
Ismét kérdez. Ismét felel. És még mindig nem tudja mit tegyen. Az arcához kap, a szempilláját igazgatja és 1 kutyával beszél.
Fuck you, go for a drink faszfej.
igen, a fejemet vakarom. igen, egy degenerált emberállat vagyok és életképtelen. és gyűlölöm!gyűlölöm!gyűlölöm! az "L" betűt, olyannyira, hogy majdnem elsírom magam!
-?
-Mire jó ez ha semmire nem jó?
-!
1 tömör év tömör emlékei ugrottak be megint, kurvára nem hiányzott már. Ha 1 dolog lenne amiért nem bánnám ha isten igazából megvakulnék, hogy nem tudnám elolvasni "nyomi kurva" bejegyzését.
Annyira szánalmas vagyok, és ti nem értitek, vagyis senki nem érti rajtam kívül. -csak rajtam belül.
Ha visszamehetnék a múltba olyan erősen arcba rúgnám magam, hogy soha a büdös életben nem emlékeznek erre az életképtelen faszfejre, aki semmivel sem különb tamaránál, és az ő talpnyalóinál.
Ismét kérdez. Ismét felel. És még mindig nem tudja mit tegyen. Az arcához kap, a szempilláját igazgatja és 1 kutyával beszél.
Fuck you, go for a drink faszfej.
Hát ez faszán fasza.
Mennyire szánalmasan érzi magát az ember, ha 5 héten át minden nap beszélgetett az árnyékával, és aztán 1 nap *huss-* az árnyék eltévedt hazafelé és soha többé nem talált vissza hozzám :-)
cseszettül kínos az egész. az ahogy érzek Scheier iránt. jézusom. annyira idegesítő, iszonytató, hogy nem is tudom talán Gyöngyi volt az, aki elindította bennem, mert mégis miért nekem kell hallgatnom őt? És mirét nekem kell néznem ahogy turbékol mással. Amikor látom és rosszul érzem magam, aztán hozzám szól olyan idiótán, azt hiszi vicces. Mind azt hisszük. Aztán olyanná válik, mint Levi. Levit nem bírom elképzelni az életemben, Scheier véletlenül belekerült akkor a múltamba. Mekkora faszság.
És (kitörölt név). Érted, fogalmam nincs. Azt sem tudom miért az ő nevét írom ahelyett, hogy troll. Ja értem.
Én már jó formán semmit nem tudok, semmit de semmit. Rajzolnék vagy széttépném a ruháimat. Aztán mégis mit tettél velem, nem tudom. És te se tudod. Hagyjuk az egészet.
Néha azt érzem nem lesz már villámlás ... Kurvajó vagyok!!
cseszettül kínos az egész. az ahogy érzek Scheier iránt. jézusom. annyira idegesítő, iszonytató, hogy nem is tudom talán Gyöngyi volt az, aki elindította bennem, mert mégis miért nekem kell hallgatnom őt? És mirét nekem kell néznem ahogy turbékol mással. Amikor látom és rosszul érzem magam, aztán hozzám szól olyan idiótán, azt hiszi vicces. Mind azt hisszük. Aztán olyanná válik, mint Levi. Levit nem bírom elképzelni az életemben, Scheier véletlenül belekerült akkor a múltamba. Mekkora faszság.
És (kitörölt név). Érted, fogalmam nincs. Azt sem tudom miért az ő nevét írom ahelyett, hogy troll. Ja értem.
Én már jó formán semmit nem tudok, semmit de semmit. Rajzolnék vagy széttépném a ruháimat. Aztán mégis mit tettél velem, nem tudom. És te se tudod. Hagyjuk az egészet.
Néha azt érzem nem lesz már villámlás ... Kurvajó vagyok!!
2011. november 15., kedd
Salvador bácsi,.
"Ne hülyülj. ne hülyülj, légy őszinte. Mondd ki, mondd ki, mondd már ki. Aztán csend lesz és vége mindennek."
rohadt pici hangocskák, around. around. around.
Szégyellem magam, mert az emberek olyan hülyék. Boldognak érzem magam, mert az emberek olyan hülyék.
Megakarok halni, mert az emberek olyan hülyék. Szétrobban a fejem, az emberek olyan hülyék. Ne keress, olyan hülye vagy."
People = shit. don't cry about this.. go for a drink, after live your empty life alone!
rohadt pici hangocskák, around. around. around.
Szégyellem magam, mert az emberek olyan hülyék. Boldognak érzem magam, mert az emberek olyan hülyék.
Megakarok halni, mert az emberek olyan hülyék. Szétrobban a fejem, az emberek olyan hülyék. Ne keress, olyan hülye vagy."
People = shit. don't cry about this.. go for a drink, after live your empty life alone!
2011. november 5., szombat
"Anyám erre a világra szült"
A mai talán az egyik legkevesebbre értékelt és legtöbbet magába fojtó estét tartogatta számomra, kezdve a mikulás beköszöntével, a furcsa képmásommal a tükörben, a sok fura figurával Auchanban és a legújabb olvasómmal, köszöntelek. :-)
Igazából még csak arra sem számítottam volna, hogy bármily nemű nézettséget is kap majd ez a kis kotyvasz, gondolván: az emberi elme anélkül is elég bonyolult szerkezet, hogy megpróbálnám más kedélyűvé varázsolni, hogy a gondolataim, az érzelmeim mind-mind értelmetlen kinyilatkoztatások. Így köszönöm, talán azt, hogy rajtam kívül mások is megélik az életem, a csalódást, a fantáziálást, mindent amit máshol is megtalálunk a világ különböző pontjain, és én mégis szerencsésnek érzem magam. Egy nyomorult vagyok, aki megfogta Isten lábát? Megyek most. Békét!
Igazából még csak arra sem számítottam volna, hogy bármily nemű nézettséget is kap majd ez a kis kotyvasz, gondolván: az emberi elme anélkül is elég bonyolult szerkezet, hogy megpróbálnám más kedélyűvé varázsolni, hogy a gondolataim, az érzelmeim mind-mind értelmetlen kinyilatkoztatások. Így köszönöm, talán azt, hogy rajtam kívül mások is megélik az életem, a csalódást, a fantáziálást, mindent amit máshol is megtalálunk a világ különböző pontjain, és én mégis szerencsésnek érzem magam. Egy nyomorult vagyok, aki megfogta Isten lábát? Megyek most. Békét!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)