2011. október 30., vasárnap

2011. október 29., szombat

- Nincs benned félelem?
- Van.
- De mégis meg kell próbálnom megszelídíteni.
- Ő a másik felem......



Lehetőség a lehetetlenben.

tessék bátran sírva fakadni!

"Szánj egy percet másokra"

Angie, és Hippicsa, olyan csodálatosakat írtok. vagy írnak. Jó olvasni, jó látni, magamat érzem benne, minden szóban. Azt érzem ami jól esne, amit már egyszer átéltem még ártatlanul. Mint a kisherceg. Megszelídíti a lelkemet, az hogy szépet látok. Kiváltanak belőlem valami kozmikust, hihetetlen.
"Szeretném úgy hinni, azt hinni, hogy újra. Egyszer talán eljön az én napom, amikor engem üdvözölnek a tavak, a csicsergő madarak és a szunnyadó lombú fák, és veled ülök majd az aprócska pataknál, énekelve, belekap a szél hajunkba, azt mondod ez tökéletes. Nem érzel már bánatot, és leheveredsz mellém az avarba.
Összekuporodni, igen. Már fázol. Ha eljön a tél és mindent hó takar majd ott leszel mellettem a zizegő avarban? Fogod még a kezem, vagy csókot nyomsz a homlokra, örökre lángolsz. Ha tavasz lesz énekelsz-e velem szép dalokat, ha elhozom a gitárt; játszol majd rajta? Fogunk még együtt nevetni, megmosolyogni a másik tétlenségét. Nyáron még velem leszel, mikor cserepes ajkunk, száraz tenyerünk ismét összefonódik, akarni fogod még? Szeretnél még látni ezután, ha visszafekszünk a hűs harmatba ugyanúgy érzel-e majd, mint rég.. Egy a lényeg, ne keresd. Akard mindörökké"
Amikor a lezárt múlt a jelenbe ér, és én újra érezni akarom úgy, mint azelőtt :-)
3 hét telt el és várom azt a löketet ami bennem motoszkál.

Bizalom.

Le eső állal nézem amit eddig írtam :-D.
Én is ugyanolyan befolyásolható és egyszerű ember vagyok, mint a többi. Talán elment az életkedvem.

2011. október 27., csütörtök

dóra a városember.

elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam. elvágtam magam. elvágtam magam.elvágtam magam.
brutálisan vagy csak 1 picit?


~

Reménytelenül és végleg elbasztam mindent? Biztos ez? Komolyan? Kaptam 1 levelet, 1 elnézését kérő levelet a Zh után és most azt várom minden legyen 1 kicsikét jobb újra.
Rajta járt minden gondolatom, visszagondolva jó érzés volt, de ameddig nem tudtam addig nem :-(

2011. október 26., szerda

BASSZAMEG!

basszameg..
Olivér !

Tényleg ilyen hülye vagy?

Megakarom ütni magam, mintha folyton, menthetetlenül és magam ellen dolgoznék. Minden áron. Jobban odavagyok 1 idegen arctalan emberért, mint azokért akiket ismerek. Azt érzem nem akar mást, csak.. csak én sem tudom. És félek, ha rájövök ki ő valójában akkor semmi sem lesz már olyan, mint "rég". Nem lesznek azok a kifinomult dumák, a hülyülések, vagy Debi és Beni, meg a képek, meg az, hogy nem nézlek hülyének pedig hülye vagy, vagy a nehezen elválós beszélgetések, mert más lesz ő is, más leszek én is. Nagyon félek, és nagyon fáj a torkom, a gyomrom, minden ami csak lehet bennem lejátszódik ebben a percben. Az, hogy ezek után többet akar, mint a többi elmebeteg, de ő nem olyan. És ezt megírtam neki, a csattanó- apokalipszis és világ vége együttvéve, ha most elkúrtam nincs visszautam. Pedig megírtam, hogy chat-barátok vagyunk, nem vagyunk olyanok és én mégis tartok. Tartok az olyan célzatos viccektől, a téma elvesztésétől, attól, hogy lekezelő lesz. mint a többiek. Hogy annak fog látni, törlőrongynak, mint más, aki lát 1 pofikát és 1 jó akciót. És ezt nem akarom, ezt nem vettem számításba már az első naptól kezdve, ha nem látom ki is ő valójában nyíltabb vagyok, könnyebb, mert nem akarom majd besorolni "az ő is olyan kategóriába" így olyan mintha idegenek lennénk folyamatosan, az idegen előtt nincs mit titkolni. Nem ismered, mit tehet? Basszus elfújt gyertya illatot éreztem 1 másodpercig, wonderful. hihetetlen, egyre hülyébb vagyok. Sose voltam így, egyszerre jól és rosszul, de mindkettő olyan passzívan, hogy szinte széttép az egész. Most jutottam arra a pontra, hogy ne tovább? Annyira tökéletes minden, hogy képtelen lennék túlszárnyalni a pénteket, a hétfőt, a hétvégét. Ha nem tűnt föl neki, ha igen akkor nagy szarban vagyok. Tök gáz nem? Itt sírok 1 olyan valaki után, akit sose láttam. Csak pár dolgot tudok a sötét haján a sápadt bőrén kívül. És mégis úgy érzem mindent tudok róla, és nem akarom, hogy abbahagyja az érveléseit a világbékéről, a fejezetcímeket, a "hablatyolást" ami szerinte senkit nem érdekel, a részeges sztorikat, azt ahogy mesél a dolgairól, hogy kiváltott belőle bármit is az a zene ami nálam majdnem a legmeghatározóbb, amibe beleborzongok. A fejemben 1 érzékeny srác, gáz vagyok, a valóságban: Ilyen létezik?

2011. október 22., szombat

Tamara + László. legyetek boldogok :)

csinálj olyat, hogy másnap szégyelld, hogy vele kefélsz és más nevében !!

All the other kids with the pumped up kicks..

Gyönyörűen szétesett minden, a legnagyobb érzés, a legnagyobb feltöltődés, felfelé zuhanás, fejjel lefelé lógás és alvás, árnyékomat kergetem, szerelmes lettem az éjszaka csendjébe, kattogok- kattogok- belül megint kattogás van. Zűr-zavart hozott a kánikula, szelektáltam bennük mindent, süket vagyok, néma vagyok, nem vagyok vak. És annyiszor hallgattam meg a kedvenc zenémet youtube-on, hogy összeomlott :-D.
A zene kifejezi a személyiséget, de kifejezi az életet? az életet amit élsz, vagy az életet amit élni akarsz? a szakadékba ugrást, az egymásba fonódó hangjegyeket, a gyurmajátékot, a gitárt, eltüntet mindent. Létrehoz mindent, úgy hogy az szinte már nem is fáj annyira, mint a legelején. A gombócokról beszélek, amik megjelennek a torkomban amikor olyan zenét hallok ami felidézi bennem a szabad vágyat, az eltűnést, a tanyasi házat, a pedigree reklámot, a kutyákat, a naplementét, a langyos szelet, a halálba vezető út édes illatát, ami elfeledteti velem mit is akartam igazán, kitörli a romantikusan fájdalmas életérzést, kitépi belőlem az egyéntelen énemet és olyat alkot amiért én is művész akarok majd lenni. Az őrületbe fognak kergetni, a sok gondolat, az hogy nem tudom a papírra vetni mit akarok, miért akarok kitörni, mit érzem felfokozottan a semmit. Az a semmi bár megmutatkozna. A dobolás ritmusára csukott szemmel táncolni, a konyhában térden csúszva a kutyámat csalogatni, be vagyok fújva. Lehetetlen, hogy a francia nők szebbek legyenek hétköznap, mint a magyar nők. Lehetetlen. Megbuggyantam, félreléptem és levágattam a hajamat, kisfiú lettem. vállhossz hajjal 1 kisfiú, perverz. Jól néz ki, mégsem tetszik senkinek egyenlőre, imádlak. Eltaszított szeretettel, és végigrohannék az erdőn érte, a hajamért, a zenéért, hogy azt mondd : Itt valahol! mint tavaly, mikor a sínek közt sétáltunk nővérkém. Te vagy a jó, neked megvan mindened, én vagyok itt is a fekete bárány, a barátom már nem szeret-a vonat elé ugrom, mint az a ribanc. Vagány leszek és kitalálok valamit, kitalálom hogyan vessek véget a játszmámnak, hogyan legyek semmi újra, mert a semmi ennél jobban szórakozott. És mikor száguldtak a vonatok mindkettőnk oldalán, egymás felé fordultunk és te fogtad a hajad, megint, azt hitted elfújja. Mosolyogtam, hallottam a dübörgésüket. hallod a dübörgést? megijedt. szegényke. aztán sétált a síneken hajszálvékony lábaival, lefotóztam. Széttárta a karjait, angyalka volt. Akkoriban az akart lenni. Cinkosnak éreztem magam, csak voltam, fotóztuk egymást és vonat. Nem történt semmi "jól vagyok, csak 1 kicsit most meghaltam odabenn" -ez volt a mottónk, inkább az enyém. Talán akkor is ezt mondtam. Elmentünk a sínekről, sírni akartam még ott, nem ott sírtam. Sétáltunk, megölelt, bőgés és irány haza. Akkor éreztem magam a legalacsonyabb szinteken és az egekben is. Elágon a rózsaszín felhők alatt, és a kutyámat simogatom. Aztán az eddig már rég nem látott szerelem szerteszaggatta a szívemet..
Jók legyetek :-)

2011. október 15., szombat

Jolán, Bódog

Az amit soha nem fogok megemészteni, hogy az emberek ennyire szeretnek kapva kapni a szörnyű dolgokon, vagy élvezkedni a másoknak kínos helyzeteken, szeretik ha másokat kellemetlen helyzetbe lehet hozni. "Hát, rengetegen vagytok. nem szeretlek benneteket." A támpontom talán az volt, hogy a -Megbánom majd holnap című bejegyzés- kapta a legnagyobb nézettséget (már 12) a legmagasabb eddig 6 volt.
Bár lehet a cím alapján mindenki valami másra, színes masnis dobozra, valami fancsalian pajzán dologra asszociált :-)

Sajnos,

ha nincs ihlet, nem tudok írni :-( konkrétabban nem is tudnék fogalmazni azon kívül, hogy nikotin függő vagyok már megint majdnem, és 1 húsgolyó vagyok.

2011. október 14., péntek

^-^

http://www.youtube.com/watch?v=SDTZ7iX4vTQ&ob=av2e

Reggeli órákban 1 kis muzsika, én erre bízom az életem :-)
a felfogási stílusom erre irányítom, és az agyam kikapcsol xp
Viszlát édesapám :-)

2011. október 13., csütörtök

Ugyanaz vagyok én *

Unalmas vagyok, semmit mondó és művésznek is kevés?
Na majd meglátjátok :-)

?

talán jobb is így, hogy nem láthatom a megjegyzését ..

Gondoltam egyet és.. :)

Megszülettek az álmok,  elfutott előlem a gyerekkor, felnőtté akartam válni, 1 komoly nagy lánnyá, most már visszabújnék anyukám szoknyája mögé.
Gondoltam egy nagyot és megalkottam terveket, életcélokkal vágtam neki mindennek. Látod most itt vagyok teljes valómban és már nem tudom mit akarok. Gondoltam valahányat és elvesztettem az utat a szívem felé, megakartam halni, azt akartam szeressen, a fellegekben akartam újra járni miután letaszított onnan, olyan gyerekesen. Gondoltam még egyet- és még egyet, élni akartam és szórakozni. Megtudni milyen az élet túloldalán. Kockára tettem mindent. Elvesztettem mindent. Mégsem vesztettem el semmit.
Gondoltam egyet utoljára, elgondolkodtam az eddig életemen, mit és miért bántam meg vagy vettem fontolóra, miért ártott nekem valaha bárki és én pont így nekik, miért játszott úgy az élet, mintha a bábja lennék.
Lenni akartam valaki,  karakteres, egyéni, tele ötlettel, élettel, érzéssel. Egyedül akartam elérni, egyedül is fogom elérni. Nem kértem, hogy szeressenek azért, amilyen nem vagyok, hogy ítélkezzenek afelett amilyen vagyok, hogy rám figyeljenek, hogy éltessenek. Hogy az legyek, aki gyerekként voltam. Hogy halálos örömöt okozzon 1 szimpla péntek délelőtt, hogy a legnagyobb fájdalmat is könnyekkel gyógyíthassam, hogy az anyukám velem legyen, hogy érezzem azt amit régóta nem. Csak szeretni őszintén, a pillanatot megbecsülni, vagy könnyzáporban kitörni egy elérhetetlen álomkép láttán, őszintén zokogni minden sérelemért, és életmentő ölelést kapni valakitől, aki odaadóan és feltétlenül szeret. Vágyak és képek, vágyak és képek. Sorozatos. Ha leírom a reményeimet az agyam kis neorunjai talán képesek lesznek újra felidézni bennem ezeket a 'feeling'-eket.
Hagyom, hogy lerohanjanak az érzéseim, és talán most különös negatív meglátásból írom le az érzéseimet. Megleptem most magamat is. Nem jó értelemben! :-l

Motoszkál bennem mindenféle dolog. és gondolkodom. de nem írom ide le, mert nem erre találtam az én kis "újságomat". Lenne mi rosszat és jót leírnom. de azt hiszem ezt későbbre halasztom.
Szép álmokat kis utazók ! :-*

2011. október 12., szerda

Ne kövess ..

- Megőrültem, amikor veled voltam. Nem engedhetem, hogy újra megtörténjen. A szerelemnek nem erről kéne szólnia, őrültté tettél.
- Te pedig most őrjítesz meg. És pontosan ez az, amiről a szerelemnek szólnia kell..

Skins.

"Megbánom majd holnap"

3 napja lassan, hogy nem írtam és be fogok golyózni,
Éljen! Mónika már facebook-on is közszemlére teszi az én és az alkoholos ital frigyét. Kicsit leégetésnek tartom ha komoly szemmel nézzük a dolgokat. Egyértelmű utalással is alátámasztja posztolt gondolatát. Mondhatnám erre azt, hogy én azért idáig nem süllyedek, hogy 1 álcázott játékon keresztül próbálom a tudtára juttatni, egyáltalán nyomatékosítani mennyire harmonizál a "piával".
Ilyenkor szívesen lecsitítanám, midőn majd hogy  1 hónapja láttam holt részegen, akárcsak Kittyt. De azóta megváltozott, most már csak "igényes borozgatásokra" kapható. Lehet én ugyanezzel érvelnék 1 ilyen "jó" kis este után, de velem ez még nem fordult elő. Furcsa?
Helyzetjelentésként,  Krisztivel összevesztem a gimiben, egyből matek doli megírása után. Kiindultunk a tartozom 50 Ft-ból és a tegnapi taslin amit kaptam tőle a minden bizonnyal értékelhetetlen humoromért.
Amikor megütött rettentően megszeppentem. Fura érzés volt, hogy 1 olyasvalaki ér hozzám akinek holmi köze nincs az életemhez, nem is játszik benne nagyobb szerepet az együtt töltött francia órákon kívül.  Hát azért meglepődtem. Legszívesebben kérdőre vontam volna, hogy ezt miért kaptam. azt mondtam volna, ő nem teheti meg ezt velem, nélküle is elég gubancos minden. Valahogy úgy esett az egész, mint valami kegyelemdöfés az ellenségtől. Mára ott motoszkált bennem az emiatti neheztelés is. Megmondtam neki, hogy ő ilyet nem tehet se velem, se mással.  Még jó páran belefolytak ma a vitába, még a WC-ben is kérdőre vontak a " VV vagányok" vagy inkább a nagyszájú lányok, miért nem ütöttem vissza, mit csináltam utána, miért ez, miért az. Miközben magyarázkodtam nekik eszembe jutott mennyire kevés tapasztalatuk is lehet abból amit más életnek hív. Pedig művészek, rajzolnak, énekelnek, kifejezik magukat, örjöngenek, gondtalanok, tökéletes összképet alkotnak és mégis tudatlanak. Képtelenek lettek volna ki kerülni azt a konfliktust amit én ki kerültem. Hogy miért nem ütöttem vissza bármekkorát is, vagy miért kezdtem el magamból ki kelve üvöltözni a folyosó közepén, vagy tűrtem meg a helyzet az önbecsülésem sérülése nélkül. Talán mert érzek magamban harmóniát, azt hogy ezzel nem ásta alá az életem értelmét, nem tett tönkre csak megbántott. Utáltam magát az érzést, hogy faggatnak és körülvesznek, rosszabbul esett, mint maga a konfliktus. Mikor elmagyaráztam, hogy miért nem hat meg a dolog majdnem elsírtam magamat. Idézve magamat valami olyasmit mondhattam, hogy ez nekem semmi az eddigi életemhez képest, hogy amit eddig kaptam, amik történtek, ez a kis pofon nem hozza ki belőlem a vadállatot. Bármennyire is ki vannak éleződve rá az osztálytársaim. Aztán kibékültünk, összeölelkeztünk és tisztáztuk az ellentéteket.
Megtanultam, hogy meg kell hallanom mások véleményét és néha maradjak csöndben. De az egyéniségemen ettől még nem változtatok ;-)

2011. október 9., vasárnap

|















Ideje bugyit váltani '
pöttyös-rojtost francia módra !

l'ambiance*

Könnyűszerrel az eper-limonádé
1 kis fizika
irodalom
és történelem.
cseperészik az eső,  "kismadárkákat" rejtegetek a ruhás szekrényemben ;)
koszos talpak dobogása
beolajozott bicikli kerék
Amelie csodálatos élete át vitt értelemben.
délután láthatom a darvakat..
hamarosan le megy a Nap ~pont~

2011. október 8., szombat

Mottó≈



"All the other kids with the pumped up kicks, you'd better run, better run, outrun my gun."


áldásom*

Ülök a kredencen*

Törpillának hiába röfögök csak értetlenül bámul rám. Ma én vittem le sétálni, amint meglátott újongó örömében tört ki. A napot Anya munkahelyén töltöttem olvasgatva az amúgy is "nagy kedvencemet", a Bánk bánt.
Vettünk mindenfélét, kakaós csiga, valami sonkás újdonság, innivaló, volt terülj-terülj asztalkám. És jól éreztem magam. Mialatt olvastam ő mintákat vágott ki rendelésre.Beszélgettünk, zenét hallgattunk és ettem. Dicsekvésemre legyen, hogy hallottam Hated Tomorrow és Supernem legújabb zeneszámait. Emlékbörze ~ emlékeztetett a múlt évi történésekre, az akkori szerelemre.
Penny marketben vásároltunk, megérkeztünk az apró kis panellakásba, aztán levittem Törpillát. Végül lebaktattam dm-be az addig is viselt vörös koptatott bőrdzsekimben, tele önbizalommal miközben tudom, hogy iszonyat rémesen vasaltam ki fürtöcskéimet. Az úttesten rám mosolygott 1 férfi, dm előtt pedig 1 csordányi srác és lány állt. Persze tőlük kicsit betojtam, mert nem tűntek túl barátságosnak :-) pláne, hogy ott kocogok el a beszélgetésüket félbevágva. Az üzletben megvettem az étcsokoládé színű hajszínezéket saját filléren (motiváló).
Már nagyon vágytam rá, hogy újra sötétbarna legyek, vagyis csütörtök óta :-D de már megfordult párszor a fejemben.- a mahagóni fekete valahogy már nem vonzott annyira, persze kikopott színvilágában még mindig sokkal mutatósabb volt, mint ifjú korában amikor lilás- és bordós fényt kölcsönzött a rőzsémnek.. nagyon nem szerettem. És mások sem annyira, megjegyezték, hogy a jelenlegi hajszínem (a világosas barnás-vöröses kotyvasz) áll a legjobban. Az eredeti hajszínemről szimplán annyit, hogy olyan mintha keresztetnénk 1 szürke és 1 barna galambot. Szürkés és barnás árnyalatú. Anya munkatársa, Zsuzsi meg is jegyezte mennyire jó, mert minden fényben változik az árnyalata és ő is ilyet szeretne. De én ezt megelégeltem és váltottam. És a változások 1 picit még inkább valaki másnak tüntetnek fel, mint amilyenek vagyunk, van hogy jobb és van hogy rosszabb. A sorban 1 apuka egyből maga elé engedett, mert a felesége (avagy a fizetőképes vendég) még mindig nem állt vissza a sorba. Aztán távoztam, a színek világából kikerültem a szürke aszfalt és kipufogó szag elegye közé. 1 nő sétált velem szembe az oldalán 1 kapucnis gyerekkel, akinek riadtan sápadt volt az arca és lilásan karikás szeme. Furcsa volt látni, olyan lehetett, mint valami alteregó akit belőlem téptek ki. Elveszett, fázott, és haza akart menni.

Ha sírnak a felhők, sírjak én is ?

A költői vénám most kiveszett belőlem. Konkrét módon pedig nem szeretek beszélni. A nap mozgalmassága olyannyira magába lendített, hogy leginkább szerelmet vallanék az ősznek és a derekára dőlve aludnék :-)
A komorság a barátom, az elmúlás érzése nem bánt, mégis olyannyira nem találom a közös hangot a boldogokkal. Talán a tesóm az, akinek az érzései kirántanak ebből a bűvkörből,  a nevelő apám lakásáig vezető út alatt végig 1 dolog járt az eszemben, és ezt a dolgot tovább is fűztem: Nem akarok felnőtté válni. A gyerekekben annyi érzés van, a felnőttekbe már nem szorul ennyi, képtelenek meghallani a hangomat, képtelenek megérteni a gondolataimat, szinte már az őrületbe kerget az érzés, hogy a 2 szülőm nem ért meg engem. Nem babusgat Anyukám úgy, mint régen, vagy rak rendet a szobámban, takargat be éjjel. Aztán eszembe jut, hogy mennyire is kínos lenne ez ennyi idős koromban. De a fájó érzésen csak nem változtat :"-D
Ilyenkor nem lehet mit tenni. El kell fogadnom a helyzetet, hogy nem vagyok már kisgyerek ~ de még mindig gyerek vagyok. 1 megóvatlan kölyök? Féltékeny kisember.
Összegezve, amikor beborul én is beborulok, mert eszembe jutnak a régi szép idők?

2011. október 6., csütörtök

Akinek elgurult a gyógyszere..

.. az azon nyomban menjen utána,
Ha bárki neki állna olvasni a blogomat (most mondom) mielőtt még belevágna vegye be a tolerancia bogyót és valami szert ami kiélezi az érzékenységét. nem szeretném koptatni a nyelvem és nem értem miért vagyok most lüke.
Norbi az a valaki aki még most is itt van velem, és olyan dolgokat mond el nekem, amitől le esik az állam.
ez szabotázs.
remélem Evanak tetszeni fog a blogom..
Megy a Való Világ..

Cserfes kritikusok_

 Talán én vagyok az a szamár, aki olyan egyszerű perceket oly nagy pillanatoknak tart.
Keresgéltem a blogok között, hátha találok valami nekem való érzékeny "költőt". Hát találtam körül-belül egyet. Bohém is meg nem is.
Vajon jelzésértékű az, hogy épp egy anno 160 kilós punk lefogyott 40 kilós szőkévé, aztán pár kilót felszedett, hogy legyenek idomai. Ha neki megy akkor nekem miért ne menne? Teszi föl a kérdést pár milliárd dundi. Köztük én is. Eszembe jutott a "fiú tekintet". Nem tudom kiverni az idétlenségeket a fejemből.
A tesóm pedig a cipőit elnevezte gyermekeinek.. furcsa, de hát az élet apró meglepetéseket tartogat még :-D
"Csodálatos álmok jönnek"

Elfogott a sírhatnék, talán a kép miatt. Felidézi a múlt időt az akkori Balaton illatát, az érzést, hogy nincs már tovább, hogy egyedül vagyunk ott: én, anya, apa, kitty
Hogy olyan gyermeteg álmokba babusgattuk magunkat amelyekkel képesek voltunk átlépni minden akadályt, amitől azt éreztük különleges kötelék fűz minket az élethez, hogy mi vagyunk az élet- az éjszaka és a nappal, mi vagyunk a víz, belőlünk lett minden öröm forrása. Nem féltünk akkoriban sírni, nem tombolt bennünk a vadság szele, a menekvés, a halálfélelem, a kilátástalanság. Én már nem érzem magam életnek.
Talán a felnőtté válással együtt mosódott el bennem minden csepp emlék. Már nem lehetek többé víz, se éj, se nappal. Nem érezhetem újra a percet, nem fogok ácsorogni a hideg vízben fülig érő szájjal.
Egyre percre megállnék, elakad a lélegzetem és megkérdezném: Mi változott bennem ennyi év alatt? Mi az mit vesztettem? Mit tettem, hogy így érzek magam iránt? Mit tettem Kittyvel? Miért nem vettem észre előbb apa ivászatát? A képen szerepel a 4 tagú család? Vagy szimplán 2 árva kislány utazása az, ami idáig juttatott? Szégyellem magam. Nem tudtam megfogalmazni azt, amit igazán akartam és ez most mindennél rosszabbul- jobban fáj.<3

Akinek nem inge, ne vegye magára :)

Nem akartam itt ilyen érdektelen és amúgy is értelmetlen dolgokról fecsegni, de konkrétan aki ismer tisztában van vele, hogy sokszor nem azt teszem amit mondok, vagy azt teszem amit nem akarok. Érthetetlen alapokra épül az életem. Gyűlölöm a testemet, az egészét, az egészet úgy ahogy van! Mindennél jobban. Még az "ellenfeleimnél" is jobban. És annyira nehéz az érzet, hogy úgy érzem egyedül vagyok a problémával. Bizonyára sok korombeli tini állt már pucéran a tükör elé és kezdte el vizsgálgatni magát, aztán feltűnt neki, hogy valami nem stimmel. Túl kövér itt, túl vézna ott, ez túl nagy, ez meg túl kicsi. Olyannyira messzinek érzem innen ezt a témát, hogy még említést sem érdemelne és még beszélni is nehéz róla. Érzem magamon a felesleget.. a hájas részt. Éreztem már úgy, hogy legszívesebben lekaristolnám magamról az összeset. Felpumpálnám a melleimet, zsírleszívnám a combomról a sok kövér hájat, a hasamról is. Megnyújtatnám a testemet, hajbeültetést "operáltatnék", mivel már elegem van az alig vállig érő kóróból a fejemen. A karjaimról leszívatnám a zsírokat és azokat is megnyújtatnám, az arcomat átültetném, vagy leszívatnám róla a hájacskát és a tokámat.
Ha mindez teljesülne bombanő lehetnék.





Ha valaki komolyan veszi, hogy az utóbbi mondatot komolyan gondolom valószínűleg még nem olvasta elégszer a blogomat, vagy még egyáltalán nem. Inkább kérdéssel fordulnék efelé. "Ha mindez teljesülne bombanő lehetnék?". Valószínűleg nem. Elveszteném az egyéniségemet, azt az egyéniséget ami minden emberből tükröződik. És bármennyire is 1 rohadt nagy dagadéknak érzem magam és még ebben a percben is összedörzsölődik a 2 combom nem tudom mit tenni. Feladtam az esélyt arra, hogy szeressem a testemet amellett, hogy mostanában már futok és szoba-biciklizek is. Amióta leszoktam a cigiről az evéssel töltöm ki az életemet, mostantól a szoba-biciklizéssel kell. Vagy a lassan meglevő (ami ugyan csak plátói álom marad :-) )  elektromos cigi. A legrosszabb az, hogy megvan az akaraterőm, de ez az erő amint meglátom magamat a tükörben rögtön elhagy. Undorodom magamtól, undorítónak érzem magam. Undorító vagyok, bárcsak sírhatnék. A tesóm 1 csontváz, én meg 2x akkora vagyok most már, mint Ő. Régen nem így volt, akkor csont és bőr voltam, kiskorunkban olyan jó volt. De most, hogy nem eszik normálisan, egyre jobban fogy. 171 centi és 46 kiló. Én egyszerűen rosszul vagyok, ki vagyok. Látom őt és aztán látom magamat. Sovány, vidám , gyönyörű még ilyen véznán is. Aztán magamra nézek és tocsogok a zsírban. Mindenki körülugrálja és a kedvében akar járni, etetni akarja, minden férfi őt bámulja, még annak ellenére is, hogy a nevelő apám állítása szerint nagyon durván nem szép* és még szépen fogalmazott.  Az emberek odajönnek hozzám és a szememre hányják, hogy én miért nem teszek semmit, anyám és a nevelő apám engem nyüstölnek, mikor ezzel csak nekem ártanak. Mindenki azzal van elfoglalva, hogy mennyire sovány, az emberek csak fogják a fejüket és sugdosódnak. Sokan nem kívántam eddig sem úgy érzem, és talán ezután a jó kis 'antiönbizalom koktél' sem tesz majd jót a kiállásomnak. Elkezdtem egyre takarosabban öltözni, egyenlőre senkinek nem tűnt fel. Olyan mintha napról-napra kövérebb lennék, ő meg napról-napra soványabb. Régen kevésbé ért össze a comb belsőm, most össze ér majdnem az egész. Rá nézek és látom, hogy rohadt nagy fesztáv van a 2 belső combja között, és annyira törékeny, szinte már félek, hogy elfújja a szél. Aztán majd újra magamra nézek.. a tohonya bálnára és már nem akarok semmit. Ki akarok szabadulni ebből, gyűlölöm a rohadt testem. Egyszerűen rohadtul gyűlölöm. És szánalmas, hogy az evés okoz örömöt. És az is, hogy nem gyújtok rá a nagy semmi kedvéért. Rohadtul be van telve a poharam. Rohadtul ki vagyok akadva. És nem tehetem meg azt, hogy elbukom és kiengedem a gőzt, mert haladni szeretnék, teljesíteni a tanulásban, hogy a tanárok elismerjenek. És ha nem is nagy dicsőséget elérni egyszerűen jól érezni magamat a gimnáziumban és félvállról-könnyedén venni az akadályokat.
Bár kérhetnék tőled tanácsot. Bárki is vagy aki olvasod. Ilyenkor még keserűbb ez a fekete leves. És már nem akarom látni Kittyt és a vézna combjait. Annyira rohadtul mérges vagyok rá. És annyira oktalanul, hogy az hihetetlen, nem bírom elviselni a tényeket, hogy ő sovány én meg kövér. És ez ellen aligha tudok majd mit tenni a nem evésen kívül. Hihetetlenül önbizalom-hiányos lettem. Voltam már ennyire mélye magamat illetően, de ez most mindnél őszintébb mélypont az életemben, azt érzem ez határoz meg bennem mindent. Nem tudom mi az igazi testkép. Nem tudom hol a határ kövér és sovány, sovány és normál, normál és kövér közt. Nem tudom, mert az ikertestvérem anorexiás. És akármennyire is hasonlítottunk régen, most már semmiben.. Azt kívánom inkább nekem is legyen akkora mellem, mint neki vagy egyáltalán ne legyen. Akkora combom, mint neki, hogy a combom oldalán ne bugyogjon ki a háj, hogy a karom lefogyjon soványra, törékeny akarok lenni, k*rvára törékeny..
Ez a pohár betelt gyerekek :'-)

2011. október 3., hétfő

*Borongós..

Baj az ha jó embernek érzem magamat, mikor mások percre pontosan állapítják meg rólam, hogy kibírhatatlan vagyok, érzelmi zsaroló és sakkban tartó, "kiskiránylány", aki nem törődik a szeretteinek érzéseivel?
A hiba ott van, hogy nem veszem észre magam? Vagy néhány ember szeret túlozni 1 picit. Némelyik 1 alkoholistához hasonlít, némelyik 1 álszent banyához, némelyik 1 rongyos prostituálthoz.. és ezek a jelzők mind-mind embert megnevező tulajdonságok. Apám 1 alkoholista volt, amíg élt. Tamara álszent banya volt, amíg a bizalmamba férkőzött és még azt követően is. A rongyoska jelző pedig igen sok barátosnémre lenne megfelelő jelző. De nem is szeretném tovább taglalni vagy feszegetni.
Nem húzom fel magamat apró-cseprő dolgokon. Ehelyett inkább büszkélkednék abban amit idáig megtettem 1 jobb életút reményében, mert mint említettem csak úgy mint mások, én is a hozzám leginkább méltó utat keresem. Sokszor elbuktam és még el is fogok. De az élet kiszámíthatatlan. Nincs siker bukás nélkül, vagy gyógyír seb nélkül, vagy szerelem fájdalom és kín nélkül. Az éremnek is két oldala van tudjátok jól.
A felnőttek azt mondják ne játssz a tűzzel. Én azt mondom igen is játssz, és égesd meg magad, aztán tanulj a hibáidból és vállald a következményt, hogy legyen 1 sztenderd. Legyen 1 séma amit követsz. Hogy érjenek kritikák, hogy te tegyél azokra a kritikákra és váltsd valóra kicsiny világod álmát és ki engedhesd a kis kolibrit kalitkájából, hogy szabadon szárnyalhasson minden gondolat, elillanjon a komor emlék és érezz újra ugyanúgy, mint akkor amikor a tündéreiddel együtt táncoltál a mező szélén és arcodon a naplemente csillogott..

2011. október 1., szombat

Elhajlási engedély.

Fogalmunk sem lehet róla mennyi rosszat tettünk másoknak. Mindig minden lépésünknek következményei vannak, és a figyelmetlenségeinken életek bukhatnak el. Sose lehet tudni kinek ártasz 1 rosszkor elszórt poénnal, kritikával. Sosem tudhatod, hogy az akiről azt hiszed ismered és közben mégsem, hogy érezhet belül.
Ha azt is hisszük megvan a kötődés bizonyos emberekkel nagyot tévedhetünk. Tévedünk és csalódunk.
Ez már velem is megesett. A saját tapasztalataim alapján mondom ezt. Ma van 1 éve életem legnagyobb baklövésének története. vagyis itt ért véget minden, és innentől jöhetett szóba az önmarcangolás, az eltávolodás, az önmagunk keresésével járó feszült érzés, az identitás kérdése, a "HOVA TARTOZÁS" kérdése, és az a bizonyos: most hogyan tovább, ki segít fel a rideg kőről és egyéb hasonlatok.
Nekem nem jött időben a segítség úgy érzem, valahol meg nem értettséget éreztem, mert sem a családom, sem a barátaim nem voltak képesek osztozni a csalódás fájdalmán. Onnantól teljesen elhidegültem tőlük, nem szerettem volna az "anya-lánya" és egyéb családi viszonyokon belülre süllyedni, úgy éreztem ha én nem kapok tőlük semmiféle támogatást, ők miért is kapjanak tőlem?
Nem fogom ok nélkül adományozni lelkem darabkáit, és nem fogom hagyni, hogy véleményt alkossanak arról hol is rontottam el. És ez még nem volt a hab a tortán. Gáborék pont ezidőtájt vittek bele minden rosszba amiben csak lehet.. Gábor összejött Kittivel, és így Kitti még távolabb került tőlem. Már nem volt cimborám. Így Tamarára támaszkodtam, úgy éreztem senkim nincs aki rajta kívül megértené mit érzek. Mivel az akkori szerelmem legjobb barátja, Tamara fokozott lelki kielégületlenségének amorf tárgyává vált és csúnyán ki is használta az adott lehetőséget, néhány szempontból viszont szorosan kötődött hozzá. Mindketten apátlan gyerekek voltak, akiknek csak szeretet kellett volna még nagyon régen. Egymást mardosták.
Közülünk senki sem vetette meg innentől az alkoholt és a kábítószert sem. Titkos összejövetelek a szülők tudta nélkül. (esetleg azt mondtuk moziba szeretnénk menni) A sok idióta konok 16 éves gyerek. Mi voltunk a meg nem értett lelkek, mi mindannyian. néhány fiú- és néhány lány, akik csoporton belül keresték az igazit, a lelki társat. És így visszanézve valóban így volt. "szét vagyok esve" folyton ez járt a fejemben. Ilyenkor nem volt bennem bűntudat, se semmi. 3 hónapon át valahány hétvégét együtt töltöttünk és "téptünk".
Folytatás következik.