Gyönyörűen szétesett minden, a legnagyobb érzés, a legnagyobb feltöltődés, felfelé zuhanás, fejjel lefelé lógás és alvás, árnyékomat kergetem, szerelmes lettem az éjszaka csendjébe, kattogok- kattogok- belül megint kattogás van. Zűr-zavart hozott a kánikula, szelektáltam bennük mindent, süket vagyok, néma vagyok, nem vagyok vak. És annyiszor hallgattam meg a kedvenc zenémet youtube-on, hogy összeomlott :-D.
A zene kifejezi a személyiséget, de kifejezi az életet? az életet amit élsz, vagy az életet amit élni akarsz? a szakadékba ugrást, az egymásba fonódó hangjegyeket, a gyurmajátékot, a gitárt, eltüntet mindent. Létrehoz mindent, úgy hogy az szinte már nem is fáj annyira, mint a legelején. A gombócokról beszélek, amik megjelennek a torkomban amikor olyan zenét hallok ami felidézi bennem a szabad vágyat, az eltűnést, a tanyasi házat, a pedigree reklámot, a kutyákat, a naplementét, a langyos szelet, a halálba vezető út édes illatát, ami elfeledteti velem mit is akartam igazán, kitörli a romantikusan fájdalmas életérzést, kitépi belőlem az egyéntelen énemet és olyat alkot amiért én is művész akarok majd lenni. Az őrületbe fognak kergetni, a sok gondolat, az hogy nem tudom a papírra vetni mit akarok, miért akarok kitörni, mit érzem felfokozottan a semmit. Az a semmi bár megmutatkozna. A dobolás ritmusára csukott szemmel táncolni, a konyhában térden csúszva a kutyámat csalogatni, be vagyok fújva. Lehetetlen, hogy a francia nők szebbek legyenek hétköznap, mint a magyar nők. Lehetetlen. Megbuggyantam, félreléptem és levágattam a hajamat, kisfiú lettem. vállhossz hajjal 1 kisfiú, perverz. Jól néz ki, mégsem tetszik senkinek egyenlőre, imádlak. Eltaszított szeretettel, és végigrohannék az erdőn érte, a hajamért, a zenéért, hogy azt mondd : Itt valahol! mint tavaly, mikor a sínek közt sétáltunk nővérkém. Te vagy a jó, neked megvan mindened, én vagyok itt is a fekete bárány, a barátom már nem szeret-a vonat elé ugrom, mint az a ribanc. Vagány leszek és kitalálok valamit, kitalálom hogyan vessek véget a játszmámnak, hogyan legyek semmi újra, mert a semmi ennél jobban szórakozott. És mikor száguldtak a vonatok mindkettőnk oldalán, egymás felé fordultunk és te fogtad a hajad, megint, azt hitted elfújja. Mosolyogtam, hallottam a dübörgésüket. hallod a dübörgést? megijedt. szegényke. aztán sétált a síneken hajszálvékony lábaival, lefotóztam. Széttárta a karjait, angyalka volt. Akkoriban az akart lenni. Cinkosnak éreztem magam, csak voltam, fotóztuk egymást és vonat. Nem történt semmi "jól vagyok, csak 1 kicsit most meghaltam odabenn" -ez volt a mottónk, inkább az enyém. Talán akkor is ezt mondtam. Elmentünk a sínekről, sírni akartam még ott, nem ott sírtam. Sétáltunk, megölelt, bőgés és irány haza. Akkor éreztem magam a legalacsonyabb szinteken és az egekben is. Elágon a rózsaszín felhők alatt, és a kutyámat simogatom. Aztán az eddig már rég nem látott szerelem szerteszaggatta a szívemet..
Jók legyetek :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése