2011. október 26., szerda

Tényleg ilyen hülye vagy?

Megakarom ütni magam, mintha folyton, menthetetlenül és magam ellen dolgoznék. Minden áron. Jobban odavagyok 1 idegen arctalan emberért, mint azokért akiket ismerek. Azt érzem nem akar mást, csak.. csak én sem tudom. És félek, ha rájövök ki ő valójában akkor semmi sem lesz már olyan, mint "rég". Nem lesznek azok a kifinomult dumák, a hülyülések, vagy Debi és Beni, meg a képek, meg az, hogy nem nézlek hülyének pedig hülye vagy, vagy a nehezen elválós beszélgetések, mert más lesz ő is, más leszek én is. Nagyon félek, és nagyon fáj a torkom, a gyomrom, minden ami csak lehet bennem lejátszódik ebben a percben. Az, hogy ezek után többet akar, mint a többi elmebeteg, de ő nem olyan. És ezt megírtam neki, a csattanó- apokalipszis és világ vége együttvéve, ha most elkúrtam nincs visszautam. Pedig megírtam, hogy chat-barátok vagyunk, nem vagyunk olyanok és én mégis tartok. Tartok az olyan célzatos viccektől, a téma elvesztésétől, attól, hogy lekezelő lesz. mint a többiek. Hogy annak fog látni, törlőrongynak, mint más, aki lát 1 pofikát és 1 jó akciót. És ezt nem akarom, ezt nem vettem számításba már az első naptól kezdve, ha nem látom ki is ő valójában nyíltabb vagyok, könnyebb, mert nem akarom majd besorolni "az ő is olyan kategóriába" így olyan mintha idegenek lennénk folyamatosan, az idegen előtt nincs mit titkolni. Nem ismered, mit tehet? Basszus elfújt gyertya illatot éreztem 1 másodpercig, wonderful. hihetetlen, egyre hülyébb vagyok. Sose voltam így, egyszerre jól és rosszul, de mindkettő olyan passzívan, hogy szinte széttép az egész. Most jutottam arra a pontra, hogy ne tovább? Annyira tökéletes minden, hogy képtelen lennék túlszárnyalni a pénteket, a hétfőt, a hétvégét. Ha nem tűnt föl neki, ha igen akkor nagy szarban vagyok. Tök gáz nem? Itt sírok 1 olyan valaki után, akit sose láttam. Csak pár dolgot tudok a sötét haján a sápadt bőrén kívül. És mégis úgy érzem mindent tudok róla, és nem akarom, hogy abbahagyja az érveléseit a világbékéről, a fejezetcímeket, a "hablatyolást" ami szerinte senkit nem érdekel, a részeges sztorikat, azt ahogy mesél a dolgairól, hogy kiváltott belőle bármit is az a zene ami nálam majdnem a legmeghatározóbb, amibe beleborzongok. A fejemben 1 érzékeny srác, gáz vagyok, a valóságban: Ilyen létezik?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése