Most már túl késő lenne a dolgoknak véget vetni, de azt bírom igazán, hogy a jó napomból, amikor figyelek, lesek és fülelek, jön valaki nagyon barbár és mindent tönkretesz.
Azt gondoltam eddig, hogy velem van a legtöbb gond, hogy én vagyok folyton negatív, de nem így van. És ez megnyugtatott. Sok dologra reagáltam vissza, ami szerintem mér nevetséges volt. Maga a feltételezés, vagy az elképzelés, hogy egy hozzá nem értő majd irányítja az életemet. Valaki nagyon eltévedt. Nem irkálok üzeneteket, kár lenne abba energiát feccölni.
Talán én vagyok az egyetlen nő, ember, akinek a fejére nőttek? Mit lehet ilyenkor tenni, hogy leszedáljuk magunkról az illetőt? És olyankor, amikor nem vagyunk kíváncsiak a mondandójára, de ő még mindig beszél? Bár kapnék valami választ az élettől.
2013. június 30., vasárnap
2013. június 29., szombat
Héjanász.
Hihetetlen, nem gondoltam volna, hogy a dolgok képesek ennyire megváltozni. Most jó értelemben gondolom. Igaza volt, és másoknak is igaza volt jobbára. Az én-t, avagy a személyes magánteret ott szúrtam el, hogy mindig másokra koncentráltam és kifelé éltem. Az utóbbi hónapokban talán főleg. Elkalandoztam.
És most tértem magamhoz azt hiszem. Vagyis muszáj. Sose voltam tökéletes az emberiség nyelvén szólva, de soha nem is fogadtam el magam adott helyzetben, adott külsővel és belsővel. És ameddig kattintgatok párat és azt látom mennyi mosolygós lány van, és én nem mosolygok. Akik jól érzik magukat, akik boldogok és nem folyton önmagukat marcangolják van idejük élni. -remek, Dani most kért meg, hogy menjek el vele temperát venni, de erre most képtelen vagyok. egyértelműen a kinézetem miatt, még erősítem..hehe- Szóval ez az ami belőlem hiányzik: az életszeretet. Keddtől 1 hetet töltök majd Horvátországban és az nem lehet, hogy az legyen majd a legnagyobb gondom, hogy zsírkarom van. Vagy bármi a társadalom által rám aggatott kesernye elvegye a kedvemet, egyszerűen nem szabad hagynom magam. És a média jól dolgozik, mert hatalmas befolyást gyakorol a magamfajta fejlődő lélekre. Újabban van az az érzésem, hogy ha nem öltözködöm olyan ultra igényesen, mint a körülöttem levő modell alkatú csajok, akik ott pózolnak minden létező felületen, akkor semmit nem érek, az utcán lefújolnak, kinevetnek majd. Pedig ilyenkor leszek tömegkacat, mint a többi majom. Szívem a szerint csak felvennék 1 bő pólót, 1 nadrágot, felkötnék egy fejpántot és mennék amerre látok. És a legjobb az lenne, ha mindez olyan tuti flesh lenne, mint ahogy a fejemben felállt a kép. Az önmegvalósítás soha nem az lesz, hogy a tömegbe illeszkedjünk. Ez valami más, amikor az ember érzi, hogy cselekednie kell. Nem a konkrét embernek, inkább a világnak akar mutatni valamit magából, halhatatlanná válni, mert ott vannak előtte a példák, erről tanult 12 éven át. Ez számít talán annak. Nekem is ilyenné kell válnom, ha más nem.. legalább 1 vagy 2 ember szemében halhatatlanná válhassak. Bármi amit tovább adhatok majd, legyen tárgyi vagy tudás vagy bármi ami velem nőtt fel és az életem végéig elkísért. Fellobbanjon bennem a kicsi tűz és ne akarjam föladni az álmaimat. Hogy akarjak újságíró lenni, hogy beszéljek, hogy lemenjek és focizzak, hogy elfogadjam a vacsora meghívást és viszonozzam a szeretetet. Az énem tömegkacattá vált, de most azt mondom nem ilyen, most olyan mintha lebegnék, csak rám ragad valami a súlytalan űrből, és irányt mutat hogyan találjak rá egy másik énemre, ne a MAGAMra, mert a magamról alkotott kép egy iszonyatos, borzasztó dolog. Egybefügg benne minden létező rossz, ami engem jellemez, és amit beképzelek mellé magamról, világról, kapcsolatokról. Tudom, hogy tavaly nyáron sem voltam kenyérre kenhető, de akkor 'valaki' voltam. Irtózatosan laza és délceg, és szépek és boldogok és ravaszok, elesettek voltunk Olivérrel. Akkor ízleltük meg igazán mi is az élet, olyan, mint a zenére képzelt óceán kékrózsaszínmagentalilazöldsárgapiros színe egyszerre..
És most tértem magamhoz azt hiszem. Vagyis muszáj. Sose voltam tökéletes az emberiség nyelvén szólva, de soha nem is fogadtam el magam adott helyzetben, adott külsővel és belsővel. És ameddig kattintgatok párat és azt látom mennyi mosolygós lány van, és én nem mosolygok. Akik jól érzik magukat, akik boldogok és nem folyton önmagukat marcangolják van idejük élni. -remek, Dani most kért meg, hogy menjek el vele temperát venni, de erre most képtelen vagyok. egyértelműen a kinézetem miatt, még erősítem..hehe- Szóval ez az ami belőlem hiányzik: az életszeretet. Keddtől 1 hetet töltök majd Horvátországban és az nem lehet, hogy az legyen majd a legnagyobb gondom, hogy zsírkarom van. Vagy bármi a társadalom által rám aggatott kesernye elvegye a kedvemet, egyszerűen nem szabad hagynom magam. És a média jól dolgozik, mert hatalmas befolyást gyakorol a magamfajta fejlődő lélekre. Újabban van az az érzésem, hogy ha nem öltözködöm olyan ultra igényesen, mint a körülöttem levő modell alkatú csajok, akik ott pózolnak minden létező felületen, akkor semmit nem érek, az utcán lefújolnak, kinevetnek majd. Pedig ilyenkor leszek tömegkacat, mint a többi majom. Szívem a szerint csak felvennék 1 bő pólót, 1 nadrágot, felkötnék egy fejpántot és mennék amerre látok. És a legjobb az lenne, ha mindez olyan tuti flesh lenne, mint ahogy a fejemben felállt a kép. Az önmegvalósítás soha nem az lesz, hogy a tömegbe illeszkedjünk. Ez valami más, amikor az ember érzi, hogy cselekednie kell. Nem a konkrét embernek, inkább a világnak akar mutatni valamit magából, halhatatlanná válni, mert ott vannak előtte a példák, erről tanult 12 éven át. Ez számít talán annak. Nekem is ilyenné kell válnom, ha más nem.. legalább 1 vagy 2 ember szemében halhatatlanná válhassak. Bármi amit tovább adhatok majd, legyen tárgyi vagy tudás vagy bármi ami velem nőtt fel és az életem végéig elkísért. Fellobbanjon bennem a kicsi tűz és ne akarjam föladni az álmaimat. Hogy akarjak újságíró lenni, hogy beszéljek, hogy lemenjek és focizzak, hogy elfogadjam a vacsora meghívást és viszonozzam a szeretetet. Az énem tömegkacattá vált, de most azt mondom nem ilyen, most olyan mintha lebegnék, csak rám ragad valami a súlytalan űrből, és irányt mutat hogyan találjak rá egy másik énemre, ne a MAGAMra, mert a magamról alkotott kép egy iszonyatos, borzasztó dolog. Egybefügg benne minden létező rossz, ami engem jellemez, és amit beképzelek mellé magamról, világról, kapcsolatokról. Tudom, hogy tavaly nyáron sem voltam kenyérre kenhető, de akkor 'valaki' voltam. Irtózatosan laza és délceg, és szépek és boldogok és ravaszok, elesettek voltunk Olivérrel. Akkor ízleltük meg igazán mi is az élet, olyan, mint a zenére képzelt óceán kékrózsaszínmagentalilazöldsárgapiros színe egyszerre..
2013. június 28., péntek
Ambíciók?!
Utálom ezt. Az időjárás egy szhar, a kinézetem, a ruháim, a hajam, minden egyszerűen süllyesztőbe való.
Horvát utamat követően valamit kezdeni fogok mindannyiukkal.
Kriszti inspirálóan hatott rám, nem telt el 1 hét érettségünk óta és ő már beszőkült, Karola kilövette a fülét, és a kettő ugyanazon a napon történt. A szőkítés már az én fejemben is megfogant valaha, de őszintén megvallva én inkább az ezüstös színre voksoltam, kissé őszes, szőkés satöbb.
A tetováltatás sem várhat tovább, és a fülkilövetés, ahogy egy lehetséges piercing sem. Persze tudom mit gondolnak erről a felnőtt dolgozó emberek. Hát miből fogja finanszírozni? (Erre én: abból, amiből eddig is) ;)
Max "utca rongya" leszek egy párhuzamos világegyetemben, jó csak viccelek. ~ szóval várok majd a csodára. Lehet hülyeség az egész, mert már annyi csodában hittem és annyiszor nem valósult meg, hogy hajjjj.. Valaminek lennie kell, mindenesetre ez így nem maradhat. A ronda és unalmas énem. Még így se szeretnek, akkor mit bánom én, ha úgy se fognak.
De most tényleg
Horvát utamat követően valamit kezdeni fogok mindannyiukkal.
Kriszti inspirálóan hatott rám, nem telt el 1 hét érettségünk óta és ő már beszőkült, Karola kilövette a fülét, és a kettő ugyanazon a napon történt. A szőkítés már az én fejemben is megfogant valaha, de őszintén megvallva én inkább az ezüstös színre voksoltam, kissé őszes, szőkés satöbb.
A tetováltatás sem várhat tovább, és a fülkilövetés, ahogy egy lehetséges piercing sem. Persze tudom mit gondolnak erről a felnőtt dolgozó emberek. Hát miből fogja finanszírozni? (Erre én: abból, amiből eddig is) ;)
Max "utca rongya" leszek egy párhuzamos világegyetemben, jó csak viccelek. ~ szóval várok majd a csodára. Lehet hülyeség az egész, mert már annyi csodában hittem és annyiszor nem valósult meg, hogy hajjjj.. Valaminek lennie kell, mindenesetre ez így nem maradhat. A ronda és unalmas énem. Még így se szeretnek, akkor mit bánom én, ha úgy se fognak.
De most tényleg
VeriTAS
Igazándiból nem igazán tudom mit írjak most. Mint látom történtek dolgok itt is, az otthoni helyzet fokozódik, de valahogy mégis minden nyugodt. Pítör felhívott- örülök, hogy tudtam vele beszélni, rengeteg dolgot mesélt a régi időkről, Olivér átjött, neki talán nem kellett volna.. A hangulatom eléggé mélypontot ütött. Na persze, félreértés ne essék, szar napja mindenkinek van nem igaz?
A hetemet végigláblógattam, edzettem és filmeztem, ma talán ideje lesz már pakolni a nagy Horvát kiruccanásra. A legjobb az lenne, ha kinn felejtenének, és soha többé nem keresne senki azt hiszem xD
De mivel ez a "rémálom" megoldhatatlan, arra gondoltam, hogy szerzek egy naplót (valahogyan.). Ledolgozom az árát, nem érdekel, de kell valami olyan dolog, ami újra lelket önt belém, inspirál, magabiztossá tesz.
Mert már nem hiszek semmiben, nem akarok újságíró lenni, a fejemet legszívesebben tar kopaszra nyírnám, a kutyát sem érdekelné. Engem sem érdekel. A ruháim olyanok, mint valami agg szűznek.
A hetemet végigláblógattam, edzettem és filmeztem, ma talán ideje lesz már pakolni a nagy Horvát kiruccanásra. A legjobb az lenne, ha kinn felejtenének, és soha többé nem keresne senki azt hiszem xD
De mivel ez a "rémálom" megoldhatatlan, arra gondoltam, hogy szerzek egy naplót (valahogyan.). Ledolgozom az árát, nem érdekel, de kell valami olyan dolog, ami újra lelket önt belém, inspirál, magabiztossá tesz.
Mert már nem hiszek semmiben, nem akarok újságíró lenni, a fejemet legszívesebben tar kopaszra nyírnám, a kutyát sem érdekelné. Engem sem érdekel. A ruháim olyanok, mint valami agg szűznek.
Most vagyok azon a ponton, hogy ha nem történik valami, aminek élet és nem hulla szaga van, akkor kiesek véletlenül az erkélyről..
Mert az élet most egy kicsiny kupac szar.
Mert az élet most egy kicsiny kupac szar.
2013. június 26., szerda
Boldogok a tudatlanok..
.. mert nem tudják mit éreznek mások, mert azt gondolják jobban megtudnak ítélni, mint én saját magamat.
Nem érzek szégyent, esküt teszek rá. Nem érzem, mert miért érezném? Talán történt valami, amiért megbánást kéne éreznem? Cselekedtem úgy? Nem hiszem.. mindig mindent úgy alakítottam, hogy ne csak nekem okozzon lelki békét, nem tettem keresztbe terveknek, nem dorbézoltam és soha nem kellett szívességet kérnem. Mivel beszédre a szám alkalmatlan, szóltak az ujjak helyettem. A kiszínezett valóságot adtam vissza, mert az életem sivár és unalmas, a legjobb barátommal folyton csak veszekedünk, mert disznó ólban élek és nem szeretek rajzolni és GYP-sek között van a helyem, mert nekem a gimnázium nagy falat. Kérdem én, komolyan ezt gondoltad? Ha még látod és olvasol, azt fogod akarni még mindig, hogy magamba nézzek, de nem megy.. valahogy hatástalan lesz. Az én szememben minden múló szeszély, az életet egy hullámvasútként gondoltam el, ahol a fejem fölött felhők pörögtek, alattam meg egy hatalmas vizes medence mellett álltak a bohócok, várva hogy bele essek.Illúziókból megformált kép vagyok, vagyis jobbára te tettél azzá. Mérföldkőhöz érkeztem, és innentől vagy veled vagy nélküled, de tovább kell lépnem. Neked elég, ha a látszati tökély gyönyörét vetítik eléd, nekem az kell, ami mögötte van. Félreismertek. Annyian vagytok és félreismertek, annyira keveset gondoltok rólam. Kevesebb a jó, több a gonosz. Az életem az intrika fényében táncol, valóságos? Nem valóságos?
Tudom, hogy biztos megbántottalak, de ezeknek a gondolatoknak ki kellett szivárognia, vagy még idő előtt sírba visz az egész. Az örökös kuss, a nem mondom ki, a nem tudom miértek. Azért nem mondok semmit, mert soha senki nem kérdez meg, soha senki nem akar a lelkemben vájkálni, soha nem akar órákon át vigasztalni, közel kerülni hozzám. Ha láttad valaha, hogy fáj, akkor miért nem jöttél oda? És ha akkor megkérdezed, most nem tartunk itt, és én nem írok összegző levelet rólad. rólam. gyerekes lelki dolgokról.
Ha tehetném már rég nem függenék tőled, mert ilyenkor úgy nézel rám, mintha tudnád, hogy elárultalak. Nem árultalak el, talán azt hiszed arrogáns vagyok, személyiségzavarban szenvedő. Felvilágosítalak, hogy ez nincs így. Csak nem ismersz, nem is hagynám most már, rég elmúlt az az idő, amikor csak rám akarod fecsérelni mindet.. Nem élvezem, szenvedek tőle. Mivel nem tudok mit tenni, inkább eltűröm. Rengeteg dolgot tűrök el.
De te ezt nem hiszed el, neked semmit nem jelent az egész. Csak rajtam hiába keresel fogást, annyira kevés holmim maradt, ami ide köt, hogy elfér egy íróasztalon, amin egy hatalmas monitor van ráadásba.
Ha tehetném már nem itt lennék, nem függenék tőled, hogy örülj, hogy én megnyugodjak, hogy ne érezzem a bűntudatot, mert nem viszonozom hálával, de felnyílik a szemem és rá jövök, hogy én ugyanúgy adok, mint kapok. Az már más, ha képtelennek tartod ezt összehasonlítani bizonyos más bogaraddal.
Nem nevezem ezt pofonnak az élettől, sem karmának, hogy most már tudod mit gondolok sokszor. Hogy mennyire tartom magam kiábrándultnak bizonyos okokból...
Hát ennyi, remélem ízléses volt az előadás.
{tudni fogod, hogy neked szól}
Nem érzek szégyent, esküt teszek rá. Nem érzem, mert miért érezném? Talán történt valami, amiért megbánást kéne éreznem? Cselekedtem úgy? Nem hiszem.. mindig mindent úgy alakítottam, hogy ne csak nekem okozzon lelki békét, nem tettem keresztbe terveknek, nem dorbézoltam és soha nem kellett szívességet kérnem. Mivel beszédre a szám alkalmatlan, szóltak az ujjak helyettem. A kiszínezett valóságot adtam vissza, mert az életem sivár és unalmas, a legjobb barátommal folyton csak veszekedünk, mert disznó ólban élek és nem szeretek rajzolni és GYP-sek között van a helyem, mert nekem a gimnázium nagy falat. Kérdem én, komolyan ezt gondoltad? Ha még látod és olvasol, azt fogod akarni még mindig, hogy magamba nézzek, de nem megy.. valahogy hatástalan lesz. Az én szememben minden múló szeszély, az életet egy hullámvasútként gondoltam el, ahol a fejem fölött felhők pörögtek, alattam meg egy hatalmas vizes medence mellett álltak a bohócok, várva hogy bele essek.Illúziókból megformált kép vagyok, vagyis jobbára te tettél azzá. Mérföldkőhöz érkeztem, és innentől vagy veled vagy nélküled, de tovább kell lépnem. Neked elég, ha a látszati tökély gyönyörét vetítik eléd, nekem az kell, ami mögötte van. Félreismertek. Annyian vagytok és félreismertek, annyira keveset gondoltok rólam. Kevesebb a jó, több a gonosz. Az életem az intrika fényében táncol, valóságos? Nem valóságos?
Tudom, hogy biztos megbántottalak, de ezeknek a gondolatoknak ki kellett szivárognia, vagy még idő előtt sírba visz az egész. Az örökös kuss, a nem mondom ki, a nem tudom miértek. Azért nem mondok semmit, mert soha senki nem kérdez meg, soha senki nem akar a lelkemben vájkálni, soha nem akar órákon át vigasztalni, közel kerülni hozzám. Ha láttad valaha, hogy fáj, akkor miért nem jöttél oda? És ha akkor megkérdezed, most nem tartunk itt, és én nem írok összegző levelet rólad. rólam. gyerekes lelki dolgokról.
Ha tehetném már rég nem függenék tőled, mert ilyenkor úgy nézel rám, mintha tudnád, hogy elárultalak. Nem árultalak el, talán azt hiszed arrogáns vagyok, személyiségzavarban szenvedő. Felvilágosítalak, hogy ez nincs így. Csak nem ismersz, nem is hagynám most már, rég elmúlt az az idő, amikor csak rám akarod fecsérelni mindet.. Nem élvezem, szenvedek tőle. Mivel nem tudok mit tenni, inkább eltűröm. Rengeteg dolgot tűrök el.
De te ezt nem hiszed el, neked semmit nem jelent az egész. Csak rajtam hiába keresel fogást, annyira kevés holmim maradt, ami ide köt, hogy elfér egy íróasztalon, amin egy hatalmas monitor van ráadásba.
Ha tehetném már nem itt lennék, nem függenék tőled, hogy örülj, hogy én megnyugodjak, hogy ne érezzem a bűntudatot, mert nem viszonozom hálával, de felnyílik a szemem és rá jövök, hogy én ugyanúgy adok, mint kapok. Az már más, ha képtelennek tartod ezt összehasonlítani bizonyos más bogaraddal.
Nem nevezem ezt pofonnak az élettől, sem karmának, hogy most már tudod mit gondolok sokszor. Hogy mennyire tartom magam kiábrándultnak bizonyos okokból...
Hát ennyi, remélem ízléses volt az előadás.
{tudni fogod, hogy neked szól}
2013. június 24., hétfő
uborkaszezon.
Nagy elhatározást tettem.. lehet, hogy a blogomat végérvényesen megszüntetem, és vagy csinálok újat, vagy nem, de ez így lehetetlen. Kitty közölte, hogy rengetegen tudnak róla, valószínűleg olyanok, akikről jobb, ha én nem tudok :D. Szóval lehet menni Kittynek megköszönni, jó nem xD
De hát nem új a szitu, szeret beleköpni másnak a levesébe.
Ezen kívül az írás már amúgy sem az erősségem, ennek dacára mégis az újságírás mellett teszem le a voksom. Csak reménykedem, ennyit tehetek annak érdekében, hogy visszajöjjön az íráskészségem, hogy olyan dolgok tűnjenek fel körülöttem megint, amikről nem csak negatív képek fogalmazódnak meg bennem. Már túl sok ilyen alkalom volt. És mindig ugyanabba a gödörbe esek, rá jövök, hogy a családom, amelyről azt hittem, hogy a hatszázmillió csontvázzal a szekrényben úgy tökéletes, ahogy van. Aztán persze kiderül, hogy kurvára nem, egyre jobban szétszéledünk, egyre jobban kilógok a sorból és egyre kevésbé érzem magam pixisben.. Cila megjelenésétől fogva a család lassan rombolódott szét, jobban, mint amikor még Apu élt. Nem akarom elképzelni melyik lett volna jobb, ha Apu nem hal meg és Cila nem jön, vagy ha jön, akkor sem ő lesz a mi "Apánk"- vagy ez, ami most van. Illúziók kergetésében túl jó vagyok, ezért sem szívesen töprengenék el róla.
Pityu tegnap itt aludt, annyit fűznék csak hozzá, hogy köszönöm a disznóólat, amit hagytak!! :)
De tényleg, elég szomorú sorsra vagyok szánva, ha az egész nyaramat e 4 fal között kell majd eltöltenem, anélkül, hogy bármi is történne a családi életem érdekében. Az egész éves nagy dilemmám. Ha most lesz folyton esélyem erre gondolni, én inkább megölöm magam..
De hát nem új a szitu, szeret beleköpni másnak a levesébe.
Ezen kívül az írás már amúgy sem az erősségem, ennek dacára mégis az újságírás mellett teszem le a voksom. Csak reménykedem, ennyit tehetek annak érdekében, hogy visszajöjjön az íráskészségem, hogy olyan dolgok tűnjenek fel körülöttem megint, amikről nem csak negatív képek fogalmazódnak meg bennem. Már túl sok ilyen alkalom volt. És mindig ugyanabba a gödörbe esek, rá jövök, hogy a családom, amelyről azt hittem, hogy a hatszázmillió csontvázzal a szekrényben úgy tökéletes, ahogy van. Aztán persze kiderül, hogy kurvára nem, egyre jobban szétszéledünk, egyre jobban kilógok a sorból és egyre kevésbé érzem magam pixisben.. Cila megjelenésétől fogva a család lassan rombolódott szét, jobban, mint amikor még Apu élt. Nem akarom elképzelni melyik lett volna jobb, ha Apu nem hal meg és Cila nem jön, vagy ha jön, akkor sem ő lesz a mi "Apánk"- vagy ez, ami most van. Illúziók kergetésében túl jó vagyok, ezért sem szívesen töprengenék el róla.
Pityu tegnap itt aludt, annyit fűznék csak hozzá, hogy köszönöm a disznóólat, amit hagytak!! :)
De tényleg, elég szomorú sorsra vagyok szánva, ha az egész nyaramat e 4 fal között kell majd eltöltenem, anélkül, hogy bármi is történne a családi életem érdekében. Az egész éves nagy dilemmám. Ha most lesz folyton esélyem erre gondolni, én inkább megölöm magam..
2013. június 22., szombat
ÉS lő üresség.
Annyira semmit mondó az életem. Most már annyira kitárulkoztam, és annyira egy átjáróvá vált a blogom, hogy nincs olyan minutum, hogy ne azon töprengjek van- e értelme így folytatni. Teljesen kivagyok már, érzelmileg, agyilag, fáj mindenem a kurva edzésektől, amiktől kisebesedem. Istenem, ez aztán a kurva élet.
Természetesen a bankett pont olyan szarul sült el, ahogy kellett. Erről itt persze többet nem is írok, mert a végén még vissza ütne rám :) Inkább azt mondom élveztem, az egyéni gondolataimat meg majd kiöntöm máshol. ha ha ha..
Fő az, hogy elegem van mindenből, a kilóimból, a hajamból, arcomból, edzésből, abból, hogy annyira kívánom az édességet és folyton bűntudatom lesz, de lehet, hogy ma ilyen napot tartok megint. Mint eddig szinte folyamatosan, de tudni kell, hogy valaki úgy is mindig a szárnyunkat fogja majd szegni, és elintézi, hogy valami az életben nagyon fájjon. Lemondtam magamban Vivi buliját, így nem tudok menni. Az emberek már az utcán hülyén néznek rám. Valami van rajtam, ami vonzza a tekinteteket, hogy aztán nevetségessé váljak, a ráadás, ha még fel is löknek pofátlanul, mert egy kis nádszál vagyok a susnyához képest :p
Szörnyű a rendetlenség körülöttem, 3 hete nem volt egy szabad percem, amikor neki akartam volna állni takarítani. Az életem látványos módon épült le. A nagy kitűzés, hogy Olivérrel újraredukálom a kapcsolatunkat valószínűleg kudarcba fullad. Semmi nem lett az én 1 szabad hetemből és ez az átcsábítgatás. Gyakorlatilag semmi kedvem felöltözni, megfésülködni, baszakodni és a tükörbe nézve megint egy kibaszott tehenet látni. Ebben a percben pl. a sorsom mama kezében van, aki mikor kértem is, hogy ne, folyamatosan hozta ezeket az édes szarokat 3 hét alatt. Egyszerűen viszolygok, és viszolyogtam, majd rá néztem, elítéltem, felbontottam és bele ettem. Annyira kényszerszerűen, hogy azután folyton meghánytathattam magam. A szóbeli előtti utolsó héten megpróbáltam nem bedőlni, de mégis, azon a héten hánytam a legtöbbet. Ez egyszerűen szánalmas és nevetséges. Ribanc ismerőseim eközben csont és bőrré alakformálódtak. Csak én maradtam meg a friendZone kategóriában, az a tipikus szereplő, aki soha nem tud ellenállni a buja csábításnak. Nevetséges.. nem találok más szót rá. Végig csak edzettem, közben szépen feladtam és az életem egy rendszertelen szarkupaccá vált és ahogy kinézek e mellé, mint Lady Gaga miután annyira ronda lett, hogy az már fájt.
Egész életemben olyan alacsony volt az önbizalma, hogy az már nevetséges. Most a mai napig ez így van.
A fejem egy disznóé, a hajamról már nem is beszélve. Nem akarok edzeni. Dögöljön meg mindenki, aki szebb, jobb nálam. Akkor mindenki. Hát igen, szararc vagyok. De legalább a szívem titánium..
Természetesen a bankett pont olyan szarul sült el, ahogy kellett. Erről itt persze többet nem is írok, mert a végén még vissza ütne rám :) Inkább azt mondom élveztem, az egyéni gondolataimat meg majd kiöntöm máshol. ha ha ha..
Fő az, hogy elegem van mindenből, a kilóimból, a hajamból, arcomból, edzésből, abból, hogy annyira kívánom az édességet és folyton bűntudatom lesz, de lehet, hogy ma ilyen napot tartok megint. Mint eddig szinte folyamatosan, de tudni kell, hogy valaki úgy is mindig a szárnyunkat fogja majd szegni, és elintézi, hogy valami az életben nagyon fájjon. Lemondtam magamban Vivi buliját, így nem tudok menni. Az emberek már az utcán hülyén néznek rám. Valami van rajtam, ami vonzza a tekinteteket, hogy aztán nevetségessé váljak, a ráadás, ha még fel is löknek pofátlanul, mert egy kis nádszál vagyok a susnyához képest :p
Szörnyű a rendetlenség körülöttem, 3 hete nem volt egy szabad percem, amikor neki akartam volna állni takarítani. Az életem látványos módon épült le. A nagy kitűzés, hogy Olivérrel újraredukálom a kapcsolatunkat valószínűleg kudarcba fullad. Semmi nem lett az én 1 szabad hetemből és ez az átcsábítgatás. Gyakorlatilag semmi kedvem felöltözni, megfésülködni, baszakodni és a tükörbe nézve megint egy kibaszott tehenet látni. Ebben a percben pl. a sorsom mama kezében van, aki mikor kértem is, hogy ne, folyamatosan hozta ezeket az édes szarokat 3 hét alatt. Egyszerűen viszolygok, és viszolyogtam, majd rá néztem, elítéltem, felbontottam és bele ettem. Annyira kényszerszerűen, hogy azután folyton meghánytathattam magam. A szóbeli előtti utolsó héten megpróbáltam nem bedőlni, de mégis, azon a héten hánytam a legtöbbet. Ez egyszerűen szánalmas és nevetséges. Ribanc ismerőseim eközben csont és bőrré alakformálódtak. Csak én maradtam meg a friendZone kategóriában, az a tipikus szereplő, aki soha nem tud ellenállni a buja csábításnak. Nevetséges.. nem találok más szót rá. Végig csak edzettem, közben szépen feladtam és az életem egy rendszertelen szarkupaccá vált és ahogy kinézek e mellé, mint Lady Gaga miután annyira ronda lett, hogy az már fájt.
Egész életemben olyan alacsony volt az önbizalma, hogy az már nevetséges. Most a mai napig ez így van.
A fejem egy disznóé, a hajamról már nem is beszélve. Nem akarok edzeni. Dögöljön meg mindenki, aki szebb, jobb nálam. Akkor mindenki. Hát igen, szararc vagyok. De legalább a szívem titánium..
2013. június 20., csütörtök
1999. június 5.
Hello szívem csücskei <3
a kedvem romantikus, bocsánatos talán ha ömlengek
csak ide tévedtem, szóbeli után, minden, ajjj és áááhh.
színek hangok érzések.
ha már nagyon nyár lesz többet akarok írni.
OLIVÉR? megszűnhetnél már.
a kedvem romantikus, bocsánatos talán ha ömlengek
csak ide tévedtem, szóbeli után, minden, ajjj és áááhh.
színek hangok érzések.
ha már nagyon nyár lesz többet akarok írni.
OLIVÉR? megszűnhetnél már.
2013. június 13., csütörtök
csá.
Hát igen, ezért volt értelme ébren maradni. Tele a pohárkám a sok kis gondolattal. Azért vicces hüm..
Itt fekszem hering módjára és azon gondokodom mi a francért akarom ezt csinálni folyton. Azért vicces még most is, hogy az, akit addig a sárgaföldig húzunk, most helyettesíteni kezdünk vele mást. Elegem van az ilyen kétszínű barmokból. Mit is akarok az életemmel @don't give a fuck. Elegem lett ebből, én érezzem magam egyedül, legyen 1 nevetséges estém ilyen emberek miatt? //Jaj, az előbb leereszkedett hozzám. //
És remélem arra vár, hogy csókoljak neki kezet. :D
Nem is tudom mit mondhatnék erről. Mondjuk, hogy '' te se vagy napraforgó baby?'' :D
S.zeretem, borzongat a gondolat, hogy valaki ennyire képes mégjobban alá ásni a tekintélyét.
Jó is lenne kikötéseket tenni: ha ma este egy @!?0+' sort sem írsz, többé nem lesz kedvem beszélgetni..
A jövő hetet pedig már várom. Szombaton igazi cápa usztatás lesz. Gödöllő, alkohol, csini mini szülinapi ruci és éhes30asok, akiket az anyjuk öltöztet. Azért reménykedem majd a frissebb társaságban :D
Buli van. egyszer élünk. egy segfej miatt sem szeretném az ifjú koromat forever alone üzemmódban tölteni.
remélem neked is világos;g
2013. június 9., vasárnap
furilla.
2 teendőm van szóbeli utántól: - rá találni az identitásomra
- soha vissza nem olvasni a volt bejegyzéseimet
(( ti nevettek, én égek xd))
- soha vissza nem olvasni a volt bejegyzéseimet
(( ti nevettek, én égek xd))
Pontok, vesszők, mamák..
Szánalmasan érzem magam.
Hazajött Kitty, az én fehérneműmben, ettől egyszerűen rosszul vagyok. Rohadtul szeretnék saját szobát, egy olyan lyukat ahová nincs bejárása neki se, és a "nagy szemű" pasijának se.
Újonnan- megint - valamivel megszívtam én is, mások is. Ami kevésbé érdekel, hogy a társaság azt hiszem végleg szétzuhant, vagy csak én meg mások vonják ki magukat belőle amióta Kitty meg Pityu összejöttek.
András halálosan naiv, ha azt hiszi Kittyt még magához tudja majd csalogatni. Lezsíroz egy nyaralást és ő lesz az első, aki mégis elbizonytalanodik. A kis team itt ért véget úgy érzem, tényleg. Ezzel már nem lehet semmit csinálni. Móni mondta jól : bármit mondhatsz bárkinek, úgy is tovább adja majd valaki másnak és ez így fog menni. Mindannyian tulajdonképp egymás ellenségei vagyunk (legalábbis az én szemszögemből).
Döntő többség úgy érzi ez a gyümölcsöző kapcsolat vetett véget az egésznek, részben talán. Hirtelen mindenki a süllyesztőben érezte magát, nehezen tudta kezelni a helyzetet, megfutamodott vagy fenekeket nyalt. A szülinapi úgy ahogy volt a halálos végítéletemmé vált és névjegyemmé. Persze már a buli napján volt egy olyan érzésem, hogy addig iszom, amíg hányom majd. Nem az én születésnapom volt, inkább valami felavató buli az új kapcsolatra- hiszen gyakorlatilag mindenki körülöttük legyeskedett pár józan srácot, engem és Mónit leszámítva. Az a baj, hogy a buli intenzitása elég erősen él még bennem. Amíg hánytam a kádba, addig volt lehetőségem realizálni is, hogy ez az, amit én nagyon nem akartam. Akkor éreztem ezt az egész szart. Tényleg minden értelmetlen volt. A fogyózás, mert úgyis messze van még a pont, amikor csont és bőrnek hív majd Móni vagy Olivér. Ilyenek- elvesztek. Elkezdtem enni, elkezdtem inni. Persze az ivásról senki nem szólt.. Alaphangon nem ilyen vagyok. Bizonyíték: másnap Anyu megjegyezte, hogy látta rajtam, hogy még ittasan is tartottam magam. Lakásbuli, Anyut pedig kihívtuk párszor, mert igazi laza csaj tud lenni :)
A lényeg, hogy nem tudom hogy történhetett ez. Máskor ha Olivérrel ittunk mindig egyedül végigküzdöttem magam a rosszul léteken a magam módján, aztán kialudtam magam és kész. Kár, hogy ezen a napon nem így sült el. A buli napján annyi feszültség gyűlt bennem össze, hogy a kezdés előtti 2 órában már majdnem sírva fakadtam. Mostanában rám tör valamilyen pánikszerű érzés. Konyhában, szobában, erkélyen- és olyankor megijedek, az okozója tulajdonképp mama (nem, nem a film :D). A nagymamák legrosszabbika. Egyetlen ember, aki a család minden tagját megkárosította már lelkileg. Pedig nevetséges, hogy 78 éves, és ennek ellenére.. hát én még ilyen gonosz emberrel életemben nem találkoztam. Olivér ha teheti át se jön, utálja, és én megértem. (és nem kell emiatt magyarázkodni). Konkrétan szaralak. Sajnálom, ki kell mondanom. Az egész család tisztában van vele, mind kerüljük. Cila rosszul van tőle, érzékeny a szemét emberekre. Anyut rendszeresen kiosztja engem illetően, beszél neki Olivérről, hogy valószínűleg miatta elkallódom, hogy drogozni fogok stb. Csak az etikett kedvéért, olyan emberről beszél így, aki megváltoztatta a jellemem, az életem. Gyakorlatilag életem legjobb, legnyugodtabb és legérzékenyebb- és meghatározóbb nyarát tölthettem el. Ennyi csak és kész. Anyuék is tudják, mindenki tudja. Mama nem bírja, hogy már önálló vagyok, ahogy azt sem, hogy én vagyok az, aki kulcsra zárja a szobánk ajtaját, mert amíg nem vagyunk itthon valaki folyton átrendezi a szobát. pl.: a napló már nem egészen ott van, ahová tettem vagy valami hiányzik (pénz). Ilyen egyszerű dolgok. Anyuhoz is bejárkál krémért, meg édességért, eközben magának dugiban tartogat mindkettőből. Olyan, mint egy gonosz törpe. A kutyát magához butította, öregítette. - tehát, amikor pöpike bejön ide, gyakorlatilag olyan, mintha a drága mama ülne a szoba közepén és bámulna nagyon buta arccal. Törpikétől a falra mászom természetesen, amikor csak teheti követ, mert azt gondolja kaja van a kezemben, és azt neki szánom. Ha a konyhában vagyok félelmetes gomb szemeket meresztve az ajtó elé somfordál és kérdő tekintettel vár rám. Anyutól és Cilától jelentem megszoktam a romantikát, igazából Kitty durván túlszárnyalja őket.. A ballagás napján még poénkodtunk is ezt illetően. Elég vicces. *ridicuolus* mondhatni így is.
Azt hiszem ha még lenne menzeszem most jönne meg, mert olyan szinten végeláthatatlan időkig tudnék még írni egyes környezeti bakikról, hogy csak na.
Magamat illetőleg: küzdök a csoki ellen, a szóbeli miatt egyszerűen csak ez tud segíteni, ez nyugtat csak meg nagyjából, ha megint beszűkülne a világ, de kezdek megnyugodni. Már csak 1 hét van addig, és a tételek sem olyan szörnyűek. Az írásbeli mind megvan és tegnap este olyan jó volt sétálni éjfél- és 1 óra között Naplás úton, hogy nem is tudtam, hogy nem csak álmodom.. .. .. .. .. .. . . .
Hazajött Kitty, az én fehérneműmben, ettől egyszerűen rosszul vagyok. Rohadtul szeretnék saját szobát, egy olyan lyukat ahová nincs bejárása neki se, és a "nagy szemű" pasijának se.
Újonnan- megint - valamivel megszívtam én is, mások is. Ami kevésbé érdekel, hogy a társaság azt hiszem végleg szétzuhant, vagy csak én meg mások vonják ki magukat belőle amióta Kitty meg Pityu összejöttek.
András halálosan naiv, ha azt hiszi Kittyt még magához tudja majd csalogatni. Lezsíroz egy nyaralást és ő lesz az első, aki mégis elbizonytalanodik. A kis team itt ért véget úgy érzem, tényleg. Ezzel már nem lehet semmit csinálni. Móni mondta jól : bármit mondhatsz bárkinek, úgy is tovább adja majd valaki másnak és ez így fog menni. Mindannyian tulajdonképp egymás ellenségei vagyunk (legalábbis az én szemszögemből).
Döntő többség úgy érzi ez a gyümölcsöző kapcsolat vetett véget az egésznek, részben talán. Hirtelen mindenki a süllyesztőben érezte magát, nehezen tudta kezelni a helyzetet, megfutamodott vagy fenekeket nyalt. A szülinapi úgy ahogy volt a halálos végítéletemmé vált és névjegyemmé. Persze már a buli napján volt egy olyan érzésem, hogy addig iszom, amíg hányom majd. Nem az én születésnapom volt, inkább valami felavató buli az új kapcsolatra- hiszen gyakorlatilag mindenki körülöttük legyeskedett pár józan srácot, engem és Mónit leszámítva. Az a baj, hogy a buli intenzitása elég erősen él még bennem. Amíg hánytam a kádba, addig volt lehetőségem realizálni is, hogy ez az, amit én nagyon nem akartam. Akkor éreztem ezt az egész szart. Tényleg minden értelmetlen volt. A fogyózás, mert úgyis messze van még a pont, amikor csont és bőrnek hív majd Móni vagy Olivér. Ilyenek- elvesztek. Elkezdtem enni, elkezdtem inni. Persze az ivásról senki nem szólt.. Alaphangon nem ilyen vagyok. Bizonyíték: másnap Anyu megjegyezte, hogy látta rajtam, hogy még ittasan is tartottam magam. Lakásbuli, Anyut pedig kihívtuk párszor, mert igazi laza csaj tud lenni :)
A lényeg, hogy nem tudom hogy történhetett ez. Máskor ha Olivérrel ittunk mindig egyedül végigküzdöttem magam a rosszul léteken a magam módján, aztán kialudtam magam és kész. Kár, hogy ezen a napon nem így sült el. A buli napján annyi feszültség gyűlt bennem össze, hogy a kezdés előtti 2 órában már majdnem sírva fakadtam. Mostanában rám tör valamilyen pánikszerű érzés. Konyhában, szobában, erkélyen- és olyankor megijedek, az okozója tulajdonképp mama (nem, nem a film :D). A nagymamák legrosszabbika. Egyetlen ember, aki a család minden tagját megkárosította már lelkileg. Pedig nevetséges, hogy 78 éves, és ennek ellenére.. hát én még ilyen gonosz emberrel életemben nem találkoztam. Olivér ha teheti át se jön, utálja, és én megértem. (és nem kell emiatt magyarázkodni). Konkrétan szaralak. Sajnálom, ki kell mondanom. Az egész család tisztában van vele, mind kerüljük. Cila rosszul van tőle, érzékeny a szemét emberekre. Anyut rendszeresen kiosztja engem illetően, beszél neki Olivérről, hogy valószínűleg miatta elkallódom, hogy drogozni fogok stb. Csak az etikett kedvéért, olyan emberről beszél így, aki megváltoztatta a jellemem, az életem. Gyakorlatilag életem legjobb, legnyugodtabb és legérzékenyebb- és meghatározóbb nyarát tölthettem el. Ennyi csak és kész. Anyuék is tudják, mindenki tudja. Mama nem bírja, hogy már önálló vagyok, ahogy azt sem, hogy én vagyok az, aki kulcsra zárja a szobánk ajtaját, mert amíg nem vagyunk itthon valaki folyton átrendezi a szobát. pl.: a napló már nem egészen ott van, ahová tettem vagy valami hiányzik (pénz). Ilyen egyszerű dolgok. Anyuhoz is bejárkál krémért, meg édességért, eközben magának dugiban tartogat mindkettőből. Olyan, mint egy gonosz törpe. A kutyát magához butította, öregítette. - tehát, amikor pöpike bejön ide, gyakorlatilag olyan, mintha a drága mama ülne a szoba közepén és bámulna nagyon buta arccal. Törpikétől a falra mászom természetesen, amikor csak teheti követ, mert azt gondolja kaja van a kezemben, és azt neki szánom. Ha a konyhában vagyok félelmetes gomb szemeket meresztve az ajtó elé somfordál és kérdő tekintettel vár rám. Anyutól és Cilától jelentem megszoktam a romantikát, igazából Kitty durván túlszárnyalja őket.. A ballagás napján még poénkodtunk is ezt illetően. Elég vicces. *ridicuolus* mondhatni így is.
Azt hiszem ha még lenne menzeszem most jönne meg, mert olyan szinten végeláthatatlan időkig tudnék még írni egyes környezeti bakikról, hogy csak na.
Magamat illetőleg: küzdök a csoki ellen, a szóbeli miatt egyszerűen csak ez tud segíteni, ez nyugtat csak meg nagyjából, ha megint beszűkülne a világ, de kezdek megnyugodni. Már csak 1 hét van addig, és a tételek sem olyan szörnyűek. Az írásbeli mind megvan és tegnap este olyan jó volt sétálni éjfél- és 1 óra között Naplás úton, hogy nem is tudtam, hogy nem csak álmodom.. .. .. .. .. .. . . .
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)