Pontok, vesszők, mamák..

Szánalmasan érzem magam.
Hazajött Kitty, az én fehérneműmben, ettől egyszerűen rosszul vagyok. Rohadtul szeretnék saját szobát, egy olyan lyukat ahová nincs bejárása neki se, és a "nagy szemű" pasijának se.
Újonnan- megint - valamivel megszívtam én is, mások is. Ami kevésbé érdekel, hogy a társaság azt hiszem végleg szétzuhant, vagy csak én meg mások vonják ki magukat belőle amióta Kitty meg Pityu összejöttek.
András halálosan naiv, ha azt hiszi Kittyt még magához tudja majd csalogatni. Lezsíroz egy nyaralást és ő lesz az első, aki mégis elbizonytalanodik. A kis team itt ért véget úgy érzem, tényleg. Ezzel már nem lehet semmit csinálni. Móni mondta jól : bármit mondhatsz bárkinek, úgy is tovább adja majd valaki másnak és ez így fog menni. Mindannyian tulajdonképp egymás ellenségei vagyunk (legalábbis az én szemszögemből).
Döntő többség úgy érzi ez a gyümölcsöző kapcsolat vetett véget az egésznek, részben talán. Hirtelen mindenki a süllyesztőben érezte magát, nehezen tudta kezelni a helyzetet, megfutamodott vagy fenekeket nyalt. A szülinapi úgy ahogy volt a halálos végítéletemmé vált és névjegyemmé. Persze már a buli napján volt egy olyan érzésem, hogy addig iszom, amíg hányom majd. Nem az én születésnapom volt, inkább valami felavató buli az új kapcsolatra- hiszen gyakorlatilag mindenki körülöttük legyeskedett pár józan srácot, engem és Mónit leszámítva. Az a baj, hogy a buli intenzitása elég erősen él még bennem. Amíg hánytam a kádba, addig volt lehetőségem realizálni is, hogy ez az, amit én nagyon nem akartam. Akkor éreztem ezt az egész szart. Tényleg minden értelmetlen volt. A fogyózás, mert úgyis messze van még a pont, amikor csont és bőrnek hív majd Móni vagy Olivér. Ilyenek- elvesztek. Elkezdtem enni, elkezdtem inni. Persze az ivásról senki nem szólt.. Alaphangon nem ilyen vagyok. Bizonyíték: másnap Anyu megjegyezte, hogy látta rajtam, hogy még ittasan is tartottam magam. Lakásbuli, Anyut pedig kihívtuk párszor, mert igazi laza csaj tud lenni :)
A lényeg, hogy nem tudom hogy történhetett ez. Máskor ha Olivérrel ittunk mindig egyedül végigküzdöttem magam a rosszul léteken a magam módján, aztán kialudtam magam és kész. Kár, hogy ezen a napon nem így sült el. A buli napján annyi feszültség gyűlt bennem össze, hogy a kezdés előtti 2 órában már majdnem sírva fakadtam. Mostanában rám tör valamilyen pánikszerű érzés. Konyhában, szobában, erkélyen- és olyankor megijedek, az okozója tulajdonképp mama (nem, nem a film :D). A nagymamák legrosszabbika. Egyetlen ember, aki a család minden tagját megkárosította már lelkileg. Pedig nevetséges, hogy 78 éves, és ennek ellenére.. hát én még ilyen gonosz emberrel életemben nem találkoztam. Olivér ha teheti át se jön, utálja, és én megértem. (és nem kell emiatt magyarázkodni). Konkrétan szaralak. Sajnálom, ki kell mondanom. Az egész család tisztában van vele, mind kerüljük. Cila rosszul van tőle, érzékeny a szemét emberekre. Anyut rendszeresen kiosztja engem illetően, beszél neki Olivérről, hogy valószínűleg miatta elkallódom, hogy drogozni fogok stb. Csak az etikett kedvéért, olyan emberről beszél így, aki megváltoztatta a jellemem, az életem. Gyakorlatilag életem legjobb, legnyugodtabb és legérzékenyebb- és meghatározóbb nyarát tölthettem el. Ennyi csak és kész. Anyuék is tudják, mindenki tudja. Mama nem bírja, hogy már önálló vagyok, ahogy azt sem, hogy én vagyok az, aki kulcsra zárja a szobánk ajtaját, mert amíg nem vagyunk itthon valaki folyton átrendezi a szobát. pl.: a napló már nem egészen ott van, ahová tettem vagy valami hiányzik (pénz). Ilyen egyszerű dolgok. Anyuhoz is bejárkál krémért, meg édességért, eközben magának dugiban tartogat mindkettőből. Olyan, mint egy gonosz törpe. A kutyát magához butította, öregítette. - tehát, amikor pöpike bejön ide, gyakorlatilag olyan, mintha a drága mama ülne a szoba közepén és bámulna nagyon buta arccal. Törpikétől a falra mászom természetesen, amikor csak teheti követ, mert azt gondolja kaja van a kezemben, és azt neki szánom. Ha a konyhában vagyok félelmetes gomb szemeket meresztve az ajtó elé somfordál és kérdő tekintettel vár rám. Anyutól és Cilától jelentem megszoktam a romantikát, igazából Kitty durván túlszárnyalja őket.. A ballagás napján még poénkodtunk is ezt illetően. Elég vicces. *ridicuolus* mondhatni így is.
Azt hiszem ha még lenne menzeszem most jönne meg, mert olyan szinten végeláthatatlan időkig tudnék még írni egyes környezeti bakikról, hogy csak na.
Magamat illetőleg: küzdök a csoki ellen, a szóbeli miatt egyszerűen csak ez tud segíteni, ez nyugtat csak meg nagyjából, ha megint beszűkülne a világ, de kezdek megnyugodni. Már csak 1 hét van addig, és a tételek sem olyan szörnyűek. Az írásbeli mind megvan és tegnap este olyan jó volt sétálni éjfél- és 1 óra között Naplás úton, hogy nem is tudtam, hogy nem csak álmodom.. .. .. .. .. .. . . .