2013. június 29., szombat

Héjanász.

Hihetetlen, nem gondoltam volna, hogy a dolgok képesek ennyire megváltozni. Most jó értelemben gondolom. Igaza volt, és másoknak is igaza volt jobbára. Az én-t, avagy a személyes magánteret ott szúrtam el, hogy mindig másokra koncentráltam és kifelé éltem. Az utóbbi hónapokban talán főleg. Elkalandoztam.
És most tértem magamhoz azt hiszem. Vagyis muszáj. Sose voltam tökéletes az emberiség nyelvén szólva, de soha nem is fogadtam el magam adott helyzetben, adott külsővel és belsővel. És ameddig kattintgatok párat és azt látom mennyi mosolygós lány van, és én nem mosolygok. Akik jól érzik magukat, akik boldogok és nem folyton önmagukat marcangolják van idejük élni. -remek, Dani most kért meg, hogy menjek el vele temperát venni, de erre most képtelen vagyok. egyértelműen a kinézetem miatt, még erősítem..hehe- Szóval ez az ami belőlem hiányzik: az életszeretet. Keddtől 1 hetet töltök majd Horvátországban és az nem lehet, hogy az legyen majd a legnagyobb gondom, hogy zsírkarom van. Vagy bármi a társadalom által rám aggatott kesernye elvegye a kedvemet, egyszerűen nem szabad hagynom magam. És a média jól dolgozik, mert hatalmas befolyást gyakorol a magamfajta fejlődő lélekre. Újabban van az az érzésem, hogy ha nem öltözködöm olyan ultra igényesen, mint a körülöttem levő modell alkatú csajok, akik ott pózolnak minden létező felületen, akkor semmit nem érek, az utcán lefújolnak, kinevetnek majd. Pedig ilyenkor leszek tömegkacat, mint a többi majom. Szívem a szerint csak felvennék 1 bő pólót, 1 nadrágot, felkötnék egy fejpántot és mennék amerre látok. És a legjobb az lenne, ha mindez olyan tuti flesh lenne, mint ahogy a fejemben felállt a kép. Az önmegvalósítás soha nem az lesz, hogy a tömegbe illeszkedjünk. Ez valami más, amikor az ember érzi, hogy cselekednie kell. Nem a konkrét embernek, inkább a világnak akar mutatni valamit magából, halhatatlanná válni, mert ott vannak előtte a példák, erről tanult 12 éven át. Ez számít talán annak. Nekem is ilyenné kell válnom, ha más nem.. legalább 1 vagy 2 ember szemében halhatatlanná válhassak. Bármi amit tovább adhatok majd, legyen tárgyi vagy tudás vagy bármi ami velem nőtt fel és az életem végéig elkísért. Fellobbanjon bennem a kicsi tűz és ne akarjam föladni az álmaimat. Hogy akarjak újságíró lenni, hogy beszéljek, hogy lemenjek és focizzak, hogy elfogadjam a vacsora meghívást és viszonozzam a szeretetet. Az énem tömegkacattá vált, de most azt mondom nem ilyen, most olyan mintha lebegnék, csak rám ragad valami a súlytalan űrből, és irányt mutat hogyan találjak rá egy másik énemre, ne a MAGAMra, mert a magamról alkotott kép egy iszonyatos, borzasztó dolog. Egybefügg benne minden létező rossz, ami engem jellemez, és amit beképzelek mellé magamról, világról, kapcsolatokról. Tudom, hogy tavaly nyáron sem voltam kenyérre kenhető, de akkor 'valaki' voltam. Irtózatosan laza és délceg, és szépek és boldogok és ravaszok, elesettek voltunk Olivérrel. Akkor ízleltük meg igazán mi is az élet, olyan, mint a zenére képzelt óceán kékrózsaszínmagentalilazöldsárgapiros színe egyszerre..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése