"Megbánom majd holnap"

3 napja lassan, hogy nem írtam és be fogok golyózni,
Éljen! Mónika már facebook-on is közszemlére teszi az én és az alkoholos ital frigyét. Kicsit leégetésnek tartom ha komoly szemmel nézzük a dolgokat. Egyértelmű utalással is alátámasztja posztolt gondolatát. Mondhatnám erre azt, hogy én azért idáig nem süllyedek, hogy 1 álcázott játékon keresztül próbálom a tudtára juttatni, egyáltalán nyomatékosítani mennyire harmonizál a "piával".
Ilyenkor szívesen lecsitítanám, midőn majd hogy  1 hónapja láttam holt részegen, akárcsak Kittyt. De azóta megváltozott, most már csak "igényes borozgatásokra" kapható. Lehet én ugyanezzel érvelnék 1 ilyen "jó" kis este után, de velem ez még nem fordult elő. Furcsa?
Helyzetjelentésként,  Krisztivel összevesztem a gimiben, egyből matek doli megírása után. Kiindultunk a tartozom 50 Ft-ból és a tegnapi taslin amit kaptam tőle a minden bizonnyal értékelhetetlen humoromért.
Amikor megütött rettentően megszeppentem. Fura érzés volt, hogy 1 olyasvalaki ér hozzám akinek holmi köze nincs az életemhez, nem is játszik benne nagyobb szerepet az együtt töltött francia órákon kívül.  Hát azért meglepődtem. Legszívesebben kérdőre vontam volna, hogy ezt miért kaptam. azt mondtam volna, ő nem teheti meg ezt velem, nélküle is elég gubancos minden. Valahogy úgy esett az egész, mint valami kegyelemdöfés az ellenségtől. Mára ott motoszkált bennem az emiatti neheztelés is. Megmondtam neki, hogy ő ilyet nem tehet se velem, se mással.  Még jó páran belefolytak ma a vitába, még a WC-ben is kérdőre vontak a " VV vagányok" vagy inkább a nagyszájú lányok, miért nem ütöttem vissza, mit csináltam utána, miért ez, miért az. Miközben magyarázkodtam nekik eszembe jutott mennyire kevés tapasztalatuk is lehet abból amit más életnek hív. Pedig művészek, rajzolnak, énekelnek, kifejezik magukat, örjöngenek, gondtalanok, tökéletes összképet alkotnak és mégis tudatlanak. Képtelenek lettek volna ki kerülni azt a konfliktust amit én ki kerültem. Hogy miért nem ütöttem vissza bármekkorát is, vagy miért kezdtem el magamból ki kelve üvöltözni a folyosó közepén, vagy tűrtem meg a helyzet az önbecsülésem sérülése nélkül. Talán mert érzek magamban harmóniát, azt hogy ezzel nem ásta alá az életem értelmét, nem tett tönkre csak megbántott. Utáltam magát az érzést, hogy faggatnak és körülvesznek, rosszabbul esett, mint maga a konfliktus. Mikor elmagyaráztam, hogy miért nem hat meg a dolog majdnem elsírtam magamat. Idézve magamat valami olyasmit mondhattam, hogy ez nekem semmi az eddigi életemhez képest, hogy amit eddig kaptam, amik történtek, ez a kis pofon nem hozza ki belőlem a vadállatot. Bármennyire is ki vannak éleződve rá az osztálytársaim. Aztán kibékültünk, összeölelkeztünk és tisztáztuk az ellentéteket.
Megtanultam, hogy meg kell hallanom mások véleményét és néha maradjak csöndben. De az egyéniségemen ettől még nem változtatok ;-)