† soha

Még nem jött el az idő, hogy megmutassam neki, nem tudom mit jelentene ez neki. Helyette küldtem egy Oasis számot, vagyis Noel-t :http://www.youtube.com/watch?v=1NMUDb3Ewhs&ob=av3e
Ismét sokat írt, megint Tro Ll. És megőrültem, kaptam gyerekkori fotót, és annyira édes rajtuk. És én megeszem őt. Ha ha !

Temetés! Broken heart, crying peoples! ha éreznék a temetők különös illatát, ha tudnák milyen amikor a felnőtt szív gyermekként szakad. Ismét szárnyalni lenne kedvük, újra repülőt hajtogatnának és csákókat az újságból, hogy a kis dombon ismét sárkányt eregessenek és megfürdjenek a kiáltó habokban, a kis patak ami ott fog állni megint. Lélekfalva lélekpatakja. tök hülyeség nem? És megint viháncolni fogtok, ha nem akartok majd én kikeltelek titeket, mint egykor az anya, aki az életét áldozta értünk minden nap. Sírni nem láttuk többé, a küzdelem az életért elvette a csalogató fájdalmat, a helyére csalódást szült. A reménytelenség legtorzabb formáját, és mikor azt hittük megjavulhat, örökre elhallgatott. Köszönés nélkül akart elmenni, nem akarta látni ahogy sírunk. Többé ő sem tudott élni a gondolattal, kiszakította a vérző darabot szíveinkből és magával vitte, velük repdes tovább. Velünk akart lenni, velük. Azokkal akiket elszakított tőlünk. Azt hitte úgy fogják őt szeretni, mint valaha mi tettük. Ha újra hallaná a kurva gitárszólót amit érte tettem, ha látta volna a csorba könnyeket, a 2 síró kislányt akik érte haltak minden nap. Akik soha nem lehettek többek puszta fájdalomnál. Nem voltak angyalok onnantól. Minden eltűnt, és pár órára azt akartad újra érezzük, és azt hiszed megszólítalak, pedig nem szólok hozzád. Csak szeretném ha tudnád mennyire fájt minden. Mindaz mennyire fájt amit tettél, hogy ezt csináltad, aztán itt hagytál a nyamvadt kérdésekkel amiket neked címeztem, hogy elvártad azt, hogy kimenjünk a tóhoz, hogy elhitetted velünk, hogy ott a helyünk, hogy van kiút a fájdalomból, azt hitted soha senki nem fog tönkre tenni, hogy örökre élni fogsz, hogy soha az életben nem fogsz sírni, hogy nem fogsz sírni látni. Mit hittél? ember voltál? ember voltam? És újra nekünk szegezted a kérdést, szerettünk valaha úgy, mint akkor? Jelentett bármi is bármit akkor, vagy csak menekültünk, futottunk át egy keskeny erdőn..és újra napfény törte át a lombokat, távolról mosolyogtál. Szabad volt a lelked, nem lehet többé börtöne a tested, láttad a rózsaszín eget úgy, ahogy aznap én láttam? Hallottad a sírva nyögést, vagy újra hátat fordítottál, hallottad hogy zakatolt az agyam, mennyire vert a szívem mikor azt hittem létezhet. Talán sosem éltél eléggé ahhoz, hogy igazán élj! A fény tisztaságába burkoltad magad, újra elbújtál, nem tudtál többé menekülni saját hálódból. Tudtad, hogy aznap sírtak a felhők? Hogy aznap senki sem volt már a régi? Tudtad, hogy felszabadítottad a sebzett szíveket? Hogy összetörted a mécseseinket, hogy soha nem akartalak látni, holnap mégis megteszem. Tudod mit érzek most? Gombóc van a torkomban, ha nem múlik, meghalok, belebetegedem. Ha sírok elárvul a lelkem, ha megteszem egyedül maradok, milyen az apa, aki cserben hagyja a kislányt. A két kislányt akik mindig szeretetre vágytak, akik csak élni szerettek volna, akik a szeretetedre születtek.. Mit nem értettél soha azon amit mondtam, miért nem hallgattad meg őt, miért nem fogadtad a tanácsot, miért akartad azt, hogy sírjunk, miért nem érezted azt amit akartam, hogy érezz. Miért voltál képtelen? Miért. waiting for a moment*. Talán neked is idő kellett ahhoz, hogy valaha bármit is mondj, miért akartál elszakadni. Miért miért miért! Basszameg! Én csak már nem tudom mi legyen, csak mélyen érzem még, még mindig érzem, még mindig, még mindig, még mindig, még mindig dudorászom magamban ha sírni támad kedvem, még mindig bezártalak egy kinti világba ahonnan nem foglak látni, csak szűnne meg ez az egész. Az átkozott érzés! Repítse messzire a szél, tavasz volt, nyár lett, a halálból 1 élet...
Sajnálom

Befejeztem. Apa.  -2011.május 14. †