Nem tudom miért pont így, de estére felpörögtem :D. Még eddig nem sikerült magam rá vennem, hogy írjak, de most elkapott az ihlet is. Bár amint látom senki nem olvas, de ez sem törheti le a kedvem, végül is egyöntetűen megszavaztam magamnak, hogy ez rólam szól magamnak. Régen volt már..
Rá jöttem, hogy a pillanatnyi boldogságom titka a gyorsaság, a pörgés, az hogy semmi nem tud letörni. Persze ennek az eredete talán örök időkre titok marad majd előttem és sose fogom megfejteni honnan szabadul fel hirtelen ennyi energia és pozitivitás bennem is. Az eredmény viszont számít, pörgök, megy minden, nem állok meg és ezek a dolgok önmagukat generálva valamiféle lelki békét eredményeznek. Sosem akarok megállni, remélem ma még nem csappant meg semmi sem.
A nagy hír, hogy Lilla ma rám írt. Lilla a régi legjobb barátnőm, istenem.. annyira szerettem, több volt egy legjobb barátnőnél. Olyan volt, mint egy hugica, amit meghatározott mindig is a 4 év korkülönbség. Talán pont ezért tudtunk mindig jól hatni egymásra. Én mindig is nagyon érzékeny voltam és "kislányos", félénk, fiús és játékos kedvű, mint Lilla. Imádtam az együtt töltött nyarakat. Annyi mindenen mentünk keresztül hárman. Ma már klisé, de olyan emlékezetes perceket éltünk át, és mindben hatalmas érzések voltak, még gyerekként. Együtt hallgattuk a Nirvana-s CD-t, amit tőle kaptam még születésnapomra. Annyira rajongtam értük. Imádtam hallgatni. Hárman, Lilla lila és zöld falú szobájában, a hangfal az ablakába volt téve és még a kert felé is a zene hallatszott. Roxy és a kölykök. Táncoltunk, vizibombáztunk, bújócskáztunk a kertben, felmásztunk a trabantjukra és órákat vagy napokat lettünk volna képesek eltölteni együtt. Az itt-alvások, beszélgetések, Ziegler keksz ( amit imádtam, mert nagyon finom. igazi amerikai keksz, és home-made :p ).
Felejthetetlen évek voltak ezek.. minden nagy dolognál jelen volt, ami velem történt. Az első nagy szerelemnél, amit sosem felejtek majd el, Kittivel görkorcsolyázva leselkedtem utánam, hogy minden rendben legyen velem, vagy ha mégsem, akkor majd kitervelt módon közbeavatkozzanak. Imádtam! Gyerekek voltunk, persze akkor nem éreztük magunkat annak. Emlékszem tőle kaptam a Bart Simpson-os pólót is, ami az övé volt, csak már nem kellett neki. Hárman tökéletesek voltunk.
Pár hónapja már elkezdtem töprengeni rajta, hogy mi lehet vele. Elkezdtek hiányozni az őszinte gesztusok, a közös percek, az a testvéries szeretet. Istenem annyi emlék önt el engem, még 2 éve nyáron is egész éjjel fenn voltunk és gépen chat-eltünk, olyan üdítő marhaságok volta ezek- hajnali 1-kor kimentünk hintázni a játszótérre, majd visszajőve mindent folytattunk tovább, amit félbehagytunk. Azok voltak az igazán szép idők. Visszatérve a vezérszálhoz.. az utóbbi 1 hónapban már az igazi tétlenség kerülgetett, hogy mi lehet vele. Próbáltam apró jelzéseket küldeni felé facebook-on, mindig zárkózott volt, és hihetetlenül önálló, neki nincs szüksége félbarátságokra, mert tudja hogyan éljen meg a jég hátán is. És ez 2 év távlatából sem változott. Ezért sem tartottam magam elég bátornak, hogy én írjak neki, még a rengeteg közös emlék ellenére sem, mert az életünk külön medrekbe terelődött, és anyáink sem maradtak meg régi jó barátnőknek.
Az a levél amit tőle kaptam olyan sokként hatott rám, hogy elsőre olvasva majdnem sírva fakadtam és mikor célba ért az üzenet ismételten ezt éreztem. Nagyon kedves dolgokat írt, úgy látszik ő is emlékezett a sok közös évre.. el sem akartam hinni.. ő Lillus.. döbbenetes!
A jelenlegi állapotjelentésem: - alapvetően tele vagyok furcsábbnál furcsább kavargó érzésekkel, egyelőre úgy tűnik Kitti nem akar hazajönni, Mama folyamatosan ideges; de szerencsére könnyen le tudom szedálni, minden a hanglejtésen múlik ahogy érzem, egy kis határozott zajszint az ő fülének sem árt mi tagadás..
Anyu és Cila elutaztak, most Füreden pihennek, eközben Mama nem győzi zaklatni őket, és ez abszurd. Mindenki tök nyugodt LEHETNE a babérjain ülve, csak ez az idős asszonyság képtelen lenyugodni. Már összeesküvés elméleteket gyárt, miszerint mindenki arra apellál, hogy "haljon meg a picsába, kapjon infarktust"- mindezt azért, mert jóanyám kikapcsolta a mobilját, hogy ne zargassák munka ügyben, Kitti telefonja lemerült, Mama nem tudja pityuét, én sem tudom- de ha tudnám se keresném. és ez egyértelmű. De hogy kondítsunk a harangon, Mama most azt kérdezgeti, hogy mi bajom van pityuval. Én megőrizve hidegvéremet csak annyival kommentáltam, hogy semmi, egyszerűen csak nem kedvelem- bántott?- nem, csak szimplán nem vagyok oda érte és kész. Elég vicces.
A nap dilemmája, hogy már majd 100valahány oldalt kiolvastam a Harmadik ikerből, még az edzést is kifelejtettem a napi rendből, mert annyira odáig vagyok a könyvért, amiért mondjuk 1 éve nem lettem volna oda. Mert amúgy a téma tökre nyersnek tűnik és nem is foglalkoztatna, de Horvátországban elkezdtem olvasni és máig is tart a szerelem, de sajnos már nem sokáig, mert lassan már csak kevesebb, mint 100 oldal maradt hátra.. de oda vagyok Steve-ért és Jeanie-ért is, szóval baszkikuli...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése