2013. augusztus 10., szombat

Te vagy nekem..

Mint látjátok alakítgattam a blog kinézetén, én egyelőre csak amolyan sablonozás. Találtam egy képet, azt beraktam és csináltam betűtípust. Engem általában zsigerből zavar, ha egy blog folyton arculatot vált és a szerkesztője állandóan azon károg, hogy 'hjaaj de be köllene már zárni'. A képlet így vált egyszerűvé és most rühellem magam. Eléggé megcsappantja az imázsát, a legnagyobb gondom, hogy ez nem 1 napló. A naplókba kerülnek matricák, eredeti képek, teljesen személyes dolgok. Tudom, ennyi erővel a word-be is gépelhetnék órákat, de talán nem is igazán jutnék el odáig. De ha megtenném valószínűleg úgy is valamelyik családtagom meglátja.. Bizony, a MAGÁNSZFÉRA igazi luxuscikk manapság.. Ha belegondolok engem is mennyire feldob, ha azt látom olvassák amiket írok, persze ahogyan írok, az már kevésbé. A szomorkás ömlengéseken kívül a szóbeli előtt- alatt- és óta semmi nem történik itt. Erre lett volna jó egy végleges bezáratás, vagy az ismételt esély adás, hogy akkor most váltsunk és legyen valami full extrás cucc ebből a rémálomból. Az eredmény nem tökéletes.. ezt alá írom, de a lényeg, hogy még itt van. Még állnak a falábai és van hova írnom, van mit olvasnom, és van hova fejlődnöm, mert tavaly óta az íráskészségem, és én is jó sokat változtam (nem feltétlen pozitív irányba).De (és de-vel amúgy nem szokás mondatot kezdeni, szóval ez most frusztrál, ha újságíróként is elkövetem ezt a bakit, lehet hogy az állásomba kerül majd?).
Annyira sok klisét olvastam csak az utóbbi fél napban bizonyos blogokban, hogy csak fogtam a fejem és azon élcelődtem, hogy ennek mégis mi az értelme, és hogy van aki ezt komolyan is gondolja. Van 1 csaj, akit örülök, hogy nem ismerlek annál közelebb, mint amennyire. Ő azt hiszi, hogy majd megváltja a világot, vagyis a saját világát.- igazi amatőr, de valószínűleg mind azok vagyunk, ha már megpróbáltuk úgy megélni a boldogságot, hogy vedelek, cigizek és aztán bedőlök egy szórakozóhelyre, mert az zsír. A kedvenc visszatérő nagyot mondások közé tartozik a "művészet megmenti az életem". Lehet, hogy én vagyok a tökkel ütött, de a művészet nem ott kezdődik, ahol bizonyos emberek elgondolják. Lehet azt mondani, hogy szubjektív vélemény.. de kérem..
Persze kívánom, hogy a pozitivitás egy nap alatt lengje körbe a bizonyos illetőt, akiről szót ejtettem. Vannak persze bizonyos más emberek is, akiknél azt érzem mostanában, hogy le esik az állam. A legjobban a vakságuk fáj, és az, hogy folyamatosan van valami bennük, ami engem iszonyatosan távolra sodor. Azt hiszem, hogy tudok segíteni, de nem tudok. Aztán ez a vágy elmúlik, mert nem engedte meg, és már nem is akarok segíteni. Tavalyhoz képest olyan sok szájra került lakat, és még többről került le. A pokol elszabadult és minden, de minden, de minden futótűzként terjed egy 18-24 éves korosztályig terjedő "klánban". Hát persze, ez nem normális. De ha 1 dolgot tehetek, azt akarom elérni, hogy ne is legyen normális. Mindig mikor az ember megpróbálja újra meg újra meg újra, egyszer csak eljön az idő, hogy már nincs kedve hozzá többé. Mi, csajok összetartunk, Olivér, te pedig látsz engem {I see you}. Mi látjuk egymást. Demokratikus, békés körülmények. Persze tudom, hogy van bizonyos valaki, akitől a szőr feláll a hátamon, de kinőttem a pelenkát pont eléggé ahhoz, hogy hidegen hagyjanak a dolgok. Meg aztán tök gáz is lennék, ha nem a saját kertemmel foglalkoznék. Valljuk be azért, a szerencse engem is elhagyott és kicsit össze is törtem ezen a nyáron. Kiestem a pikszisből, de ha folyton ezt mondogatom és az eget kérlelem, hogy majd valami jobb lesz, ugye más? akkor mégis mit fogok elérni? A nagy semmit, hát ez az. Azzal kell boldogulni, amink van, ha valami nem megy, nem adjuk föl, csak félre állunk az útjából és miután vettünk egy jó nagy lélegzetet, újra neki vágunk a dolognak. Velem nem könnyű, napjainkban már azt sem tudom mi az az önkontroll, és minden fájdalom ellenére úgy veszekedem és annyira nem adom fel.. de Te tudod. Olyan vicces, hogy neked és még sok (lány?)nak írok ezekről.. hátha valaki szintén ihletet kap, csak nem tudja majd megfogalmazni mire.
Élni akarunk, a vérünkben van, és nagyon rövid időt kaptunk. Ki kell használnunk, ki élvezni minden percét. Keményen megdolgozni a boldogságért, munkahelyen, családban, az otthonodban.. vagyis ahol csak te vagy és senki más. Ez nem egyik napról a másikra fog majd működni, hogy most csettintek és akkor boldog vagyok. Ha bárki tudná én hányszor próbáltam már ezt, és 2-3 napig tényleg euforikus volt, mert mindenkivel kedvesen bánni, abszolút oda figyelni csak ennyi ideig jó, hamarosan feltűnik, hogy csak magadra nem gondoltál. Kell az egyensúly a rendszerben. Csak még nem tudom hol kezdem el..

Feltéve ha elkezdem..
jók legyetek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése