Ha süket lennék, nem fájna az igazság.
Hogyha néma lennék, nem fájna a fejem.
Ha vak lennék, nem csalódnék a szerelemben.
De ha elveszteném ezeket az alapvető "készségeket" én meghalnék.
Nem akarok soha megvakulni. Néha filózom ezen, hogy mit csinálnék ha megtörténne.
Az biztos, hogy összeomlanék, nem akarnék így élni. Nem tudna erőt adni semmi és senki.
Öngyilkos akarnék lenni, és nem számítana hány embert zsarolok meg érzelmileg ha azt mondom öljetek meg.
Nem is tudom miért lyukadtam ki ide, de ez nálam az egyik legérzékenyebb pont, mert kis korom óta nagyon szarul látok a bal szememre. Még magzatkoromban kaptam 1 jókora monoklit a szemem alá, de úgy, hogy még az orvost is megleptem mikor előbújtam ^ ^
Állítólag körbe a szememnél be volt vérezve a bőrfelület. Pápá sasszem.
Igazából megszoktam, a fél szememmel látok gyakorlatilag :-P. A bal csak a navigálásra való, meg az alaplátásra, ami tök homály. De tubákolás után elkezdtem hunyorogni és egész élesen láttam elágot, a buszokat, az OTP-t. Magam is meglepődtem rajta.
Ha tornáztatnám talán már rég jobb lenne a helyzetem. De mind1.
A süketségben a zene hiánya bántana nagyon, az kevésbé, hogy halljam ki mond rám kígyót-békát :-))
A némasággal a fent említettek alapján nem lenne sok problémám.
Kezdek begolyózni a zajoktól, a beszédtől, az emberektől, attól, hogy hülye vagyok. Annak érzem magamat.
Tompafalva..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése