ütős trend.

Vallomással tartozom. Főként magamnak, mert elszáll velem az a ló szépen lassan.
A sulis stressz annyira rám szakadt már, hogy itt az érettségi a satöbbi. Semminek semmi értelme, és emellett majd be kerülök 1 olyan helyre továbbképzésként, ami annyira lepukkant, mint 1 kupleráj.
Mintha az lenne a legnagyobb álmom, hogy öntudatlan és ciki kamaszok között szenvedjek majd 8 órákat. Hogy buta vicc tárgyának érezzem magam a tompák között. Képtelen vagyok ezzel (is) kibékülni.
Illatos út, dekor suli.
Ha valakinek mond ez valamit, biztos nem jót.. de nem tudom. Nagyon gázosnak tartom.
A legközelebbi barátnőim biztatnak csupán, hogy próbálkozzam mással, mint pl. az újságírás. Kitty kifejezetten terelgetne az utamon, nekem is ez a vágyam. Szerinte jó a beszélőkém, szerintem jó a haja ;p.
-mindegy, amúgy sem olvassa-
Előbb el kellett volna kezdenem beilleszkedni a médiába, de még így is ki tudta volna mennyire esélyes, hogy az legyek, aki akarok lenni. Ezért maradt a holtbiztos pont, a grafika szak és a büdös emberek, az elvont témák, felszínes vintage meg woodstock sikkes szarok. NEM VAGYOK ODA érte.
Az estémet- délutántól kezdve végighánytam és most nagyon vidám vagyok, mert még humorosnak is tart a tesóm :DDD.
Mama egyfolytában bejön és kérdez valamit, vagy csinál valamit. Olivér remélem nem rabolódott el, vagy ha igen akkor már megkerült. Én meg egy pojáca vagyok, idióta, aki hagyta magát befolyásolni a közösség által.
Leszek, aki leszek és vagyok, aki vagyok? Ez olyan idétlenül hangzik, hisz nem az vagyok, aki szeretnék lenni, tehát nem az vagyok, aki igazából. Persze ha merném vállalni a véleményem mindig, és mernék ki állni magamért mindig, akkor talán minden hétvégére olyan szép kékes-lila lennék, mint a szilva :)
Azt szerettem volna, ha legalább ez a blog kiemel majd a szürke tömegből, jó, én örülök ha van követőm, de ennél többre szántam. Akkor már inkább ne is legyen, hogy azt érezzem ez egy napló, de naplóm már van. Amibe Kitty már írt is (iszonyatosan csúnyán ír) és Olivérnek felolvastam belőle. De határidőnapló, és akármennyire is jó, akkor is pici, alig dekorálható, mert már dekorált. Nekem csak egy üres füzet kellene amibe leírom szisztematikusan a dolgaimat. Az egész ma dőlt el, mikor elég csúnya betűkkel írtam bele. Ez megadta a végső löketet, hogy előfordulhatna valami olyasmi a kezemben, ahol több a sorok közti távolság, és nagyobbak a lapok és nincs megszabva egy nap mennyit írhatnék ahhoz, hogy esztétikus legyen a kép. Ennek fontossága van, olyan tudás kerül bele, amit még elő kell szednem életem során. Basszus, pedáns kislányoknak áll a bál.
Visszatérve, hogy zárjam a sort pár óra hányásos kimaradással. Ebből a blogból akkor se lesz hírportál, ha a 2 kezem összerakom, vagy térden állva könyörgök bármelyik portálnál. Nekem itt nincs esélyem a kitörésre, kibaszottul. Mindeközben eltűnődöm azon, hogy egyes emberek, akiktől tényleg a frász kitör, hogyan képesek kormányozni egy ekkora hajót. É hogy másoknak hogyan van gyomruk ahhoz a sok sületlen baromsághoz. Tehát a képlet, ha én ezekről ezt gondolom, ennek ellenére őket mégis millióan olvassák, akkor én még ezeknél a senkiháziaknál is pocsékabb anyag lennék. Pedig a Cosmopolitan márciusi számában, amit csak most kaptam kézhez arról olvastam, hogyan törjünk ki az ilyen helyzetekből, keressük magunkban a hibát, és oldjuk azt meg, legyünk valakik.
Záróvers: köszönöm, de nem megy!