HA most lenne 1 naplóm, mert nagyon szeretnék már egyet, ezt írnám bele:
" Ma este hazafelé a kiállítás után olyan fura volt minden. Feltámasztott bennem 1 régi gondolatot, vagy érzést, de az is lehet, hogy még nem éreztem elégszer ahhoz, hogy ismerjem.
És mert nem ismerem, nem tudom megfogalmazni egyszerű szavakkal, azt hogy mikor egyedül sétálok nem vagyok egyedül, hogy Bucs annyi év után is felismer minket még mindig és szereti ha simogatjuk, hogy amikor gügyögök neki és a nevét mondom magas hangon a nedves orrával bámészkodik felém és annyi szeretetet érzek olyankor, hogy a néma esti csöndet a Hold-bolygó fénye törte meg és séta közben elmúlt a hányingerem. És utoljára talán így, ennyire békében magam kb. 4 hónapja éreztem, hogy béke van a lelkemben és most már nyugodtan érezhetek magamon belül.
Ha este van mindig elfog a görcsös sírás érzete, ha este van és látni mindent, az égbolt, a csillagok, a Hold. és mindezt csak azért, mert néha annyira bánt, hogy valami ennyire távoli-végtelen-és megkaparinthatatlan, hogy nem szántam rá még soha 1 egész estét, hogy az utcánkban nézzem a kis icipici körtáncukat.
Olyan eszeveszettül mozognak nem? :d őrület.
A költők elvágyódtak, napjainkban az elvágyódás túl erős kifejezés, ezért csak vágyunk.
Vágyok a csillagoktól pár száz méter távolságba, mint a mesekönyvekben, miközben 1 lógó fülű kutya hátán ülök. "
azt bánom, hogy nyáron sose akartam volna ezt, rájöttem félek a széptől.
mert ha túl sokáig kell néznem félek, hogy kiábrándulok majd, a szemem automatikusan nem bírja xdd.
vagy egyszerűen kialszik, legyen az bármi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése