2012. november 11., vasárnap

befejezet.

A költői hangnemet mellőzve mindig kijelentve írom le a nagy lélek-barangolásaimat. csakhogy értsd, nem akarom nyálas lenni, csak tudatni. dolgokat?
Belevetettem magam a közéletbe, a tanulás legkisebb csíráját is elfojtva vagy mellőzve egyedül csak angoloztam. a többi, ami kimaradt marad holnapra.

Másfél órát pipáztunk Kittyvel és most úgy fáj a tarkóm, de ezzel a kockázattal mégis megérte.
mert annyi mindenről beszéltünk. pont vasárnap kora délután értük el a szakaszt, az áttörési pontot amikor teljes fordulatot vett a kapcsolatunk újból. meglepetések, ilyenek ezek az órák és percek.
Nem akarok rossz lenni, de rossz kislány igen. a tanulás gondolatát szeretném hanyagolni az alapegységekre bontott életemből, szeretném törölni a hétköznapok unalmas szürkeségét és mindenképp mosolyogni, minden áldott percben ebben az utolsó évben. Lazítani a fojtónyakörvön, kegyesebben meghalni évközben xD
Persze most így idiótán hangzik, de tulajdonképp belül teljesen más.
Adni kell magunknak az örömteli percekből, a szünetből, a szeretetből. nem szabad ennek megszakadni, olyan végesnek tűnik. amíg a fáradozások bármilyen teljesítmény fejében végeláthatatlanok és küzdelem teljesek, kimerítő harcok. Nem szabad elérni, ha elérem a segítségedet kérem majd magamban és Te segíteni fogsz, mert te+én vagyunk ketten az az egyetlen nagy papírgalacsinná gyűrt test és lélek aki fáradhatatlanul törekedik a saját boldogságára, és törekedik arra, hogy az ő boldogságán keresztül boldog legyen minden szerette. Egyedül talán körülményes, ahhoz hogy elérjem segítség kellett. és ha most nem lenne ez a külső erő, ez a valaki, akkor valóban nem tudnám leredukálni mit is érzek, miért is érzem, nem tennék különbséget a magammal vívott virtus és az ösztönző jó között, ami előre lendít a hétköznapokon, ami elég erőt, elég magabiztosságot és elég álmot táplál a kicsi coeur.-be ami rózsaszín szirupot dobog minden áldott percben.

köszönöm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése