2013. április 21., vasárnap

Köszönöm a tapsot

Most megint olyan mintha visszacsöppentem volna a múltba. Legalábbis október környékére, a hosszú levelek időszakába. Hamvas csütörtökök és naplementés szerdák. Sok edzés, sok tanulás, kevés magány és annál is kevesebb magánélet. A kettő amúgy is összefüggőben van.
Ezek szerint az egyik kezem már megint kezdi elereszteni a másikat. A fejemhez kap és kimondatja velem, hogy egy idióta vagyok. Többek között azért, mert a háziszipirtyó nagyanyám képes tönkre tenni a napjaimat. Eléri, hogy egy agonizáló krumpli legyek. "Mintha folyamatosan ütögetné valaki a hátad".
Nyár előtt még rosszabb volt a helyzet. Az a helyzet, hogy mostanra meglett a kellő magabiztosságom és öntudatosságom, de van az a perc, pont, amikor betelik a pohár és a kristályvilágod úgy törik szilánkosra, hogy még arra sincs esélyed, hogy eltátsd a szád vagy csak le ülj egy padra és kifújj. Hát igen, szokott ez így lenni egyszer az életünkben. Érettségi, tanulás, külön órákra járás, az önemésztés, a hatástalan fogyókúra eredmények, amikor kilépek az utcára és azt érzem az emberek azért néznek rám, mert röhögni akarnak valakin.. végre. Bármit csinálok a társadalom kis különcének érzem majd magam életem végéig.
Meghatározhatatlan mennyiségű törés ért már el, ez a kis szarság már meg se kottyan majd.
A házisárkány állítása: elkallódtam, az iskolát leszarom, és a jövőm reménytelen. Itt ücsörgök és azon kapom magam, hogy úgy írok a sérelmeimről, mintha egy kislány lennék, aki képtelen megvédeni magát.
Nem vagyok képtelen, ha kapok segítséget. Csak észre kell venni engem is, meg nekem is.
Az igazán nagy helyzet az, hogy bárhogy is próbálnám feldobni magam, segíteni magamon, úgyse fog menni. Ha lenne egy kis szigetem, ahová elrepülhetnék amikor már nem bírom tovább. Persze ez olyan megfoghatatlan gondolat, hogy kép sem áll fel bennem róla.
Brahiból jelentkezni akarok az Éjjel-nappal Bp-be, kellenének képek Olivértől, de ha lejár a határidő...
Kíváncsi vagyok szimplán, persze ez ütközik azzal, hogy életem legcsúnyább korszakát élem.
Nem vagyok se fiú, se lány, se tanuló, sem pedig élő, ahogy elnézem az életem az utóbbi majd 1 év távlatában..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése