2012. október 4., csütörtök

Tv Maci


http://www.youtube.com/watch?v=nt4uKcdMCjc
1. indítsd

2. olvasd a szöveget
3.ne kérdezz semmit. (és ne mondj semmit.)
Igazán nem tudom, de tudom mit akarok írni.  Legigazából üzenni akarok.
de kinőttem már az efféle hülyeségekből, pedig a fejemben egy egész kórus zakatol, hogy "írjad, írjad".
De megfogadom, hogy a halálom napjáig nem fogok költeménysorokban beszélni, vagy saját kézzel írott novellákkal, hogy mennyire *sanda tekintetűen nyír ki a világ.*
Persze ez nem az a nagy univerzum amire gondolnál, ez sose volt semmifajta meg amúgy sem.
Csak a fejemben levő képek, -képek és képtelenségek. kacskaringós olyannyira, hogy labilissá válok.
Önmagam rongyává, életre képtelen. A Tv Maci, ő tehet mindenről.
Vagy csak hárítok rá, mert azt akarom, hogy megmentse az életem, mert ha ő nincs már én sem létezem.
Ezért tehet ő mindenről, elengedte a kezem és most hagy felnőni egyedül. Össze fogok menni, ha
örökre nem fogja már a kezemet.
Sose gondoltam volna, soha a büdös életben nem gondoltam volna, soha de soha de soha.
Hogy nem fog létezni más sem, hogy ennyire mélyre sosem érek majd magamban, hogy megismerjem saját magamat, a vállamra ereszkedem és nézem őt. aki alszik.
Tv Maci .. bolondság :) nem tudom miért kaptad ezt a nevet, ezt tőlem- vagyis ezt az egészet.
Annyira sokfajta vagyok benn, csobogás van a füleimben és ezért van az a sok zaj. Ha nem tudom, hogy létezel még te bolond *állat.*
Engem nem kellett szelidíteni, röptetni, vagy vigasztalni. "voltam aki vagyok és vagyok aki leszek"
Csak azt tudom egyedül, hogy még sosem voltam annyira elememben, sosem éreztem annyira a létet, az örömet, ami kiszakított a hétköznap csalódottságából függetlenül naptól és hótól amit mellette érezhettem. Talán erre volt szükség? Sose éreztem még ennyire a függetlenségét. és tudtam, hogy nem fogsz mondani úgysem semmit Te beteg. Hogy hogyan lehetsz ilyen.
emészthetetlen a hét minden napja azóta. képtelen vagyok leküzdeni így-vagy úgy. és elborzadok, miért ne tenném. Van valami a hiper-érzékenységben, de én az álmokat akarom. nem akarok megbukni azelőtt a nagy előtt amit várok, amit mások elvárnak. Én sem úgy születtem, hogy a kisujjamból szoptam ki a világ összes tudását, és mi van ha nem is akartam? és nem is akarom majd. Talán ennyire képtelenség a félelem? Egyáltalán ki határozhatja meg a félelem fogalmát, vagy azt, hogy miért ne féljek az élet előtti kapuban? ha az a kapu dönt a sorsomról. arról a sorsról és jövőről amit terveztem. Belém lett "verve". érted ugye? nem állok készen, sírok töprengek és kapkodom a levegőt, mert elfogy körülöttem. Megrémít a tudat, hogy ilyen könnyen adtad fel babám..
Ne vigasztalj, beszélj hozzám a nyelvemen, táncoltasd meg a lelkem te őrült. nem hiszem el, hogy képtelen lennél rá. Annyira ismerlek már, és mégis annyira kevésbé, mint más..
szívtelen vagy és kegyetlen. vadállat vagy, embertelen. És nevetséges, hogy ha ezt elolvasnád neked csak 1 újabb maszlag lenne. nem érted.
Utálom ha rímel amit írok, olyan nevetséges, olyan szánalmas is. Azt sem tudom akarom-e hogy lásd.
Dehát.. te mindent tudsz, tudod miért vagyok az aki vagyok, mert te mellettem voltál,
tudod miért kellett elmenned, pedig egy szó sem igaz az egészből.
Nem is tudom jobb vagy rosszabb hatással voltál-e rám. és hogy én rád.
Gyűlölöm, hogy olyan kevés az időnk, és hogy a szemem száraz.
és hogy a gyomrom összeszűkül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése